Az alvó oroszlán bajsza

2013. 08. 19. 22:44Rokon lelkek vagyunk mi magyarok és románok, vagy csak a sok évszázados együttélés tett ennyire hasonlóvá. Olyanok vagyunk, mint a Habsburgok és a Bourbonok, semmit nem felejtünk, és semmit nem tanulunk. Ezt lehet levonni a nyári táborokat követő magyar-román diplomáciai csörtéből. Műbalhé volt, vagy valós oka is van a két külügyminisztériumban a nagykövetek tetemre hívására, a tiltakozásra, a közleményáradatra, amellyel a napokban megörvendeztették egymást? Gál Mária összefoglalója.


Az idei Tusványos viszonylag csöndben, különösebb cirkusz nélkül lezajlott, egy-két kifogás akadt ugyan a táborban elhangzottakkal kapcsolatban, de a magyar miniszterelnök ezúttal nem ingerelte direkt Bukarestet, megelégedett a magyar belpolitika exportjával a szomszédos szuverén állam területére. Tőkés László formalinból elővett védhatalmi igénye pedig nem a kétoldalú viszony tárgya, hiszen Tőkés (még) román állampolgár. (Az más írásra tartozna, hogy a védhatalmi státusz előrángatása körülbelül úgy fest, és annyira használható, mint a 90-es évek diskjeinek hadrendbe állítása ma, a bluetooth és a pendrive-ok korában.)

Elfelejtett íratlan szabályok Vona Gábor szereplésének sem kellett volna olyan diplomáciai kirohanást eredményeznie, amilyennek szemtanúi lehettünk, hisz egy ellenzéki politikus szavait akkor sem illik az adott kormányon számon kérni, még ha a vak is látja, ezek ott a háttérben bizony sokszor összekacsintanak.

Csakhogy... A diplomáciának nemcsak írott, hanem íratlan szabályai is vannak, amelyeket ugyanúgy tiszteletben szokás tartani, mint az írásban rögzítetteket. Amit nem jogszabály, egyezmény rögzít, az jóérzés, illemtudás kérdése, mint ahogy nem fütyülünk a templomban, nem tesszük fel a lábunkat az asztalra fogadáson, pedig egyetlen törvény sem rögzíti. Ezekkel a nyári táborokkal is valami ilyesmi a baj. Jogilag rendben lennének, a másik állam miniszterelnökének, politikusainak ugyan jogában áll a szomszédos államban táborozni anélkül, hogy a fogadó állam hatóságaival, politikusaival egyeztetnének, csak épp nem illik. Angela Merkel sem tart német házi rendezvényeket Elzászban a franciák, vagy a Szudéta-vidéken a csehek meghívása, bevonása nélkül. (Különben egyáltalán nem tart, ez a politikai táborozás a szomszédban hamisítatlan magyar találmány), noha az említett területek is valamikor német fennhatóság alá tartoztak, és minden bizonnyal még ma is vannak németek, akiknek fáj a szíve értük.

Emlékezhetünk arra is, hogy Orbán Viktor első kormányzása idején még ismerte ezeket a szabályokat, és miniszterelnökként úgy ment Tusnádra, hogy félúton, Marosvásárhelyen még szakított időt egy hivatalos találkozóra az épp regnáló román miniszterelnökkel, akkor is, ha az épp a szocialista Adrian Nãstase volt. Második kormányzása idején ilyen apróságokra már nem ad, s bár csak Európa ellen hirdette meg szabadságharcát, csöndben Bukarestnek is bemutatott azzal, hogy negligálta a hivatalos, diplomáciai utat. Ezzel egy időben a táborból is lassan elmaradtak a román meghívottak, még inkább a más ideológiai platformon álló kormányzat. A magyar-román fórumként induló szabadegyetem magyar-magyar fórummá vált, a magyar belpolitika egyik kirakathelyévé. A jobbikos utánzás már csak hab a tortán.

Söpörni a magunk portáján Ez az egész jelenség akkor is irritálja a román politikumot és diplomáciát, ha semmi rendkívüli nem hangzik el a fórumokon. Jogosan. Máshol, jobb helyeken is kiverné a biztosítékot a diplomácia íratlan szabályainak ilyen szintű figyelmen kívül hagyása, főképp akkor, ha az adott országok között olyan történelmi sérelmek és félelmek léteznek, mint a magyar-román viszonyban. (Gondoljunk bele, mi lenne a magyar reakció, ha Kétegyházán évről-évre valamely román párt, időnként személyesen a román miniszterelnök kifogásolná, hogy 23 évvel a rendszerváltás után még mindig nincs parlamenti képviselete a magyarországi románoknak, vagy hogy a román emberek neveit magyarosítva írják. A román önkormányzat elnöke például Kreszta Traján, de Fretyán a Frãþean és még hosszan sorolhatnánk. Eddig egyetlen román szobrot próbáltak felállítani a gyulai ortodox templom udvarán, azért is utcára vonult a Jobbik, és a fideszes helyi képviselők is leszavazták az önkormányzati előterjesztést.).

