Mátyás király, a pofozkodó

Márciusban Nagyváradon a Hunyadiakról tartott előadást PÁLOSFALVI TAMÁS a Szacsvay Akadémia meghívottjaként. Szilágyi Aladár a Hunyadi Jánosról és Mátyásról szóló közismert történeteken, legendákon túli realitásokról is faggatta a történészt az Erdélyi Riport 2012/13. számában.

Beszélgetésünkre készültömben találtam egy Pálosfalvi Tamást, aki a feleségével, Vajda Eszter néprajzossal a Zirc melletti Akli majorban gazdálkodik. Valóban Önről van szó?

Igen, mi volnánk azok, nincs még egy Pálosfalvi Tamás… Az épületegyüttes a ciszterci rend zirci apátságának volt a gazdasági majorja. Túlélte a történelem viharait, elég megroggyant állapotban. 1957-ben nyilvánították műemlékké. A párom szüleinek volt egy kis parasztházuk a környéken, a Bakonyban. Megtetszett neki az épület, megvettük. Azóta ott lakunk két pici gyerekkel, állatokat tartunk, birkákat, disznókat nevelünk. Van egy szombati hetipiacunk, biotermékpiac a helyi termelőknek. A célunk az épület teljes felújítása lenne. Pályázati forrásokkal a tetőt már sikerült helyreállítani. Norvég partnerünk támogatásával nyitottunk egy kis majorboltot, ami előzménye a hetipiacnak, ott lehet helyi termékeket vásárolni. Megpróbáljuk ösztönözni az őstermelőket, ez a filozófia van mögötte, s hogy mi lesz belőle, és meddig bírjuk, az a jövő titka. Valóban keményen megdolgozunk mindenért. Most, hogy olyan nehéz telünk volt, elfagytak a vízvezetékek, két hétig vizünk se volt. De áprilistól mindig nagyon jó világ van ott…

Tehát egy mediavisztikusnak nem derogál akár trágyát hányni se?

A kollégáim nevében nem tudok nyilatkozni, mondjuk: nekem nem derogál. Én azt gondolom, ép testben ép lélek, a fizikai munka nem öl meg, ha az ember sokat van levegőn, a hasznára válik, ez jól kiegészíti az ülőmunkát.

Milyen impulzusok érték pályaválasztáskor, miért kezdett éppen a középkorral foglalkozni?

Mint minden gyereknek, a történelem létező, fennmaradt emlékei ragadták meg a fantáziámat. Már a középiskolában is leginkább a história meg az irodalom érdekelt, akkor eldöntöttem, történelem szakra jelentkezem, de még nem gondoltam arra, hogy hivatásos történész legyek. Először a francia történelemmel kezdtem foglalkozni, ezért igyekeztem egyetemi éveim alatt tökéletesen elsajátítani a francia nyelvet. Egy évet töltöttem Franciaországban, a poitiers-i egyetemen, ahová a párommal mentem, ahol megvédtem egy predoktori fokozatot, egy értekezéssel egybekötve. Amikor hazajöttem 1995 végén, rá kellett jönnöm, hogy Magyarországon nem igazán működik az egyetemes történet kutatása professzionális szinten. De nem akartam kitelepülni, s akkor döntöttem úgy: legyen magyar középkor.

Milyen volt a történetírás magában a középkorban?

Nem volt objektív, és nem is kellett annak lennie. Ezt elvárni botorság volna. Egy középkori történetírót azért fizettek, hogy azt írja, amit a megrendelő hallani kívánt. Thuróczy és Bonfini Mátyás idejében írt, egyértelmű, hogy olyan képet sugároztak, amit Mátyás elvárt tőlük. Tehát náluk sok rosszat nem fogunk találni Hunyadi Jánosról. Egy másik fontos forrás, Aeneas Silvius Piccolimini, a későbbi II. Piusz pápa, aki Frigyes német királynak volt a titkára, az ő leveleire utalok. Õ Frigyest szolgálta a tollával, és nem fukarkodott Hunyadival kapcsolatban a negatív jelzőkkel. A mi feladatunk, hogy e forrásokból kibogozzuk a valóságot. Azért nagyon nehéz, mert tényleg nincsenek objektív források. Vajon Hunyadi János önzetlen hős volt-e, vagy egy tipikus korabeli magyar főúr, aki a maga pecsenyéjét sütögette? Azt gondolom, ahogy később, a középkorban sincsenek csak fekete vagy csak fehér alakok, Hunyadi sem volt „hófehér”, ezt a kortársak is látták, mi is látjuk. De megkérdőjelezni az ő őszinte törekvéseit, hogy az országot meg akarta védeni az oszmánoktól, az is butaság volna.

