Hoz-e változást az afgán elnökváltás?

Hamarosan véget ér a Karzai-korszak Afganisztánban, tizenkét évi regnálás után választanak új államfőt a világ egyik legkonfliktusosabb övezetében. Ami kevéssé valószínű, hogy a mostani választás eredménye alapvető változásokat hoz majd az afgánok számára. Ady András háttérelemzése.

Meggyőződésem, hogy, ami Afganisztánt illeti, sikerült a nemzetközi donoroknak elpuhítani az országot, a nyakra-főre alkalmazott segélyek, a mennyiségi gondolkodás legalább annyit ártott, mint maga a tizenkét éve dúló háború. A következő afgán elnöknek kismillió probléma közül tán ezt kell leghamarabb helyrehoznia, fel kell piszkálnia az önálló afgán tennivágyást, és csak az abszolút szükséges biztonsági, illetve gazdasági segélyeket megtartania. Természetesen minderre csak a további amerikai jelenlétet szentesítő Kétoldalú Biztonsági Megállapodás (BSA) aláírása után kerülhet sor, amely az ország ki tudja hányadik születési bizonyítványának is tekinthető. Sokan felsóhajtottak, hogy most már nem csak a korrupció állandósulna, de törvénytelen is lenne, ha Hamid Karzai elnök maradna. Tény, Karzai egy korrupt és életveszélyes, a majdnem teljes káosz által állandó szétesés szélén egyensúlyozó afgán jéghegy csúcsa, ám ne feledjük, 2001 óta jobbára ő az egyetlen, akivel ebben az országban tárgyalni lehetett és általa eljutni a meghatározó erejű törzsekhez, de akár a Tálib-vénekhez is, s most, hogy megy, nem kell azonnal bokán harapni. Ez ellen be is biztosította magát, hisz magasra emelte belpolitikai árát azzal, hogy nem írta alá a legális keretet, amely alapján az amerikaiak csökkentett létszámban, de maradhatnak, s így azonnal a pártjára állította országa nacionalista elemeit. Ehhez politikai fontossága túléléséhez van szüksége, így Karzai szerintem az afgán politikai porond prímabalerinája marad továbbra is. Ami a következő elnöktől függ, hogy országa és a világ előtt bebizonyítsa: az afgán körülményeknek megfelelően a lehető legteljesebb demokrácia-elveket alkalmazták és a legfeddhetetlenebb választási folyamatot hozták össze, így ő teljes mértékben legitim választottja minden afgánnak. Kivéve persze a tálibokat, akik részéről nem várható el továbbra sem lelkes elfogadás. Ami viszont már változtatna a helyzeten, az egyfajta, a kormánypárti Kabul és a tálib országrészek közötti fegyvernyugvás, a valós párbeszéd beindítása, s hozzá a kényszerítő erő: ezt az elnököt nem a 2009-es választói lagymatagsága akarta. (A harmincmilliós államban a részvételi arány hasonló, mint az április eleji magyarországi parlamenti választásé volt.)

Túllépni a mákgubókon Az önkormányzati képviselők választásával együtt járó voksolás tisztasága azért is létfontosságú, mert ha ez csődöt mond, vagy a végtelenbe nyúlnak az óvások, bunda-vizsgálatok – egy könnyen előfordulható május végi második fordulóval együtt – kiválthatják az országot újjáépítő nyugatiak kedvvesztését, az afgán hadsereg és rendfenntartó erők magára maradását, mi több, ezek repedését az etnikai, vallási vonalak mentén. Újabb csődlehetőség, hogy az eddig kiképzett tiszti rétegnek elege lesz egy impotens civil kormányból, ezért kezébe veszi a hatalmat, nem kevés lakossági rokonszenv mellett. Ehhez kapcsolódik egy másik sürgős tennivaló az új főember részéről:

eddig a nyugat is, a honiak is arra figyeltek, hogy elodázzák azt a képet, miszerint Afganisztán drogtermesztő ország, semmi más.

