A takarítás ránk hárul

Aktuális témák körüljárása, illetve a politikai viszonyrendszerekben történő eligazodás mellett az esztendő történéseinek összegzésére tett kísérletet Simon Judit, aki az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort kérdezte – ünnepi terveire is kitérve – kolozsvári dolgozószobájában.

Közelednek az év utolsó napjai. Mennyire lesz az idén más a karácsony Kelemen Hunoréknál, hogy baba van a családban?

Tavaly ilyenkor még nem tudtam, hogy idén Hannával együtt ünnepelünk. Természetesen most is állítunk fát, de ebből ő még nem sokat fog érteni.

Kolozsváron vagy Karcfalván tölti az ünnepeket?

Itt is, ott is. Karácsony estén Kolozsvárott, utána megyünk haza Csíkba. Ha az ember többlaki, több helyen kell jelen lenni ünnepeken is.

Lehet RMDSZ elnökként magánember utcán, bevásárlóközpontban, vendéglőben?

Mindig igyekeztem megőrizni a normális életvitelt, de az ember nem tud eltekinteni attól, hogy jó néhány éve megismerik, akárhová megy. Ráköszönnek, megállítják, megnézik. Ehhez hozzá kell szokni, el kell fogadni, ez ezzel jár. Aki politikusként az ilyesmit nem tudja elfogadni, megszokni, az ilyen helyzeteket kezelni, annak megkeserítik az életét az ilyen pillanatok.

Valamikor szerették Önt összehasonlítani Markó Bélával. Akkor azt mondta, más ember, más vezető. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen elnöknek tekinti magát?

Az embernek nehéz saját magáról beszélnie, én sem szeretem magamat jellemezni. Igen, más vagyok, mint Markó Béla, ő is más, mint Domokos Géza volt, ha csak az RMDSZ elnökeit nézzük. És ez a világon a legtermészetesebb, még az ikrek is különböznek, mi pedig még ikrek sem vagyunk Markó Bélával. Az biztos, sok mindenről hasonló módon gondolkodunk. Ha egy prioritáslistát kellene készíteni, akkor rengeteg olyasmi kerülne egymás mellé, ami azt mutatná, sok kérdésben hasonlóan gondolkodunk. Vannak kérdések, amelyeket másképpen látunk árnyalataiban vagy lényegében is, de ez is természetes. A stílusunk is más, az idők is változtak, ezért a politikai vezetésben is új megoldásokat kellett keresni, az új helyzetekben ugyanis nem mindig hatékonyak a régi megoldások. Ez nem jelenti azt, hogy az ember megtagadja azt, ami előtte volt. Ez lenne a legnagyobb butaság. Mindig azt próbáltam kihozni magamból, amit a legjobbnak tartok.

Nem vagyok az az ember, aki gyorsan dönt, többnyire nem is szeretem azokat a helyzeteket, amikor valamire rögtön azt kell mondani, hogy fehér vagy fekete, igen vagy nem. Azt szeretem, ha egy kérdést körbejárhatok.

Ez a politikában nem mindig jó, mert vannak helyzetek, amikor azonnal kell dönteni, ezt is meg lehet tanulni. De nem vagyok annak a híve, hogy nem lehet még egy napot várni, aludni egyet rá, körüljárni. Ilyen szempontból, úgy gondolom, megfontolt ember vagyok. Hogy mennyire kiegyensúlyozott, jó vagy rossz, nem tudom, de hogy megfontolt, azt bátran állíthatom.

A közelmúlt olyan helyzetet hozott, mintha az RMDSZ nemcsak Bukarestben, de Budapesten is ellenzéki szerepbe kényszerült volna. Újabban viszont úgy látszik, Orbán Viktor belátta, az RMDSZ-szel kell elsősorban tárgyalnia. Hogyan tudta meggyőzni a kormányfőt?

Orbánt elsősorban a számok győzték meg. Ezek 2012-ben két alkalommal is egyértelműen üzentek. Orbán pragmatikus ember, racionálisan gondolkodó politikus, aki látta, hogy Erdélyben minden erőfeszítés ellenére sem Szász Jenő, sem Tőkés László nem tudta, nem tudja lenullázni az RMDSZ-t, és bármennyit fektettek ebbe a projektbe, az sorozatosan megbukott. Elsősorban az erdélyi magyarságnak az akarata győzte őt meg, persze nekünk is voltak beszélgetéseink. Ezek egy része négyszemközt zajlott, máskor mindkét oldalon többen voltunk. E beszélgetések mindig őszinték voltak. Nem mindig kellemesek, de sosem sepertük a szőnyeg alá a problémákat. Nem tettünk úgy, mintha nem tudnánk arról, mi történt tegnap, tegnapelőtt. Minden kapcsolat lényege: ha nem is értünk egyet, legyünk őszinték. Az ilyen politikai viszonyokban is fontos a szókimondás. Ha nem vagy őszinte, előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nincs valóság amögött, amit mondtál. Ez a típusú párbeszéd hozta meg az eredmények mellett a változást – ha változásról beszélünk –, amit ma vannak, akik irritáltan, mások megnyugodva vesznek tudomásul.

