Egy kiadó – tizenegy könyvheti kötet

A Hungarovox Kiadó főszerkesztőjét, Kaiser Lászlót könyvheti köteteiről, írókról, költőkről, valamint a Dinnyés József énekes életét, életművét feldolgozó és dokumentum- és beszélgető-könyvről kérdezte Onagy Zoltán.

Tizenegy könyvvel érkezik a kiadód. Komoly mennyiség. Összefutottak az elmaradások, most került pénz, vagy a terveknek megfelelően megy minden?

Ez a tizenegy könyv tudatosság és véletlen szerencse keveréke. A lényeg: az immár tizenhét éve működő Hungarovox Kiadó (amely egyben oktatási stúdió is) elsősorban hazai szerzőket jelentet meg, így nyilvánvaló, hogy a könyvhétre koncentrálunk. Az eddig megjelentetett bő négyszáz kötet egy része könyvheti „termés”. Amúgy három Kossuth-díjasunk van, ez a három név talán reprezentálja a kiadó profilját is, az illyési „haza a magasban” értelmében: Baranyi Ferenc, Csoóri Sándor, Nemeskürty István. S bár sok jelentős írót adunk ki, engem a mű minősége és szellemisége érdekel elsősorban, tehát jelentettünk meg bőven viszonylag ismeretleneket és elsőköteteseket is. Meg persze a kiadás működése, hogy – Németh László szép szavával élve – fényre tudjuk bábáskodni a jónak tartott könyveket, megteremteni az anyagi feltételeket. Minden megjelent kötetnek megvan a maga sorsa: van, ahol nagy munkával, van, ahol kicsivel, van, ahol nagy pénzzel, van, ahol kis pénzzel „szállunk be”. Nagy segítség az oktatási stúdiónk, ahol több tanfolyam „üzemel”, bizonyos, minimális anyagi biztonságot teremt, másrészt az, hogy feleségem, Pereszlényi Helga profi módon tördel és tervez borítókat, meg ha kevés a pénz egy-egy könyvre, én is szerkesztek, korrektúrázok. Szóval összejött most tizenegy kötet, s bátran és hazabeszélés nélkül állítom: mindegyik a maga módján gazdagítja a magyar kultúrát és irodalmat.

Minden érintett azt kesergi, a kiadók nem adnak ki rövidprózát, csak a regényt, s a minél hosszabb regény az igényük. A kiadódnál erre egy kivételével a prózakötetek novellák, elbeszélések, naplók. A Hungarovox más elvek szerint szelektál?

Az én kiadói elvem végtelenül egyszerű. Ha valamit jónak és hasznosnak tartok, mindent megteszek a megjelentetéséért. Ha a várható terjesztői igény (konkrétan példányszám) alapján ez ráfizetés lenne, következik a támogatási lehetőségek kutatása. Fontos leszögezni: jobbnál jobb magyar szerzőket a „piac” sajnos jóval kisebb példányszámban fogad be, mint amennyi elegendő lenne a kötet költségeinek „kitermeléséhez”. Érdekes, előbb-utóbb az értéket csak sikerül valahogy – ha sokszor kis példányszámban is – eljuttatni fogadókész boltokba és az olvasókhoz. Nekem nagy öröm és ünnep minden új könyv (hogyan írta Nagy László? „Műben az embert megünnepeljék”), ezért is tartunk szinte minden új könyvünkből bemutatót különféle helyszíneken. Most éppen azon szomorkodom, hogy a Magyar Írószövetség, melynek jómagam is tagja vagyok és szerzőink meghatározó része tag, úgy döntött: évente egy bemutató ingyenes, utána fizetni kell, súlyos tízezreket. No hát ezt már nem „termeli ki” a könyv, s ezzel nem segíti az Írószövetség a magyar irodalmat, szerzőit, saját tagjait, sajnos…

Szeretem magam abban a hitben ringatni, hogy figyelemmel követem olvasóként, szerkesztőként a könyvpiac aktuális választékát, ezért lep meg, hogy évek óta tudhatnék Sz. Tóth Gyula Tanári noteszéről, ez most a hetedik jegyzettömb, a Rózsák békéje. A nevet és az új, diákbarát oktatási rendszer iránti elkötelezettségét ismerem Fűzfa Balázs révén, de a köteteket nem láttam. Hogyan találtatok egymásra?

Sz. Tóth Gyulát régóta ismerem, szeretem és becsülöm. A francia kultúra és nyelv megszállottja, remek irodalmár és kritikus, igazi értelmiségi. Hosszú évek óta sajátságos „tanári” naplóban rögzíti hétköznapjait, kulturális, könyves élményeit. A noteszkönyv mozgalmas és tarka létünk, küzdelmeink megőrzője. A magyar és európai példákat frankofón ismeretekkel színesíti, irodalmi, tudományos háttérbe vonja, komolyan véve is humorban oldja, véleményt formál, s főleg: az olvasót elmélkedésre készteti.

