Kárpátalja: a nemzeti titoktartás rendszere

Maffia, foci, boksz, bebörtönzött gázhercegnő – így foglalható össze mindaz, ami Ukrajnáról manapság a magyar nyilvánosságban megjelenik. Timosenko sorsa, Klicsko politikai tündöklése mellett egy titokzatos kivizsgálásról hallani, amelyet állítólag a budapesti kormány végeztetett el. Az eset precedens nélküli: ilyen durván még sohasem rekesztettek ki magyar nemzeti közösséget. Az ügy hátterét Gál Mária foglalta össze.

A nem éppen a demokrácia mintapéldányának tartott kijevi hatalom legalább ismertette a Timosenko elleni vádakat, az uniós Budapest erre többszöri felszólítás után sem hajlandó. Azt is csak az Orbán-kormány becsületszavára kell elhinnünk, hogy ez a kivizsgálás egyáltalán elvégeztetett, mert még a parlament illetékes szakbizottságában sem adtak választ arra, melyik minisztérium és mikor végezte a kivizsgálást, kinek a bevonásával. Hogy mi az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elleni vád, nem tudni, csak annyit, hogy állítólag a maffiával üzletelnek. Hogy mit derített ki a rejtélyes kivizsgálás, úgyszintén nem ismeretes, de a titkosítás tényéből arra lehet következtetni, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő dologra derült fény, hiszen csak ilyesmit szoktak titkosítani. Hogy mivel veszélyeztetheti egy 150 ezres határon túli közösség valamivel több mint felét képviselő kisebbségi szervezet az anyaország nemzetbiztonságát, az végképp talány, ám kétségtelen, hogy vádként jól hangzik, akár elég is lehet egy szervezet lenullázásához.

Partnercsere De nézzük az elejétől ezt az egyre inkább Kárpát-medencei magyar sajátossággá lényegülő történetet. A második Orbán-kormány hivatalba lépése után, 2010 nyarán az új nemzetpolitikai vezetés minden magyarázat nélkül elvette az UMDSZ-hez közeli KAMOT alapítványtól az összes magyar–magyar kapcsolattartást szolgáló program felügyeleti jogát – a magyar igazolvány ügyintézését, az oktatási-nevelési támogatások lebonyolítását (lásd Erdélyben hasonló témában az Iskola Alapítvány kegyvesztettségét), a kapcsolattartási támogatások kezelését, a párttól pedig a könnyített schengeni vízumigényléshez szükséges garancialevél-kiadás jogát. A magyar igazolvány igénylését leszámítva, amelyet a külképviselethez csoportosítottak át, az összes többi kizárólagos jogát az ős rivális Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) adták át. Azóta gyakorlatilag a támogatási rendszerből is kizárták az UMDSZ-hez köthető programokat és szervezeteket, a nemzeti jelentőségű intézményi támogatási listán is csupán a beregszászi Rákóczi Ferenc főiskola jelenik meg, az ungvári egyetem és a munkácsi főiskola magyar kara nem, mert míg a beregszászi főiskola KMKSZ-hez, az utóbbi kettő UMDSZ-hez közelinek számít. (A civil szervezetek politikai szimpátia szerinti osztályozását megkönnyíti, hogy legtöbbjük hivatalos együttműködési egyezményt kötött valamelyik magyar párttal, úgynevezett társult szervezetként sorakoznak fel az adott érdekképviselet mellett.) A magyarázatkérések nyomán az UMDSZ-t gyorsan visszaéléssel vádolták meg, kivizsgálást rendeltek el, az eredményt titkosították.