Nekem az elmúlt években a magyarországi politikai vezetők közül, a Jobbikot és a DK-t kivéve mindenkivel volt és van kapcsolatom, rendszeresen találkozunk. Ezeket én nem rejtegetem, ezután sem fogom.

A nyáron az LMP-vel volt találkozónk, többször találkoztam Bajnaival, Mesterházyval is beszélgettem, Semjén Zsolttal és Orbán Viktorral is. A legnagyobb butaság lenne, ha az erdélyi politikát kizárólag úgy szemlélnénk, hogy csak egy magyarországi párttal lehet jó viszonya. Vagy úgy tekintenénk az erdélyi magyar politikára, hogy valakihez lecsatlakozik, utánfutója lesz valamelyik magyarországi politikai pártnak. Nem ez a helyes út, a helyes viszony köztünk.

Megtörtént a kiegyezés a magyar kormány, illetve a Fidesz és az RMDSZ között?

Kiegyezésről nem beszélhetünk. Arról lehet beszélni, hogy a viszonyunk javult, változott. És ennek nagymértékben az az oka, hogy ők látják, tudják, érzik, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen Erdélyben.

Ha nemzetpolitikát akarsz hatékonyan megtervezni, akkor az RMDSZ-t nincs hogy megkerüld Romániában, nincs hogy olyan pártokra, politikusokra építs, akik autón kívül mást nem tudnak vezetni, egy jó vacsorán túl mást nem tudnak megszervezni.

Mit hoz a politikai konyhára ez a közeledés?

Az erdélyi magyar közösség érdekképviseletét kell ellátnunk és ehhez eszközöket, partnereket kell keresni. Az elmúlt három és fél esztendőben a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást. Nem kértünk és nem kaptunk. Ez akkor sem változott, amikor a viszonyunk Orbánnal javult és 2013-ban gyakran találkoztunk. Minden találkozási lehetőséget kihasználtunk. Most Orbán éppen Bukarestben volt, jelezték, hogy találkozzunk. Amikor én voltam Budapesten, akkor is találkoztunk. Ilyen szempontból ez valóban változás, de nem jelenti azt, hogy a támogatáspolitikát valaki újragondolta volna. Voltak kérdések, amikben nem értettünk egyet, legalábbis úgy tűnt.

Például székelyzászló ügyben nekem egy magyarországi kormánypolitikussal volt egy kis csörtém, amikor azt mondtam, ha még egyszer így megsegítenek, akkor végünk van. Legyenek szívesek, szóljanak, amikor segíteni akarnak, hogy kapaszkodjunk meg. Nagyokat nyilatkozni lehet Budapesten, de a problémákat nekünk kell megoldanunk, a takarítás ránk hárul.

Akik irritáltan nézik, hogy a dolgok változnak, ezeket nem akarják észrevenni. Voltak olyan kérdések is, amikor úgy éreztük, következetesen kiállnak. Például a MOGYE ügyét mindig szóba hozták a magyar politikusok. Más helyzetekben is bírtuk a kormány mellett a magyarországi pártok nagy többségének a támogatását: a régiós átalakításokkal, a decentralizációval, a nagy meneteléssel kapcsolatosan. Szeretném, ha eljutnánk egy olyan pontra, hogy a Magyarországon kívüli magyar közösségekkel kapcsolatos ügyek, a nemzetpolitika Magyarországon ne belpolitikai háborúk tárgya legyen. Amikor egymást próbálják lenyomni, vagy egymást próbálják legyőzni, ne azzal foglalkozzanak, hogy minket használjanak bokszzsáknak. A Máért zárónyilatkozatának az elfogadása ilyen szempontból azt mutatja, talán el lehet oda jutni. Nem ez az első Máért nyilatkozat, amit mindenki aláírt. Volt olyan újságíró, aki úgy mutatta be, hogy most megtörtént a csoda, mások szerint a katasztrófa. Rengeteg olyan dokumentum volt, amit mindenki aláírt, de úgy látom, ahogy közelednek a választások, a csodák és a katasztrófák gyakrabban kerülnek az asztalra. A kormányoldal elfogadta az MSZP javaslatait, más javaslatokat az ellenzék fogadott el, végül összeállt egy olyan szöveg, amellyel kapcsolatban lehet kifogásokat emelni, de mindenki aláírta.
Részint ne az RMDSZ-en kérjék számon, hogy miért írta alá mindenki, másrészt az is érdekes, hogy vannak újságírók, akik ránk haragszanak, amiért a Fidesz kétharmaddal nyert, illetve amiért megint nyerésre áll.

