Erdogant erősít(het)i a pancserpuccs

2016. 07. 16. 12:37

Péntekről szombatra virradó éjszaka puccskísérlet zajlott Törökországban, amelyről néhány óra múltán kiderült, hogy esélytelen, s a legvalószínűbb következménye Erdogan elnök hatalmának megerősödése lehet. Ady András gyorselemzése.

 

Tank és szelfi az isztambuli éjszakában. Az utcákra szólított civileknek is szerepük lehetett a puccs letörésében

 

Szombat reggelre kiderült: befuccsolt puccskísérletről van szó, sajnos több mint 160 halálos áldozatot követelt az elvetélt próbálkozás. A helyzet amúgy sem volt rózsás: ha a hatalomátvétel sikerül, az Erdogan-hívek utcára mennek, az új hatalom meg konszolidációs-vérengzésbe megy át, ha a puccs nem sikerül, Erdogan visszatér és kezdődik a leszámolás, ez sem lenne, lesz vér-nélküli. Feltételezhető, hogy Erdogan sejtett valamit, olyas hírek is keringtek, nem nagyon mutatkozott az utóbbi napokban... azaz engedte kibontakozni a dolgot, hogy tiszta képet kapjon arról, a hadseregből ki áll mellette és ki nem.

Nos, ez most kivilágosodott: reggel hattól látható volt, hogy egyre több tábornok határolódik el az eseményektől, a hidakat, a közszolgálati televíziót megszálló erők, a parlament előtti csoportok leteszik a fegyvert, a lázadók között nincs kommunikáció, egyeztetés és semmiféle összehangoltság. A hadsereg kormányhű része vadászgépekkel támadja a helikopteres másik részt, ugyanakkor az ankarai elnöki rezidenciát is látszólag vadászok rohanták le, most már tudni, hogy az ottani puccsista erőket bombázták. Ha az elején mindenképpen úgy nézett ki, hogy Erdogan az elfoglalt állami tévé miatt, nem képes kapcsolatba lépni népével, s ha tette azt áttételeken át (facetime-on keresztül a CNNtürknek), az a felszólítása amely híveit az utcákra szólította, hatott. Mindenképpen meggyőződésem, hogy ez a civil tömeg döntötte el a puccs sorsát, vagy ez is. A kísérletnek nem volt és nem lett tömegbázisa, sőt tömegek fordultak ellene (vannak jócskán civil áldozatok mind Ankarában, mind Isztambulban) a tankokra mászva, eléjük állva, a hidakat valósággal visszahódítva tulajdonképpen elnyomták a kísérletet. Az már csak hab a tortán, hogy milyan vad találgatások kerültek elő, például az is szerepelt köztük, hogy az államelnök pont Németországban kért menedékjogot (miért egy olyan kancellárasszony védelmét keresné, akit nőként is, politikusként is megvet?), hogy aztán visszatérjen Marmarisból és éppen Isztambulban landoljon a gépe. A világon nincs olyan elnökvédelmi biztonsági szerv, amely ha valós a veszély, leteszi a főnökét egy forrongó majdnem-főváros közepébe. Ez a hajnali negyed hat, hatórás hír jelentőségteljes volt, ahogy az államelnököt ott váró tömeg pro-lelkesedése is.

Az az érzésem, hogy

a kísérlet mögül nemcsak a civil tömegbázis hiányzott, de a katonai vezetők átállása is,

s ez bizonyult döntőnek. Ugyanakkor a puccs előkészítésével gyanúsított gülenista mozgalom feje is kiadott egy nyilatkozatot, miszerint elhatárolja magát ettől a puccstól... Persze, ebbe bele lehet számolni azt is, hogy Gülennek érdeke menteni a menthetőt, érdeke megakadályozni, hogy valójában és teljes mélységében kiderüljön, kik vannak közülük a hadseregben, mekkora a számuk, mennyi hatalmuk van. A következő lépések egyikében a hadsereget mindenképpen ízekre fogják szedni mindenféle vizsgálatokkal és átvilágítással. Nem szabad elfeledni, hogy Erdogan visszatérte utáni első televíziós bejelentkezésében azzal kezdte, hogy a hadseregnek soha nem lesz hatalma ilyesmihez, kikezdeni az államot, a regnáló rezsimet. Finom figyelmeztetésnek ez is megteszi.

 

Hogy védjelek meg titeket?

Az egyik legfonotsabb kérdés az, hogy mit jelent ez az esemény az elnök által erőltetett alkotmány-átalakítás szempontjából, amellyel szemben látszólag egyre nőtt az elégedetlenség, attól való félelemben, hogy Erdogannak korlátlan, vagy kevés korláttal rendelkező hatalom lesz a kezében. Véleményem szerint ez a "közjáték" csak alája nyúlt az erdogani hatalomátvételnek, hisz most nyugodtan mondhatja a választók szemébe: látjátok, minek van kitéve ilyen időkben egy nem elég döntési hatalommal rendelkező államfő? Hogyan védjelek meg így titeket mindenféle belső, külső veszéllyel szemben?