A mákgubók mellett egyéb gazdasági teljesítményről nem sok szó esik, márpedig amennyiben az állam továbbra sem támaszkodhat adókra, úgy nem fizetheti hadseregét, biztonsági struktúráit, mi több, ezért továbbra is vonzóak maradnak a tálib fizetéslisták. Még egy csapdahelyzet a jövőre nézve: miért is dőlt meg a pro-szovjet kabuli kormány 1992-ben? A tálib nyomás nem volt elég ehhez, az történt, hogy Moszkva elhanyagolta a katonai-biztonsági erők pénzelését. Az azonnali szükségletek mellett továbbra is ott marad a mindenkori realitás: az állam intézményei részrehajlóak és megosztottak, a győztes politikai menetrendje mindvégig többszörös törzsi-nemzetségi érdekek veszélyének van kitéve.

Hármas élboly A tizenegy indulóból megmaradt három legesélyesebb jelölt (Karzai testvére, Kajum nem indult) – Abdullah Abdullah, Ashraf Ghani és Zalmai Rassoul – közül az elmúlt hetekben mindenik szembenézett a halállal közvetlenül, avagy emberei által közvetve. Ez mindennél ékesebben jelzi, hogy a tálib fenyegetettségre ezentúl sem szabad legyinteni, akkor se, ha a nyugat nem fogja teljesen elengedni az új elnök kezét. A „szuperbiztonságos” Kabult övező hegyek, a violensen mitikus Helmand, Farah, Ghor vagy Fariab tartományok (itt zárták be biztonsági okokból a legtöbb választási központot) továbbra sem jelentenek életbiztosítást, az ország majd felét uraló tálib mozgalomnak ezután is célja marad bármiféle kormány legitimitásának politikai és fegyveres gyengítése.
Zalmai Rassoullal tulajdonképpen Karzai maradna az elnök, sokan visszautalnak közös múltjukra a kormányzásban és még korábbról, viszont keveset hallani arról, hogy Rassoul volt az, akinek munkájához a legkevesebb korrupciós történet kapcsolódik. Elnökként egy kis diplomáciai eleganciával színezné az afgán politikát, s hozná egy külügyminiszter attribútumait és némi cizelláltságot a rég elfeledett királyi család oldalágáról. De nem fogja. Ashraf Ghani már 2009-ben indult, de csak a voksok 3 százalékát vitte el, s bár most agresszívebben és célirányosabban kampányolt, szerencsétlen módon összekapcsolódott neve egy véres kezű hadúrral, ami így biztosan elűzte a reformer választók voksát tőle. Mindennek ellenére ő, a volt pénzügyminiszter a második legnagyobb esélyes, Abdullah Abdullah mögött (Cikkünk április végi megjelenése után vált ismertté az eredmény, a nyertes Abdullah második fordulóra kényszerül Ghanival szemben.) Bár utóbbi – vetélytársaitól eltérően – csak apai ágról számít pastunak, ő az első számú esélyes, akinek renoméját a szovjetellenes mudzsahedin harcossága is erősíti. A majdnem öngyilkos életmódért hanyagolta a szemorvosi karriert, később a Karzai kormány külügyminisztere, majd 2009-ben volt felettese legkomolyabb kihívója lett, miatta kényszerült második fordulóra az elnök. Abdullah kimaradt a funkcióvadászatból, ehelyett nagy előrelátással a választói bázisát építette.

Repülőn, szamárháton Afganisztán 30 millió polgárából 13 millió voksolhatott, a forgalomban lévő, hamisított választói kártyák számát viszont legalább 20 millióra becsülték hónapokkal a választás előtt, arról nem is beszélve, hogy a nők választói kártyái (hogy megfeleljenek minden kulturális-hitbéli megkötésnek) nem tartalmaznak kötelező módon fényképet, így szabadon hamisíthatóak. Afganisztánban hetekbe kerülhet, míg az ország minden választóközpontjából visszakerülnek a voksok, repülővel, szamárháton egyaránt szállítják. Ezzel a voksolással kapcsolatban sokan megjegyzik: most nem csak elnököt, hanem a külföldi istáp lassú elfogyásával tulajdonképpen jövőt, vagy annak hiányát választják maguknak. A hamarosan nyilvánosságra kerülő előzetes eredmények mutatják majd meg, hogy milyet.