Új Vörösmarty-olvasat a Bartókban

Szemet gyönyörködtető, érzelemdús előadást mutattak be a temesvári Bartók Béla Gimnázium diákjai Molnos András Csaba színművész irányításával, az országos magyar olimpiászra összesereglett tanároknak és tanulóknak. Az előadást Simon Judit is megtekintette.

A tanárnő a zsúfolásig telt díszteremben azt mondta: rendhagyó magyaróra következik. Kérdéseket is feltett Vörösmarty Mihályról, majd felolvasta a költő Csongor és Tünde című színpadi művének a tartalmát. Színenként, ahogy illik, hogy mindenki megtudja, miről szól a mű. A legfontosabbat viszont nem közölte: amit látni fognak, a fiatalokról szól, azokról, akik az iskola padjait koptatják, kamaszszerelemről, szeretetről, barátságról, csínyekről, nagyzolásról és arról a romlatlan szellemről, szívről, ami ennek a kornak a sajátossága. A színművet Tasnádi–Sáhy Péter átírta, áthelyezte a mába. Elegánsan és szellemesen tette rövidebbé, emészthetővé Vörösmarty filozofikus művét. A bartókos diákok számára készült változatban ötvöződik a mai fiatalok nyelvezete, gondolkodása a költő veretes szövegével és nem utolsó sorban a szellemiségével.
Mai nyelven szólnak a mindennapok, és „vörösmartyul” beszélnek a szerelmesek. Mert ünnep van a szívükben, és kamaszos lendületükben is találniuk kell valamit, ami kifejezi a különleges érzelmeket.
Molnos András Csaba a temesvári Csiky Gergely Színház művésze állította színpadra a Csongor és Tünde e legújabb változatát. Gyönyörűségesen. Az előadás minden pillanata öröm. Az alkotók kamasszá váltak maguk is. Az író a szóval, a rendező a játékkal mutatta meg a kamaszok keserves útját önmaguk és társaik felé.

Játékosan és szellemesen, megőrizve az eredeti mű mélységeinek jó részét, színházi nyelven meséltek az akadályokról, a kételyekről, melyek felnőtté váláshoz vezető útjukat kísérik. Olyan színházi nyelven, amely képes egyszerre nevettetni és meghatni.

Nagyon lehetett nevetni az IT szakember – Kalmáron, a hittérítő – Tudóson, a politikus – Fejedelmen (az előadás egyik legsikerültebb jelenete), a diszkótyúk – Ledéren, a három útépítő munkás – Ördögfiókán, a nagyzoló Balgán. Nem lehetett nem odafigyelni az Éj királynője monológjaira, Vörösmarty szépen előadott szövegére. A szép a legmegfelelőbb jelző a két szerelmes fiatal, Csongor és Tünde párbeszédeire, jeleneteire, s bizony titokban előkerültek a zsebkendők, amikor az utolsó képben a megfogják egymás kezét. Tökéletes színházi pillanat.
Az előadás nagyszerűsége köszönhető a szerző és rendező pontos elképzelésének, a fiatalok tehetséges, őszinte és fegyelmezett játékának.
Dicséretet érdemel a zenei válogatás: minden jelenetnek megvolt a maga dala és dallama, kiemelte a pillanatok lényegét, jellemezte a szereplőket. Olyan dalok csendültek fel, melyeket a fiatalok hallgatnak, lelkiállapotukat érzékelteti. Nem utolsó sorban elismerés illeti a két hangtechnikust, hozzáértésükért. Színész ember jegyezte meg: sok színház örülne ilyen szakembereknek.
Szívet és lelket melengető volt ez az este a Bartókban.