Donyecki maffiózók? Mivel a kormányzat azzal hárítja el a magyarázatot, hogy titkosított anyagról van szó, a titkosítást pedig nem szándékoznak feloldani, Gajdos István UMDSZ-elnöktől, Beregszász polgármesterétől próbáltam megtudni, mi is verte ki ennyire a biztosítékot Budapesten. Gajdos sem tudja, mi az UMDSZ elleni konkrét vád. Mivel hivatalos tájékoztatást nem kapott, maga is sajtóinformációkra támaszkodik. Ismeretei szerint a kivizsgálást Németh Zsolt külügyi államtitkár kezdeményezte, aki szerint „donyecki maffiózók” jutottak magyar igazolványhoz az UMDSZ-nek köszönhetően. Később Németh és Orbán „elszólásaiból” az körvonalazódott, hogy 50 ezer magyar igazolvány került illetéktelen kezekbe, ebből 10 ezer egyenesen a maffiózókhoz. De ha folyt is bármiféle kivizsgálás, a hírbe hozott szervezetet nem értesítették és nem kérdezték meg. Gajdos elnökként a sajtóból tudta meg, hogy az ominózus vizsgálat lezárult, bűnösnek találtattak, de hogy miben, azt nem közölték velük. Lehetetlen és megalázó helyzetbe kerültek – mondja –, így tisztázni sem tudják magukat a tagságuk előtt, márpedig az UMDSZ a kárpátaljai magyarság legnagyobb, legitim érdekvédelmi szervezete.
Nos, lehet, hogy Gajdos nem Hófehérke, de abban igaza van, hogy a vezetés meggyanúsításával egy közösséget hoztak lehetetlen helyzetbe, szorítottak ki a pályázati lehetőségekből, ártatlan embereket büntetnek, jól működő programokat és intézményeket tesznek tönkre. Ha Gajdos és az UMDSZ-vezérkar tényleg bűnös, akkor a mögöttük álló közösségnek (magyarán szavazóknak) is joguk lenne tudni azt, mit követtek el választottaik, és nem ártana a pletykát bizonyítékokkal is alátámasztani. Így olyan szaga van a dolognak, hogy Gajdos István személye vagy az általa képviselt politika nem tetszik Budapestnek, a maffiavád pedig nem egyéb, mint olcsó politikai trükk, amivel nem először próbálkoztak. 2004-ben Németh tartott már egy sajtótájékoztatót Kövér Lászlóval, akkor először sütötték el a maffiavádat, igaz, akkor még csak Gajdos ellen. Összefonódásról beszéltek Gajdos, a donyecki maffia és néhány „MSZP-közeli” külügyminisztériumi szereplő között. Aztán valamiért mégsem durrant a nagy leleplezés – a 2010-es kormányváltás utáni általános vizsgálati lázban sem jutott eszükbe az ukrán maffiakapcsolatokkal megvádolt MSZP-sek felelősségre vonása (amnézia, bizonyítékhiány, megbocsátás?), a Gajdossal szemben megfogalmazott vád viszont, titkosítva bár, de kivetült a teljes szervezetre, sőt, a közösségre is. Hogy miért? Nekem a tavaly februári, nagyváradi RMDSZ-kongresszus jutott eszembe. Emlékszünk még rá? A rossz, azaz nem Budapest elvárásainak megfelelő elnök megválasztásáért bizony Erdélyben is sok szervezetnek, programnak fizetnie kell azóta is. Kárpátalján sem volt ez másképp. Az UMDSZ a 2010-es őszi választáson kétszer annyi önkormányzati tisztséget nyert el, mint az Orbán-kormány kizárólagos partnerének tekintett KMKSZ. A rossz lóra tett kárpátaljai magyaroknak pedig lakolniuk kell, az UMDSZ-szel szembeni megalázó bánásmód és kirekesztés nekik is szól. Ha a beregszászi vagy munkácsi magyar át szeretné lépni az ukrán–magyar határt, schengeni vízumra van szüksége. Ahhoz pedig, hogy könnyített eljárásban megkapja, ajánlólevelet kell felmutatnia, azt azonban az UMDSZ már nem adhatja ki. A KMKSZ-székházban viszont tudják róla, hová húz a szíve, és vagy megadják, vagy nem. De általában megalázzák. Gajdos szerint ezzel a durva és megmagyarázhatatlan eljárással a nemzeti együttműködés kormánya nemcsak kirekeszti a kárpátaljai magyarság egy részét a nemzeti együttműködésből, hanem gúnyt is űz belőlük. Noha a média nyilvánosságát és a magyarországi ellenzéki pártok támogatását leszámítva, az UMDSZ-nek nincs más eszköze, nem adja fel. Továbbra is kérni fogja, hogy a magyar kormány hozza nyilvánosságra a konkrét vádat és a kivizsgálás eredményét.