Időnkét azt látom, a saját tökéletlenségüket is ránk vetítik, illetve ilyen kövérlászlói csőlátásból próbálnak mindent nézni, ami soha nem viszi a dolgokat előre, mindegy, kinek a szemére van téve a másfél colos cső.

Az EP-választások is benne vannak a pakliban? Az SZKT-n azt mondta, az RMDSZ senkivel nem fog össze, csak szövetségi tagok indulhatnak a listáján. Mit szólt ehhez Orbán Viktor?

Semmit. Én a magyar kormány részéről nem éreztem nyomást, hogy mit kellene tenni az EP-választásokkal kapcsolatban. Orbánnak korábban is elmondtam, meg kell őriznünk a képviseletünket, s ezzel ő egyetértett. Másrészt jó ideje hangoztatom, hogy a 2012-es történéseken nem fogjuk egykönnyen túltenni magunkat, és RMDSZ-identitás alatt fogunk indulni. Õ nem kérte tőlem, hogy ne így legyen, nem kérte, hogy Tőkéssel, meg nem tudom még kivel, mit kezdjünk. Ilyen szempontból tiszta és egyértelmű volt minden találkozónk. E pillanatban Tőkés teljesen más pályán van, de ez nem a mi problémánk. A mi problémánk az, hogy a választásokon úgy szerepeljünk, hogy a képviseletet tudjuk megőrizni. Tudjuk, két-három ember az öt-hatszáz képviselőt számláló testületben nem olyan szám, ami radikálisan változtatni tud a dolgokon, de ha ott van két-három emberünk, akik következetes álláspontot képviselnek, a nehéz diót is föl lehet törni. A nemzeti kisebbségek jövőjéről beszélek, és az EU viszonyáról ehhez a kérdéshez. Az erdélyi vagy a felvidéki magyarság kérdését, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek kérdését az európai politikában ma magyar kérdésként megjeleníteni nem vezet eredményre. De úgy, mint európai ügy, a sok másik nemzeti közösséggel az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig eredményes lehet, és erre előbb-utóbb oda kell figyeljen az Unió. Az a kérdés, hogy nekünk ott kell-e lenni, csak egyféleképpen válaszolható meg. Ebben a pillanatban kizártnak tartom azt, hogy feladjuk az RMDSZ identitását, kizártnak tartom, hogy olyan ember, aki más pályára lépett, akivel a kölcsönös bizalom teljes egészében hiányzik, azzal tudjunk bármiféle együttműködést elképzelni. Bármilyen más megoldás lehetséges az RMDSZ listán belül.

Itthon kétharmados többség mellett nem könnyű ellenzékben politizálni. Felerősödtek a magyarellenes megnyilvánulások. Ugyanakkor a rossz nyelvek azt mondják, ezekkel a PSD szeretné megmutatni a macskát az RMDSZ-nek, mintegy előkészítve akár a közös kormányzást az EP választások után. Mit mond Ön erre?

Most már lassan 72 százalékkal állunk szembe. Az én részemről úgy néz ki a dolog, hogy nincs helyzet. És amikor nincs helyzet, úgy tenni, mintha lenne, az részemről nem indokolt. Az újságírók, az elemzők szabadabbak a politikushoz képest, mert nincs felelősségük. Kimondják, leírják, holnap mást mondanak, mást írnak, mondhatják: megváltozott a széljárás. Én ezt nem engedhetem meg magamnak. E pillanatban van egy működőképes koalíció, egymást nyesik, szeretik, utálják, szurkálják, piszkálják, bírálják, ami nem egyedülálló a koalíciók történetében. Románia az elmúlt 24 évben ehhez szokott hozzá. Azt a látszatott kelteni, hogy mindig békés koalíciók vezették az országot és most hirtelen nagy viták vannak, nem felel meg a valóságnak.

Szerintem még jó ideig együtt marad ez a koalíció, és ameddig nincs helyzet, nem akarok spekulációkba bocsátkozni.