Kora nagy történelmi személyiségeivel ellentmondásos, változó volt a viszonya. Magával V. Lászlóval, Czilleivel, Brankoviccsal, sőt Vitéz Jánossal is. Ezek az érdekellentétek mennyire voltak személyesek, vagy mennyire fakadtak politikai, netalán hadászati felfogásbeli különbségekből?

Ezeket nem lehet szétválasztani. Elképzelhető, hogy a politikai érdekellentétek átcsapnak személyes ellentétbe, mondjuk Brankovics esetében biztosan ez az eset állt fenn. A várnai tragédiát megelőző szerencsétlen 1444-es események politikai ellentétekből fakadnak. Brankovicsnak már nem volt érdeke a törökellenes hadjárat, Hunyadinak igen, a politikai konfliktus személyes ellentétté vált. Már azelőtt sem kedvelik egymást. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a főurak nemcsak önmagukért felelősök, Brankovics mint szerb despota, Czillei mint stájer gróf, mint szlavón bán nemcsak önmagát, hanem a területi hatalmat is képviselte. Hunyadi és a király viszonya annyiban más, hogy ő kezdetben, mint kormányzó, a király képviselője volt, aztán a megváltozott körülmények közepette gyakorlatilag a királyi hatalom bitorlója, hiszen nem adja vissza a várakat, nem adja vissza a jövedelmeket. Ezért ütközik össze Vitéz Jánossal is, amikor az utóbbi a királyi hatalmat próbálja restaurálni, ő meg ragaszkodik a saját hatalmához. Eldönteni, hogy adott pillanatban kinek van egy kicsit több igaza, kinek kevesebb, nehéz. A középkorban egy-egy ilyen konfliktus nagyobb jelentőségű volt, mint ma lenne, mondjuk a parlamentben két képviselő között. Ha két ilyen jelentős szereplő összezördült, ott tényleg vér folyt.

Ami Hunyadi János hadi sikereit és balsikereit illeti, kezdetben elég jól indult, hisz lezajlott a több kisebb győzelmet hozó, úgynevezett hosszú hadjárat, de hamar kiderült: ez kevés ahhoz, hogy meg tudják állítani a törököket…

A hosszú hadjáratról sajnos keveset tudunk. Ez volt az első olyan konfliktus az oszmán birodalom és Magyarország között, amikor a magyar fél támadóként lépett fel, egy szisztematikusan megszervezett hadjárat keretében. Ennek a szülőatyja Hunyadi János lehetett. Önmagában sikeres dolog volt, hiszen lejutottak Szófián túl az akkor már oszmán területnek számító Bulgáriában. Több kisebb ütközetben valóban legyőztek oszmán seregeket, csakhogy az oszmán főerők akkor nem tartózkodtak Európában. Nem tudjuk, hogy Hunyadi milyen információkkal rendelkezett az oszmán birodalom haderejéről. Valószínűleg nem jól mérte fel, ez két év múlva Várnánál be is igazolódott. E hadjáratnak igazából lélektani jelentősége volt: bebizonyosodott, nem reménytelen eleve az, ha egy keresztény sereg jól előkészítve, nagyobb összefogás alapján be tud hatolni az oszmán birodalomba, akár még győzni is képes. Ennek a jövő szempontjából az volt a jelentősége, hogy a pápa is, az európai uralkodók is lássák be: érdemes egy nikápolyi szintű összefogásra gondolni, Várnánál ugyan ez összeomlott, de a lehetséges győzelem reményét ez alapozta meg.

Néhány hónappal a vesztes várnai csata előtt volt egy érdekes esemény. Hadd essék szó erről is: az úgynevezett „váradi hamis béke” fejleményeiről. Felvázolná, mi is történt itt?

A hosszú hadjárat sikere miatt a szultán is békülékenyebbé vált, ő maga ajánlott békét a magyar uralkodónak, Ulászlónak. Többoldalú tárgyalássorozat volt Brankovics szerb despotával, aki visszakapta volna – vissza is kapta – Szerbiának egy részét. A feltételrendszer része volt az is, hogy cserébe nem támadják az oszmán birodalmat. Talán az is benne volt, hogy esetleg Hunyadinak kijut egy restaurált bolgár királyság. A lényeg, hogy minderre Ulászlónak is meg kellett volna esküdnie. Csakhogy Ulászló katolikus keresztény uralkodó volt, s az eskü betartása alól előre mind Ulászlót, mind Hunyadit feloldozta a pápai legátus. Ez volt benne a csúnyaság, úgy esküdtek még Szegeden, hogy előre tudták: „érvénytelen”. A tárgyalások Szegeden folytak, a békekötés ratifikálása már Váradon zajlott. Jelen volt Hunyadi is, Ulászló is, de gyakorlatilag az esküt csak Hunyadi tette le. Nem véletlenül csak őt vádolták esküszegéssel, a király nem sározódott be vele. A Vatikán küldötte azt sugalmazta: nem kötelező betartani, mert a „hitetleneknek” tették le. Az esküszegés viszont esküszegés maradt. Az oszmánok is erre hivatkoztak. Ennek Nyugaton is nagy visszhangja támadt. Nagyon föl voltak korbácsolódva az indulatok. A szultán a maga részéről betartotta az ígéretét, hiszen visszaadta Brankovicsnak a szerbiai várakat. S ezzel szemben történt, hogy rá néhány hétre megindultak a keresztény csapatok, és bekövetkezett a várnai kudarc.