Még egy közvetkeztetéssor, ami a kedetektől meggátolta, hogy igazán értsem a hadsereg állítólagos teljes átfordulását: annak ellenére, hogy ez a NATO legnagyobb serege, hogy jól felszerelt, és jól képzett, a PKK-val folytatott csatározásokat leszámítva nem igazán rendelkezik harci tapasztalattal. Ez nem lenne elég egy teljességében kibontakozó szíriai kampányhoz, egy nyílt háborúhoz. Szíria esetén harcolniuk kellene Aszaddal, a DAESH-el, az ISIS-vazallus alakulatokkal, de az al-Kaida szilánkszervekkel is, ahogy harcolniuk kellene a szíriai kurdokkal, és a hazaiakkal is. Ez a multifrontos harc semmiképpen nem a hadsereg vágya. Ahogy az sem az, hogy éppen most, amikor rendeződni látszanak a dolgok Moszkvával, nekimenjenek adott esetben annak az Aszadnak, aki Moszkva protektorátusát élvezi. És ahonnan bármely méretű betöréshez és bármely mélységű behatoláshoz kellene bírják Moszkva engedélyét..., amit kötve hiszem, hogy megkapnának. Lehet, hogy az „odaát” harcoló sereg akarta biztosítani azt, hogy nem fogják átküldeni? Lehet, de akkor nem volt átgondolt ez a „szubtilis” jelzés. Mindenesetre, ami most logikailag közvetkezhet, az az áruló sereg doktrína megerősödése, annak a valószínűségnek a lecsökkenése, hogy a szekuláris hadsereg bármiféle féket képezzen a neo-ottomán iránynak, az egekbe szökött annak a lehetősége, hogy a jogvezető rendszer átgyúrása, a rendőri vezetés fazonírozása után a hadsereg maradék ellenállása is megszűnjön. Azaz visszajutottunk a kiinduláshoz: ha Erdogannak összejön az alkotmánymódosítás, akkor a sereg kényszerlojalizált része továbbra is szabadon utasítható bármire, olyamire is, amit nem akart, amitől féltette magát.

 

Törökország nem Egyiptom

Ha ez egy sikeres puccs lett volna, egyértelműen gondot okozott volna Amerikának és a NATO-nak, ugyanis amennyire eddig az obamai körök nem örvendtek Erdogan működésének a szólásszabadság, az emberi jogok és hasonló kényes kérdések terén, azért mégiscsak Törökország a koalíció első számú bázisa a szíriai antiterrorizmus és DAESH-ellenes harcának, az Amerika vezette csoport egyik frontvonala. Arról nem is beszélve, hogy minden gyökeresen megkérdőjeleződött volna, ami az EU és Törökország viszonyát jelenti, főleg az amúgy is nehézkesen és jogilag, emberjogilag igencsak nehezen lenyelhető menekültügyi „rendezést” illetően. Az eddigi menekültjogi és erkölcsi kérdésekkel spékelt problámában egyre nehezebb lett volna fenntartani bár a látszat-együttműködés külcsínjét. Az Unióba való felvétel kérdése egyenesen mehetett volna a kukába. És mindezek ellenére mégis működésben maradtak volna a rendszerek, mert ez az érdek és nem egy-két ország érdeke, hanem sokaké, túlságosan sokaké. Mivel a jelek szerint a puccs nem sikerült, mindebből „csak” az marad, hogy Törökország partnerei még az eddiginél is nagyobb szkepszissel viseltetnek a rezsim iránt, az eddigi kényszerbizalomnak vagy nyomokban létező és egymásrautaltság miatti hitnek viszont teljesen lőttek, s bár a nemzetközi partnerek továbbra is fenntartják majd katonai, biztonságpolitikai, gazdasági viszonyaikat az országgal, annak megbízhatósági megítélése a nulla fölött fog ingadozni.

Csak az jut eszembe, hogy Amerika stratégiai térségi viszonyainak legalább részleges megtartása miatt egy sikerrel végigvitt katonai puccsot nyelt le, s azóta az ország – Egyiptom – majdnem ugyanolyan viszonyrendszernek örvend mint azelőtt. De hát ez nem Egyiptom, ez egy NATO-ország, egy uniós-tagjelölt, egy harci zónává alakult régióban ugródeszka, itt a megítélés vagy elítélés is más. Végezetül: jó lenne ha Erdogan figyelmeztetésnek, intő jelnek venné a történéseket, és „alakulna.” Vélhetően nem ez következik, nem az enyhülés hónapjai, évei jönnek, hanem egy időszak, amelyben egy meghiúsult puccs mint további puccsok lehetősége lesz egyre inkább a mindennapok várakozása.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!