Vagyis, lenne mit söpörnie mindenkinek a maga portáján, de egyelőre jobban esik a másikén. Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő ugyebár azért háborgott, hogy „megéltük, hogy egy magyarországi náci párt vezetője paramilitáris csapatokkal körülvéve háborúra uszít a saját országunkban”. Ebben van azért valami, de Vona akár Bãsescutól is tanulhatott, aki néhány hete, kisinyovi látogatása idején azt mondta: „Szeretném látni, hogy a románok egy országban élnek, hogy azonos állampolgárságuk van. Az elnöki ciklus lejárta után Moldova állampolgára szeretnék lenni. Ha már a románok a Prut két partján nem rendelkezhetnek azonos állampolgársággal, akkor kettős állampolgárságot szeretnék kapni”. A román külügy akkor elfelejtett tiltakozni, elhatárolódni az államfő szavaitól, s csak akkor futotta egy ejnye-bejnyére, amikor a Vona nyilatkozatát követő elnöki kirohanás kapcsán már egyszerűen nem lehetett elhallgatni.

A kisebbségeken üt vissza Az egyik felet sem mentesíti, hogy a másik is művel hülyeségeket. Ez nem elegendő sem ahhoz, hogy minden adandó alkalommal ugyanazt a hibát elkövessék, és arra sem, hogy a másik ostobasága ürügyén bolhából elefántot csinálva durva támadást intézzen bárki, bármilyen intézmény a másik állam ellen vagy saját kisebbségi állampolgárainak alapjogai ellen. Bãsescu a magyar államot, annak kormányát fenyegette meg, Bogdan Diaconescu kormánypárti képviselő egyenesen azt állította, hogy a román-magyar alapszerződés kizárja a kollektív jogokat, s ugyanezt a valótlanságot fogalmazza meg diplomatikusabban a román külügyi közlemény is. Az 1996-os alapszerződés viszont, ha ebben a formában konkrétan nem is nevesíti, de nem zárja ki a kollektív jogokat, hiszen épp ez az alapdokumentum, amely olyan – igenis kollektív jogokat – rögzít, mint az anyanyelvhasználat joga vagy a kisebbségi közösségek politikai képviseletének joga.

Lehetne még sorolni a hivatalos megnyilvánulásokban újra és újra megjelenő abszurditásokat, de inkább azt nézzük meg, mi lehet az eredménye mindennek. Mindenekelőtt az, hogy a nemzetvédő, egységesítő hév, a nemzetállami logika és a kulturális helyett a politikai nemzetépítés épp azokon üt vissza, akiket állítólag szolgálni hivatott – a kisebbségen. Nem olcsó kincstári duma, amikor mindenki erre hivatkozik, hanem tény. Jelen pillanatban és nemzetközi kontextusban a maximum, amit elérhetünk, hogy az Európai Unió keretszabályozást alkosson az őshonos kisebbségek jogainak védelmére. Nem azért fontos, mert most épp ezt találta ki az RMDSZ, hanem azért, mert bár sok mindenben tehetetlen az Unió, de a saját kötelező törvényeit betartani és betartatni a tagállamokkal igenis képes. Márpedig az Európai Polgári Kezdeményezés, a Minority Safe Pack, még ha zöld utat is kap a Bizottságtól, és nem egy, hanem sok millió támogató aláírást gyűjt be, akkor is elbukik egy esetleges román vétó esetén. A jelen magyarellenes, mesterségesen felszított hangulatban, magyar-román államközi mosolyszünet esetén ez borítékolható.

A viszály almája A címválasztásom sem volt véletlen. Brüsszel nem nézi jó szemmel a tagállamok veszekedését, az etnikai feszültségektől meg egyenesen borsózik a háta. A nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette az idei „táborozás”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap „A Székelyföld mint a viszály almája – Magyar nacionalisták provokálják Romániát az Erdély körüli vitában” című írásában számol be a kibontakozott diplomáciai vitáról. Ilyen cím után különösebben nem kell már magyarázni, hogyan néz ki mindez német szemmel.

Brüsszelben sem látják másképp, és ez nem jó nekünk, nem jó senkinek. Az Európai Unió ellen ugyan szabadságharcot vív a magyar kormány, de annyira nem, hogy szakításra vinné a dolgot, hiszen Magyarországon (és Romániában is) az épül, ami uniós pénzből épül. Ha ezt elveszítjük, márpedig Brüsszel talán egyetlen fegyvere a pénz megvonása, tényleg floppy lemezre cserélhetjük a pendrive-okat.

És van még valami, amiről a román sajtó szégyenlősen hallgat, s ami nem a magyar, inkább a román felet veszélyezteti. Bãsescu moldovai szereplése igencsak felkeltette a Kreml figyelmét. A híresen rossz és feszült román-orosz viszonyt fölöslegesen terhelni kockázatos. Puytin nem kispályás játékos, s rossz néven veszi, ha provokálják. Moldova és az amerikai rakétavédelmi pajzs olyan kérdések, amelyek Bukarestre irányítják Moszkva figyelmét és haragját. Bár ma még úgy tűnik, alszik az oroszlán, én azért nem rángatnám a bajszát, mert még Amerika is csak módjával teszi. A választók pedig nem szeretik a magas gázszámlákat.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!