Az olvasás nem büntetés

Horváth Péterrel A képíró címmel megjelenő könyvheti regényéről, két regény közös hangjáról, múltról, jelenről, reneszánszról, Selmecről, a süllyedő városról, valamint M. S. mesterről Onagy Zoltán beszélgetett.

Olvasom az új könyvheti könyved. Kifejezetten olvastatja magát ez a technika, hol egyes szám első személyű monológ, hogy egyes szám második személyben látjuk a történéseket, hol egyes szám harmadik személyben, így görgeti a ritmus, mögötte csupa egymásra épülő izgalmas karakterteremtés. Ezt a nyelvet soha nem használtad, először a Bogárvérrel-ben találkoztam vele. Honnan jött?

Ahogy a formát, úgy a témát sem az alkotó találja meg. A dolog nálam fordítva működik. Jobb napjaimban csupán közvetítője vagyok valaminek, ami meg akar születni. Negyven éve kísért M. S. Mester. Mostanra gyűlt fel bennem annyi élet, szakmai tudás és tapasztalat, hogy képes voltam „világra segíteni” a róla is tudósító szöveget. Egyébként, ha bárki ismerné szerteágazó és meglehetősen terjedelmes „életművemet”, tudhatná, hogy regényeim és színdarabjaim sokféle elbeszélő technikát, formát próbáltak már ki rajtam.

Az író, aki hosszan él, minden elérhető megszólalási formát végigpróbál, ha másért nem, hogy frissítse nyelvi készletét. De ez a nyelv egységesebb, hogy úgy mondjam flott, hogy egy ekkora műbe, ha a két nagyregényt egybe számoljuk, ugyanaz a kor, a helyszín, az író gyakorlatozás nélkül bele merjen ülni.

A Színház a magasban című, a rendszerváltás káoszát feldolgozó, méltatlanul homályban maradt regényem harmada Hamlet történetét meséli el. A királyfi ott a Wittenbergi Egyetem diákjaként tér haza Helsingörbe. Az ő történetének elmesélésekor már a most tárgyalt könyveiméhez igen hasonló nyelvet használtam. Írtam hangjátékot Mátyás király feleségéről, Beatrixról, annak nyelvezete is közel áll a Bogárverrel és az A képíró című regényeiméhez.

Élvezetes, archaikus, egyetlen oldalon tíz régies főnév, gyönyörűen eladja magát, öröm olvasni, de. De nem félsz? Nem félsz, hogy a fiatal olvasó lexikonnal lesz kénytelen olvasni, mint Jókait?

Nem gondolom, hogy a regény bármilyen szempontból archaikus volna. Egyébként nem hiszek a „fiatal olvasókban”, és az „utókor” sem érdekel. Próbálom a tőlem telhető legnagyobb alázattal szolgálni a megszületni próbáló „szöveget”. Akinek lexikon kell hozzá, használjon lexikont, ha érdekli a könyv. Ha nem érdekli, ne olvassa. Az olvasás nem büntetés.

A Bogárvérrel formája napló. A képíróé a naplónál kissé csapongóbb visszaemlékezés. Nyulacska, az előző regény főhőse áll az ablakban, írja a Mester szavait. Miért váltottál a napló-technikából?

Ördög tudja. Valahogy adódott. Soha nem készítek előzetes tervet egy könyv megírásakor. Később, amikor már „beindul a sztori”, annál többet. De a készülő könyv mindig keresztülhúzza okos számításaimat. Nem vagyok „posztmodern”, de az elbeszélés hitelessége érdekel. M.S. történetét több „forrásból” szerkeszti össze a könyvet szerzőként jegyző hajdani szerzetes, ráadásul az anyagot egy fiatal szerkesztő néhol „felülírja”. Minden „elbeszélőm” arról mesél, amit ismer, amit megélt. Több ágú síp szólaltatja meg a történet muzsikáját.

