Kéznyújtás Kolozsváron?

2012. 04. 23. 15:03

Egyről a másfélre jutottak a helyhatósági választásokon történő együttműködés ügyében az erdélyi magyar pártok kolozsvári szervezeteinek képviselői péntek délután, a Bocskai-ház Óváry termében. A barátinak mondható megbeszélésen az RMDSZ, az EMNP és az MPP politikusai elvben késznek mutatkoztak a megegyezésre. A történteket Kustán Magyari Attila foglalta össze.


Az RMDSZ színeiben a Máté András Levente Kolozs megyei elnök helyett megjelenő Kötő József képviselő, az EMNP képviseletében Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök, az MPP részéről Csép Sándor megyei elnök ült asztalhoz péntek délután Kolozsváron, hogy a helyhatósági választásokon történő együttműködésről egyeztessen, közönség előtt. A vitát Fehér Attila evangélikus lelkész moderálta.

A találkozót Csép Sándor nyitotta meg, aki arra következtetett, hogy a magyarok csak akkor fognak össze, ha már nagyon fájnak a történelem csapásai. „Ha pedig a mai állapotokat vizsgáljuk, akkor, úgy tűnik, ez a fájdalom nem elég erős” – jelentette ki. A pártok közti vitákról azt mondta, szerinte „az lesz ennek a kornak a hőse, aki nem üt majd vissza”. Emlékeztetett arra, hogy az EMNP-vel már egyeztettek, néhány konkrétumot sikerült leszögezniük, most azon a sor, hogy az RMDSZ-szel is kiegyezzenek. „A célok azonosak, így látok arra lehetőséget, hogy az ökölbe szorult kezeket kézfogásra nyújtsák ki” – fogalmazott.

Kötő József pragmatikus síkra emelte a beszélgetést, feltéve a kérdést, hogy létezik-e program és eszköz az összefogásra. Ezekben a történelmi pillanatokban – mondta – nem a különbségekkel kell foglalkozni, hanem azokat a közös pontokat kell megbeszélni, amelyeket mindhárom politikai szervezet a magáénak vallhat. Kifejtette azt is, az RMDSZ szavazóinak számcsökkenése nem egyedülálló, hanem teljesen beillik abba a tendenciába, amit az országban is lehet észlelni: az arányokat tekintve nem áll rosszabbul a két évtizedes magyar párt, mint a román politikai alakulatok. Az RMDSZ konkrét ajánlattal érkezett: az első javaslatuk, hogy a két másik párt sorakozzon fel Eckstein-Kovács Péter polgármesterjelölt mögé, hiszen ő az az ember, aki élvezi a kolozsváriak bizalmát, ugyanakkor megfelelő politikai tapasztalattal és karizmával is bír. Kötő cserében a tanácsosi listák kérdésében nyitottnak mutatkozott.

Gergely Balázs nem zárkózott el Kötő javaslatától, ám kijelentette, az RMDSZ logója mellett nem érzi úgy, hogy polgármesterjelöltként elnyerné a támogatói bizalmát. Ezért azt javasolta, hogy a közös jelölt mellett három párt neve szerepeljen a tulipán helyett a szavazócédulákon (az esetleges közös logót április 11-ig kellett volna a törvény értelmében beiktatni). Gergely kifejtette, szükség volt az EMNP megalakulására. „Új politikát képviselünk. A korábbi romániai politikai kultúrával szemben mi közelebbi kapcsolatot ápolunk az emberekkel” – fogalmazott. Azt is elmondta: ahol a több lehetőség közül való választás luxusát a demográfiai helyzet nem engedi meg, ott valóban az összefogásra kell törekedniük, maga pedig azt szeretné, ha az EMNP színeiben legalább egy tanácsosi helyet betöltenének. Közölte, a néppártot fiatal, inkább lelkes, mint profi csapat alkotja, moderátori kérdésre pedig azt mondta: ha a következő években „kinövik magukat”, – ami szerinte nem kizárt, – akkor „el kell őket csapni”.

A tanácskozáson abban állapodtak meg a felek, hogy hárompárti egyeztető bizottságot hoznak létre az együttműködés módozatainak megbeszélésére. Arra a kérdésre, mi lesz, ha nem sikerült tető alá hozni az együttműködést, Kötő József azt válaszolta, nem kizárt, hogy akkor majd harcolni fognak egymás ellen. Gergely szerint nem jelentene katasztrófát az együttműködés elmaradása.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!