V. László három országnak volt az uralkodója. Magyarország, Ausztria és Csehország királya volt egy személyben. Ekkora hátországgal miért nem tudtak nagyobb erőket összpontosítani a törökök ellen?

Egyrészt V. László 13 évesen kezdett uralkodni, 17 éves volt, amikor meghalt, nem lehetett elvárni ilyesmit egy gyerekembertől. Másrészt Ausztriának csak egy része volt az övé, ami Csehországot illeti, már majdnem harminc éve dúlt a huszita polgárháború, egy kivérzett ország volt. Ennél ígéretesebb lett volna a lengyel–magyar összefogás. Ulászlóban látták azt a rátermett férfiembert, aki képes személyesen az élükre állni a magyaroknak is, ami 1444-ben tragikus módon véget ért. Elképzelhető, hogy ha V. László nem hal meg 1457-ben, kiderül, hogy tényleg tud uralkodni. Különben Ausztria akkor még nem volt annyira erős és gazdag, mint később.

S a nyugati államok, a keresztény Európa hogyan viszonyult az oszmán veszedelemhez?

Ha csúnya lennék, azt mondanám: ahogyan most… Szavakban mindig nagyon szívesen segítenek, megértenek, csak amikor pénzt vagy katonát kell adni, akkor már nem annyira. Olaszország nincs, Itáliában városállamok vannak, rettentő megosztott Németország is, van ugyan egy német-római császár, ha van, de egységes Németország nem létezik. És ők nem érzik még a rettentő oszmán nyomást, az osztrákok se, a lengyelek se. A magyarok és a még létező balkáni államok annál inkább. Aki effektív segített, az Burgundia volt, rajta kívül Velence volt érdekelt a maga sajátos módján. Addig segített, amíg nem szenvedett valamilyen kárt. Pénzt Hunyadinak is, Mátyásnak is csak a pápaság adott. Velence, ha érdekei úgy kívánták, habozás nélkül békét kötött a szultánnal.

Hadd ejtsünk szót Vitéz János és Hunyadi János kapcsolatáról. Nemde, kezdetben úgy nézett ki, hogy egy táborban vannak, együtt menetelnek?

Vitéz János megítélése a mai napig sem egyértelmű. Túl azon, hogy mint humanista főpap művészetpártoló mecénásként öregbítette a hírnevét, politikai szerepét illetően megoszlanak a vélemények. Korábban nem sokat foglalkoztak a közte és Hunyadi, illetve a közte és Mátyás közötti konfliktusokkal. Illetve ha foglalkoztak, mindig azt hozták ki, hogy Vitéz János volt a ludas. Vitéznek mint kisnemesi származású, keresztény főpapnak egy egységesen kormányzott keresztény állam volt az ideálja, s a fő irány az oszmánok elleni harc. Amíg ebben együtt tudott működni akár Hunyadi Jánossal, akár Mátyással, addig sikerült a dolog. Amikor 1453-ban V. László elfoglalja a magyar trónt, Vitéznek van egy koncepciója arról, hogyan lehetne a király személyébe összpontosítva helyreállítani ezt a három országból álló konglomerátumot s létrehozni egy hatékony közép-európai államot. Ehhez mi kellett? Visszavenni a várakat és a jövedelmeket Hunyaditól. Innen kezdve 1456-ig, Nándorfehérvárig nyíltan szemben állnak egymással. Ugyanez történik Mátyás idejében is. 1471-ben miért kerül szembe Mátyással? Mert Mátyás azokat a pénzeket, amelyeket az oszmánok elleni védekezésre kaptunk a pápaságtól, Csehországban kezdi elkölteni. Ismét felvetődik: miért háborúzunk mi keresztények egymás között? Mindkét konfliktusban, Hunyadi ellen is, Mátyás ellen is Vitéz veszít. Másodjára véglegesen, hiszen meg is hal nem sokkal később. A következetességet Vitéz képviselte, viszont sem váradi püspökként, sem esztergomi érsekként nem tudta érvényesíteni a maga politikai vízióját.