Az is titkos, miért titkos A magyar ellenzéki pártok mindegyike kérte már a helyzet tisztázását. Szabó Vilmos volt nemzetpolitikai államtitkár hat beadványát hagyták tartalmi válasz nélkül, holott a magyar jogszabályok szerint nincs olyan titkosított anyag, amelybe senki ne nyerhetne betekintést. Szabó állítja: olyan helyzet nem állhat elő, hogy az is titkos, hogy miért titkos valami. A kormánynak válaszolnia kell legalább arra, melyik minisztérium végezte a vizsgálatot, miért nem hallgatták meg a megvádoltakat, miért titkosították úgy, hogy az érintett sem ismerheti meg és egy parlamenti képviselő – legyen az akár a nemzetbiztonsági bizottság tagja – sem tekinthet bele.
A válasznélküliség arra utal, hogy budapesti kormánykörökben egyszerűen képtelenek elfogadható magyarázattal szolgálni a méltánytalanságra, egyik érintett tárca sem kívánja felvállalni a vállalhatatlan helyzetet, amelybe belekényszerítették őket. Az okokat lehetne találgatni, de erre Szabó Vilmos kérésünkre sem hajlandó, szerinte erre hivatalos és nyilvános választ kell adnia a kabinetnek, hiszen nemcsak az UMDSZ-t, hanem tagságát is hátrányok érik. A volt államtitkárnál meg is próbálkoztunk egy lehetséges okkal, azzal, hogy a szocialista kormányok idején a KMKSZ-t érte hátrányos megkülönböztetés, és talán ezért kell most fizetnie az UMDSZ-nek. A nemzetpolitikát 2002–2006 között irányító szocialista politikus szerint a pártszimpátia bizonyos fokon korábban is befolyásolta a támogatások mértékét, de ilyen típusú intézkedésre, hogy egyes szervezetek támogatását teljesen lenullázzák, a magyar nemezpolitikában még nem volt példa. Emlékeztettük, hogy 2002-ben, az ő államtitkársága idején az oktatási-nevelési támogatás az első Orbán-kormány által megbízott KMKSZ-től az UMDSZ-hez került át. Szabó szerint azért, mert a rendszer akkor indult, az örökölt helyzet hasonló volt, ha nem is ilyen mértékben. Az UMDSZ és környezete a pálya szélére szorítottan, minimális támogatással működött. Õ jelezte a KMKSZ-nek, hogy a továbbiakban mindkét szervezet részese kell legyen az ilyen jellegű ügyvitel lebonyolításának, mert mindkettőnek tagsága és támogatói vannak. A KMKSZ ilyen formában nem kívánt együttműködni. Ennek ellenére mindvégig figyeltek arra, hogy az anyagi támogatások hozzávetőleg fele-fele arányban osztódjanak a két szervezet között.
Hasonló tapasztalatról számolt be Gémesi Ferenc, a második Gyurcsány-kormány nemzetpolitikai szakállamtitkára, akinek hivatali idejében, 2008-tól indult a kapcsolattartási támogatási és a schengeni vízum könnyített megszerzési programja. A kapcsolattartási támogatás kapcsán a kormányzat minden érintett magyar szervezettel tárgyalt, a lebonyolítást végül a KAMOT nyerte el. Az UMDSZ azt javasolta, jöjjön létre egy közös alapítvány a KMKSZ-szel, ezt hosszú gondolkodás után a KMKSZ elutasította, vagyis nem Budapest zárta ki a rendszerből. Garancialevelet 2010-ig kiadhatott mindkét magyar szervezet és az egyházak is, ezek közül egyedül az UMDSZ-t zárta ki a jogosultak köréből az Orbán-kormány.