Nem szeretnék politikai csavart, de ott lapul minden bekezdés mélyén a hatalom és az író viszonya, a hatalom és a tömegek viszonya. Selmec, Kassa – olyan szereplőket látok megjelenni, úgy viselkednek, konspirálnak, ügyeskednek, hajbókolnak, harcolnak a koncért, mintha egy mai „váras” lakóit látnánk. Az ember ugyanaz az ember ötszáz éve, mint ma?

Azt hiszem, igen. Harcos lények vagyunk. De nem csak a „koncért” hadakozunk. Akárcsak a regényem hősei, mi is sok mindent szeretnénk magunkénak tudni. Pénzt, szerelmet, barátot, hitet. Legfőképpen pedig választ szeretnénk kapni arra a kérdésre, miért is hívattunk életre. Mi a dolgunk a világban? Ráadásul az újkor hajnalán, a regény cselekményének idején születik a mai értelemben vett személyiség. Sokak számára ekkor válik elérhetővé a korábban keveseket kísértő „szabadság”. Sorra dőlnek az évszázados tabuk. A reneszánsz valóban „újjászületés”. Nem véletlenül rendül meg általa, benne, a nyugati kultúrában egyeduralkodó katolicizmus teljhatalma. Az iskolában tanult vulgármarxista megfogalmazás szerinti „forradalmi helyzet” ez: amikor az elnyomottak már nem képesek a régi módon élni, és az elnyomók a régi módon kormányozni. Vagy valahogy így. Szerintem akkor fordul nagyot a világ, amikor a kihívásaira adott korábbi válaszok érvényüket vesztik. Ahogy az első világháborút megelőző évtizedekben elhamvad a polgári rend ethosza, akként rázta meg a középkori sötétséget bevilágító 16. század is Európát. A második világháború végképp összetörte isten kirakatüvegét. Mint ahogyan napjainkban, a globalizáció és a problémáira hamarosan megtalálandó válasz rajzolja éppen újra teljes világképünket.

A 70-es évektől a nyolcvanasok végéig az első húsz legjobban kereső magyar író közé tartozol. Ezt követte a sikerszéria filmben, drámában, rendezésben. Hogyan újra itt, újra a pályán?

Sokat, sokféle műfajban dolgoztam, könyveimet kedvelték az olvasók, filmjeim, színdarabjaim örömet szereztek a nézőknek. Első könyvem megjelenése óta folyamatosan írok, néha árnyékban, néha enyhe napsütésben. Nem tartoztam és nem tartozom se személyes, baráti vonzalmak, se érdekközösség, se azonos esztétikai vagy politikai nézetek által szerveződő csoporthoz. Azt, hogy az utóbbi években megjelent könyveim nagyobb nyilvánosságot kaptak, mint némely korábbi munkám, a véletlenek szerencsés összjátéka eredményének vélem. Nincs jelentősége.

M. S. mester konkrét alakja a képzeleted szülötte?

M.S. Mesterről jóformán semmiféle ismeretünk nincs – gyönyörűséges képein kívül. A művészettörténet tudományának jelesei sem tudják, ki volt ő valójában. A selmeci oltárképek egyedülálló kvalitásának nincsenek bizonyíthatóan egy alkotóhoz kapcsolható előzményei, se folytatása.

Ebből, hogy nincs információnk a festőtől, hogyan következik, hogy egyértelműen magyarként kezeled? Sőt!

Tudom, hogy politikai öngyilkosság ilyet mondani, de én eszmélésemtől kezdve baloldali liberális vagyok. Ha még van értelme az efféle szavaknak. Emellett, persze, a hazám fia. Õrülten büszke volnék, ha M.S. magyar lett volna. Hát magyart csináltam belőle.

Felvidék történelmi vonatkozásait legalább olyan alaposan felmérted, mint tette Gárdonyi Az egri csillagokkal. Könyvtáraztál, helyszíni bejárások, térképismeret. Honnan a rengeteg hitelesnek tűnő tényanyag? A haldokló Róma, de Velence és Firenze is gyakorlatilag bejárható.