Vitéz elévülhetetlen érdeme a humanizmus fellendítése, s ebben inspirálólag hatott neveltjére, Mátyásra is. Pontosítható, hogy váradi püspökként mikor kezdett a két Hunyadi fiú, László és Mátyás nevelésével foglalkozni?

Az biztos, hogy ő is nevelte őket. Hogy miként és mikor, azt nehéz nyomon követni, hiszen Hunyadi János egész életében úton volt, s hogy a fiai mikor kísérték őt, mikor nem, nem tudjuk pontosan. De Mátyást csakis Váradon taníthatta, hiszen akkoriban itt volt püspök. Ezért szoktak csodálkozni azon, hogy az a bensőséges viszony, ami nyilván kialakult Vitéz és Mátyás között, hogyan fajulhatott el annyira, hogy a végén meg is pofozta az ellene összeesküvést szervező esztergomi érseket. Bizonyos forrás szerint 1471-ben ebben a mozzanatban kulminált az ellentétük.

Közismert a Mátyás személye körül kialakult legendárium. E történeteknek a legnagyobb részéről már régebben kiderült, hogy nem sok a realitásuk. Önnek megjelent egy interjújában egy elég kemény mondata, melyben megállapította: „élete alkonyán ő volt az egyik leggyűlöltebb ember Magyarországon”. Gondolom, mai tudásunkkal azért az is kimondható, hogy több volt a történelmi érdeme, mint a hibája, hiszen mégiscsak egy erős, központosított hatalmat hozott létre?

Hogy egy uralkodót szeretnek vagy nem az alattvalói, nem áll összefüggésben feltétlenül azzal, hogy „jó” uralkodó volt vagy sem. A korabeli dubnici krónika szerint például „árvák és özvegyek átkozzák” Mátyást. Ennek megvolt az oka. Egyetlen olyan uralkodót sem nagyon szeretnek, aki az adókat mindig erős kézzel, pontosan behajtja. A parasztok sem nagyon sírtak, amikor Mátyás meghalt. A trónöröklés kapcsán is volt az 1480-as években egy meglehetősen autoriter vonulata Mátyás politikájának: házasságon kívül született fiát, Korvin Jánost akarta birtokokkal felruházni, s koncepciós perekkel vett el nagy földterületeket főuraktól. Milyen uralkodó volt Mátyás király? Hatékony, ez vitán felül áll. És egy uralkodónál ez a lényeg. Ugyanúgy végezte a munkáját, mint bármelyik erőskezű uralkodó. Kérdés, hogy a célok, amiket kitűzött, jók voltak-e. Azt szokták a szemére vetni, hogy elhanyagolta az oszmánok elleni harcot. Uralkodása első szakaszában valóban mindent elkövetett, később – eltekintve a szabácsi ostromtól meg az 1480-as szerbiai hadjárattól – nem jeleskedett az oszmán fronton. Ezért szokták azt mondani, hogy talán nem tett meg mindent. Ez volt a pápaság álláspontja is, a nyugati álláspont is. Viszont akik védik, azt mondják, azért fordult nyugatra, azért akarta elfoglalni Ausztriát és Csehországot, hogy megerősödve fordulhasson az oszmán birodalom ellen. Amikor meghal, mindez néhány hónapon belül szétesik.

Még egy kérdés erejéig térjünk vissza Váradra. Hogyan történhetett meg, amikor még a Magyar Királyság szinte teljesen ép volt, hogy az ország közepéig betörhetett a török, és elpusztíthatta Váradot?

Úgy, hogy minden erő már Csehországban volt lekötve. Akkor támadták is Mátyást sokan emiatt. Igazság szerint volt egy jól szervezettnek tűnő védvonal Magyarország déli peremén, de a végvárak közötti réseken be lehetett törni. Nemcsak Váradig portyáztak az irreguláris török csapatok, amelyek rendkívül gyorsan mozogtak: Horvátországig, Stájerországig is eljutottak. Mátyás kénytelen volt visszatérni az oszmán fenyegetés miatt. A váradi tragédia politikai válságot okozott, nagy visszhangja volt bel- és külföldön egyaránt. Amit a be-betörő oszmán szabadcsapatok csináltak, az nem a lovagi hadviselés szabályai szerint történt. Ezek már a végvári harcok voltak, amit lehetett, elvittek, amit nem, felégettek maguk mögött. Várad is egy ilyen betörés áldozata lett.