Takács Tibor naplója az Unokáimról írtam is a könyvheti kiadványok között van. Mit tud ez a napló, hogy érdemes legyen megvásárolni?

Élvezetes, bölcs könyv, emberszeretet, családszeretet jellemzi, egyben kultúrtörténet és dokumentáció. A neves, idős szerző, egykori újságíró ebben a heterogén és mégis egy irányba mutató kötetben naplórészleteket, emlékeket, verseket, korábban megjelent írásokat rögzít. És mindennek középpontjában, ahogy ezt az alcím is jelzi, az unokák vannak. Múltidéző ugyan a napló, szól a jelenről is, de jövőnek is üzen, éppen az unokák segítségével…

Baranyi Ferenctől A sehonnai borbély című kötetet hozza ki a Hungarovox. Láthatóan hosszú távú a kapcsolat a kiadó és a költő közt, ez a tizenkettedik közös kötet.

Baranyi Ferenc tényleg háziszerzőnk lett, illetve ennél több. Egyrészt baráti szálak kötnek hozzá, túlmutatva politikán, világnézeten. Egyébként a kiadó működése elsősorban a szellem terepe akar lenni, talán ezért is sikerült látszatra nem egy irányba húzó, valójában mégis egyet: a minőséget, a kultúrát és kulturáltságot akaró alkotókat a Hungarovoxhoz kötni. Másrészt verseimet Baranyi olaszra fordította, ennek is köszönhető olasz irodalmi díjam, a Brianza-díj. Ami a könyvheti Baranyi-kötetet illeti: köztudott a költő zenei kötődése és tevékenysége, egyebek mellett számos zenés műnek írta a szövegkönyvét és librettóját. Ezekből állt össze a kötet, amelyek bár korábban kiváló zeneszerzőkkel szövetkezve születtek, így „csupaszon”, zene nélkül is szórakoztatóak, egyben minőségi olvasmányok.

Ezzel szemben az irodalomtörténész Alföldy Jenő kötete A Hívó Hang, az első közös munkátok. Alföldy Kálnoky Lászlón, Benjáminon, Illyés Gyulán át Csanádi Imréig sok mindenkiről írt, ez a kötet mivel foglalkozik?

Egy vadonatúj Kossuth-díjassal: Tornai József költővel, íróval, műfordítóval. Alföldy Jenő, egyik legkiválóbb irodalomtörténészünk, a mai magyar irodalom és költészet értője és útmutatója a Tornai-életmű egészét és egységét vizsgálja – darabokban. Ezt úgy értem, hogy korábbi, Tornaival foglalkozó írásait gyűjtötte össze ebben a nagy ívű kötetben.

A Dinnyés József, a daltulajdonos című, Életinterjú dokumentumokkal alcímű kötetet, amit te jegyzel, remélem, nem tévedek, Dinnyés Jóska pályán töltött ötvenedik évére időzítetted. A neten nem találok semmi előzetes beharangozót.

Nem volt ebben semmi időzítés, a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, így ki tudjuk hozni most azt a kötetet, amely már két éve elkészült, de eddig nem kaptunk segítséget. Végre igen, ezért az elmúlt idő miatt, „pofozni” kellett a szöveget, illetve beszélgettünk még. Nagy öröm nekünk a kötet megjelentetése. Öröm, mert Dinnyés régi barátom, számos estünkön szerepelt, több versemet megzenésítette, tanít tanfolyamainkon, ez olyan munkába forrt barátság. S öröm, mert hihetetlenül gazdag élete, tevékenysége volt és van, többszörös kordokumentum és kultúrtörténet, költészeti, zenei felkészítés Dinnyés munkássága. Laza, baráti beszélgetésben faggatom őt, nincs kötelező kérdés és kötelező válasz, két barát beszélget. A könyv végén nem csupán fényképek találhatók, hanem jó néhány írás Dinnyéstől és Dinnyésről. Egyébként a beszélgetéssorozat, az életinterjú nekem kedvenc műfajom. A Dinnyés-interjú különösen a szívemhez nőtt, hiszen kortárs és barát egyszerre. Versek és zene szeretetével átitatott, az egész Kárpát-medencét bebarangoló missziós élete merkantilista korunkban számos tanulsággal szolgál. Hogyan fogalmaz Dinnyés? „Elsősorban daltulajdonos vagyok úgy, hogy az én tulajdonom mindenkié és bárkié, aki vágyik erre.” Remélem, hogy a kötet a nemes tulajdonláshoz segít hozzá.