Nemzetpolitika takaréklángon

Mindenféle tiltakozás, sőt rosszallás nélkül vette tudomásul a magyar média a határ mindkét oldalán azt a nemzetpolitikai közleményt, hogy a „túlzott deficit-eljárás” megszüntetése érdekében „átmenetileg” csökken az oktatási-nevelési támogatás összege. Gál Mária összefoglalója.

Az ilyen szent cél érdekében persze, hogy áldozatot kell hoznia a nemzetnek, a határon túliaknak is, és ajándék lónak különben sem szokás a fogát nézni. A nagy csöndben elsikkadó bejelentés azonban, diplomatikusan fogalmazva is, minimum cinizmus, miközben gombamód szaporodnak a százmilliókkal kistafírozott nemzeti intézetek, továbbá Gipsz Jakab, Piros Arany és Hát Izsák úgy kap tízmilliókat, hogy a bíróságnak sem tűnik fel e fura nevek mögött állók gyanús személyazonossága.
Azt szép lassan és nagy csendben lenyelte a külhoni magyarság, hogy késve kapja meg a státustörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatást. Miután néhány utazással és sorbanállással sikerült OTP bankkártyát szereznie, már abba is beletörődött, hogy a legeldugottabb isten háta mögötti faluból is be kell utaznia a legközelebbi bankautomatával rendelkező településig, ha pénzt akar, akár késve is. Tudjuk, mindenért meg kell dolgozni, miért lenne ez alól kivétel az oktatási-nevelési támogatás?

Később, kevesebb Az idén azonban nemcsak késve érkezik a támogatás, hanem megcsonkítva is. Első körben legalábbis a 22400 forint helyett 17200 forint jut. (Attól az apróságtól eltekintünk, hogy e jogszabály által előírt támogatást egy összegben, nem pedig részletekben kellene folyósítani.) Második kör vagy lesz, vagy nem. Én inkább nemre tippelek, de sohasem tudni. Megtörténhet, hogy a csúnya Brüsszel mégsem nyeli le a határon túli magyar iskolás gyerekek pénzét is. Merthogy ezt is Brüsszelnek köszönhetjük, mint minden magyar megszorítást és bánatot az elmúlt három évben. A nemzetpolitikai államtitkárság június 6-án kiadott közleménye szerint legalábbis.
A magyar kormány a „túlzott deficit eljárás” megszüntetése érdekében szükséges intézkedései a határon túli magyarok pénzügyi támogatását biztosító Bethlen Gábor Alapkezelőt is érintik, tájékoztat az illetékes államtitkárság, amely egyben reményét fejezi ki, „hogy a költségvetési helyzet javulásával az év végén lehetővé válik az oktatási-nevelési támogatás kiegészítése, és mindenki megkaphatja a fennmaradó, hiányzó összeget”.
Lászlófy Pál, a romániai támogatásokat lebonyolító RMPSZ tiszteletbeli elnöke sajtótájékoztatón próbálta menteni a mundér becsületét, mondván, hogy „ha ténylegesen nemzetben gondolkodunk, akkor a kialakult helyzet megértésre kell hogy találjon a pályázók körében”. Burus-Siklódi Botond, a szervezet elnöke pedig közölte, amit neki is mondtak Budapesten. „Erre van most pénzügyi fedezet, ennyit tudnak biztosítani úgy, hogy szeptemberig ki lehessen fizetni” – mondta, s a pályázók megértését kérte a kialakult helyzet miatt.
Csakhogy a pedagógusok szövetségének a vezetőit kissé félretájékoztatták Budapesten. Nem azon az 500 millión múlik Magyarország felállása az európai szégyenpadról, de ha mégis, akkor is lenne elég olyan nemzetpolitikával kapcsolatosnak besorolt tétel, ahonnan gond nélkül teljesíthető lett volna a Bethlen Gábor Alapra kirótt zárolási kötelezettség. „Ideje volna, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel bizonyítsuk mi is, hogy ténylegesen egy nemzetben gondolkodunk” – hangsúlyozta Lászlófy Pál a sajtótájékoztatón.

Szelektív spórolás Játsszunk el a gondolattal, mi lett volna a reakció, ha 2007-ben, 2008-ban, amikor az első komoly megszorításokra, zárolásokra kényszerült az akkori magyar kormány, hozzányúlt volna a határon túli támogatásokhoz, s azon belül is épp az oktatási-nevelési pénzekhez? Akkor is megértésre buzdították volna a külhoni magyarokat? Erre kérte volna a népet a nemzet épp ellenzékben lévő örökös miniszterelnöke, vagy a nemzetpolitika mai korifeusai, határon túli szószólói? Eljátszadozhatnánk a képzeletbeli reakciókkal, de fölösleges, mert sem a Gyurcsány, sem a Bajnai kormány nem próbált meg a külhoni támogatások rovására spórolni. Ha a határon túli előirányzatokat érintette is a zárolás, az nem a kiosztandó összegekre, hanem csupán a működési tételekre vonatkozott. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. viszont továbbra is vígan gazdálkodik (értsd, a bérek mellett utazgat, telefonál, ellenőriztet haverokkal, protokollra költ, stb.) 810 millió forintból, és Szász Jenő máig nem létező Nemzetstratégiai Intézetének is rendelkezésére áll az 1,3 milliárd forint. Arról nem is beszélve, hogy a láthatatlan tevékenységért Szász államtitkári fizetést kap, ami havi bruttó 997 ezer forintot jelent, az intézetben pedig máris 25-en dolgoznak (pontosabban bért kapnak) a tervezett 100 főből. A nem kevésbé fantom szervezet, az ugyancsak a Miniszterelnökség alá rendelt, az Egyesült Államokban Magyarország iránti rokonszenvet és az ottani magyar származásúak voksait megvásárolni hivatott Friends of Hungary Alapítvány működési pénzeiből is gond nélkül kijönne a félmilliárdos oktatási-nevelési megszorítás, még úgy is maradna utóbbira 112,4 millió. De ide sorolhatnánk a diaszpórára előirányzott 2 milliárdot is, mert bár senki sem kételkedik, hogy a dél-amerikai, ausztráliai magyarokra is figyelni kell, elég nehéz elképzelni, mire költhető hatékonyan e tájakon évente 2 milliárd, ha nem a 2014-es választási előkészületekre, illetve lélek-, akarom írni, vokshalászatra?
A nemzetpolitikai támogatási tételeket tovább lehetne boncolgatni, de ha valaki elolvassa a mellékelt táblázatot, különösebb szájbarágás nélkül is láthatja azok aránytalanságát, illetve azt, hogy a nemzeti kormány felfogásában a határon túli támogatás számtalan olyan tétellel bővült, amelynek köze nincs a tényleges külhoni támogatáshoz, ám annál inkább választási célokhoz és megbízható káderek elhelyezéséhez az ilyen-olyan alapítványok, jogsegélyszolgálatok, magyar ház és hasonlók révén.
E számok alapján egyszerűen cinizmus arról beszélni, hogy az oktatási-nevelési támogatások megkurtítására „nemzeti érdekből” volt szükség. Mint ahogy az is, hogy az idén is alig 650 millió forintot írtak ki nyílt támogatási rendszerben.