Ez sem olyan egyszerű. Róma hiteles 15. századi térképét például sehol nem találtam meg. Kis tudás, viszonylag gazdag képzelet segített „felskiccelni a kort”. De az csak kulissza. Bár tudjuk, hogy ha az ördög a részletekben lakik, úgy a szépség, az öröm és a sokféle igazság mind az ő albérlői. Rajongok a bukott angyalokért, és imádok részletekkel pepecselni.

Mi a titka, hogy másnak az is megterhelő, ha író, vagy színész külön-külön, te pedig, mintha 48 órából állna egy napod, nyomod, akár valami sztahanovista.

Író vagyok. Kenyérkereső foglalkozásom, a rendezés és a tanítás nem csak a megélhetésemet biztosítja, örömös munkát is ad. Szeretek dolgozni. Az írás magányos foglalatosság, a rendezés közösségi munka. Hol ebben, hol abban élek. Tanítás közben sokat tanulok.

Kötelező napi penzum szerint ülsz géphez, vagy amikor kedved van, és akkor orrvérzésig? Ez utóbbi nagyregénynél aligha működik. Tehát?

Minden nap dolgozom. Sokat. Hegedűs Géza bácsi, a nagytudású polihisztor és író tanítványa lehettem a Színművészeti Főiskolán. Láncdohányos volt. Egyszer azt mondta, rengeteg könyvét nem ő, hanem a cigaretta írta. Én is sokat dohányzom sajnos.

„Férfit megtartó tudomány, kislány, tanulj meg játszani a bíborfurulyán!” hangzik a selmeci bordel-szlogen, a kurvákok jelszava. Szembeötlő a letisztult erotika-kezelés, amiben semmi, egyetlen hangnyi fals nincs. Magyar író ott rontja el, amikor szemforgatva erőlködik a szexuális tartalmú betéteken.

Erotika? A „valóság” mindig tartalmazza a lét közvetlenül nem megtapasztalható tartományait is. Különös módon éppen érzékeink által szerezhetünk örvendetes tapasztalatot az érzékfölöttiről. „Kis halál” – mondják a gyönyör pillanatairól a franciák. Aki nem tudja, hogy a szeretkezés „halálközeli” élmény, az semmit nem tud a nemiségről, szerelemről, kalandról, a másik emberről. Az udvarlás minden pillanatában a halállal kacérkodunk. Ez az erotika.

Régen olvastam ilyen jó ritmusú vastag könyvet. A vastag könyvek többnyire tanítani akarnak valamire, ami megbontja a tempót. A képíró nagy és még nagyobb élvezettel meséli az életet. Ez volt a cél?

Nincs cél. Otthon lenni a világban. Remélem, ehhez ad kedvet a könyv.

Kész a második regény, a napokban piacra kerül. A siker garantált. És vége? Túl sokat tudsz a korról, a kor emberéről, túl sok élő telér maradt érintetlen ebben a felvidéki bányában. Trilógia lesz belőle?

Nem tervezek „harmadik részt”. Ahogy a két középkori történet megírása közt egy magyar cigányfiú kálváriájáról meséltem Dzsorden című regényemben, most két „jelenkori” történet sürget, hogy írjam meg őket. Az egyik egy hajléktalanná váló „értelmiségi” története, a másik az ötvenhatos forradalom szegedi napjainak krónikája. Édesapám a Csongrád Megyei Forradalmi Bizottság titkára volt. Öt évet kapott érte, három és felet le is ült. A büntetés folyományaként kettétört a karrierje, családja szétesett. Voltaképpen ez az ítélet tett íróvá engem. Szeretném megérteni, mi is történt valójában akkor, a cselekvők szívében. A szegedi levéltárban rábukkantam teljes peranyagára. Abból szeretném felépíteni a történet vázát. De az is lehet, hogy valami egészen más ragad magával. Jelenleg éppen rendezőként dolgozom. Közben szeretem a gyerekeimet, a feleségemet, öcsémet, édesanyámat, unokáimat…