A magyarellenes hangulattal az a helyzet, hogy volt már sokkal erősebb is. Már a mi kormányzásunk idején, 2009 végétől 2012 áprilisáig az USL folyamatosan magyarellenes hangulatot keltett. Számításból vagy meggyőződésből, az más kérdés. Volt, aki meggyőződésből magyarellenes, volt, aki számításból tette, de ez nem azóta van, amióta kormányra kerültek, hiszen már 2010-ben, 2011-ben erős megnyilatkozásaik voltak. Egyes jelek azt mutatják, az USL-n belül is van néhány szolgálatos politikus, aki ezzel foglalkozik, míg a vezető politikusok egy része nem magyarellenes. Súlyosabb gond, hogy a magyarellenességre, a megszerzett jogok visszanyirbálására, a megfélemlítésre, az erődemonstrációra nem a parlamentet használják. Más intézményeket használnak a magyarellenes ügyekre: a rendőrséget, az igazságszolgáltatás egyik-másik részét. A titkosszolgálat egyik tisztje időnként ámokfutásba kezd. Utóbbi kész röhej, mert ha a titkosszolgálat valakit meg akar figyelni, nem bunkó tisztekkel végezteti, aki üldözőbe veszi a politikusokat Csíkszeredában egy telefonnal és egy szappantartó fényképezőgéppel. Az igazságszolgáltatásban olyan döntéseket hoznak, amelyek sem a törvény szellemével, sem a betűjével nem összeegyeztethetőek. Kiforgatják a diszkriminációs dolgokat, csorbítják a nyelvhasználatot, a szimbólumhasználatot. S ha bírálod az igazságszolgáltatást, azt mondják, befolyásolni akarod, hatni akarsz rá politikusként, ha pedig nem bírálod, akkor elfogadod, az az igazság. Nem tudom elfogadni, hogy az igazságszolgáltatás mindig az igazságot mondja ki, hanem azt mondom – Varga Gábor esetében ez nyilvánvaló –, hogy van egy döntés, s azt alkalmazzák.

Az igazságszolgáltatás döntéseit az állam alkalmazza, de ez nem jelenti azt, hogy e döntések az igazságról szólnak.

Ilyen értelemben egy perverz átalakulását látom a kisebbségellenes stratégiáknak. Ez a legaggasztóbb. Egyébként a Demokrata Pártban is vannak olyan politikusok, akik mélyen magyarellenesek, és vannak olyanok, akik mindig tisztességesebben viszonyultak, és vannak, akik megváltoztak. Boc a Bibliára tett kézzel megesküdött, hogy a magyarokkal többet soha. Másnap koalícióra léptünk, együtt kormányoztunk és ma Kolozsváron úgy szervezzük meg a magyar napokat, hogy nincs semmiféle akadálya a polgármesteri hivatal részéről. Valószínű, ez annak is köszönhető, hogy együtt dolgoztunk, ismer bennünket. Másrészt itt van Marosvásárhely, ahol egy modern funarióta polgármester vezeti a várost, akinek az a jó magyar ember, aki lehajtott fejjel ül, nem kér, nem mond semmit, de azt is csendben teszi. Kiszorítja a város központjából, sőt a városon kívülre tolja a magyar napokat, mert számára ez csak úgy működhet, ha a magyar és a román kulturális programok egymásba folynak. A PSD-ben, a PNL-ben is van ilyen is, olyan is. Ez a történet az elmúlt 23 esztendőben, bár változott, mindig attól is függött, hogy melyik román párt volt ellenzékben és melyik kormányon.

Milyen következményei lehetnek a decentralizációnak? Kell-e tartani attól, hogy míg a székelyföldi megyék, települések erősödnek, Erdély többi része és a Partium gyengül?

Nem fog gyengülni Erdély és a Partium, minden önkormányzat erősödni fog. Erdélyben és Partiumban is kapnak hatásköröket az önkormányzatok. A Székelyföld, Erdély és a Partium szembeállítása szerintem kontraproduktív, szerencsétlen dolog. Sokat járok az országban, és nem az a tapasztalatom, hogy ettől szenvednének bármelyik részen az emberek. Az biztos, hogy a Partiumban a 2012-es választásokon nagyobbak voltak a veszteségeink úgy, hogy több szavazatot kaptunk, mint négy évvel azelőtt. Nem minden négy évben lesz USL, nem minden négy évben lesz olyan helyzet, hogy akkora felhajtóerővel bír egy párt, egy koalíció, hogy olyan mértékben változtat a belső politikai arányokon, mint 2012-ben. Ha Szatmárnémetiben az önkormányzati választásokon elveszítettük a várost és a megyét úgy, hogy abszolút számokban több szavazatot kaptunk, mint 2008-ban, az ennek a felhajtóerőnek köszönhető. Ez 2016-ban megfordulhat, lehet egy más helyzet, akkor azok az önkormányzatok erősek lesznek, amelyeket reményeink szerint mi vezetünk. A liberális párt nem viselkedett korrektül. Mert amikor rájuk nem volt szükség, mi csak megállapodtunk velük, korrekt megyei viszonyt alakítottunk ki, miközben a PDL-vel kormányoztunk. Ezt is el tudtuk fogadtatni. A korrekt viszonyulás az, hogy amikor fordul a kerék – az életben, a politikában fordul a kerék –, akkor ők is ugyanígy próbáljanak viszonyulni hozzánk, de nem tették meg. Ennek sok oka van, de nem fog így maradni a világ végéig.

A decentralizáció jó, mi 23 éven át folyamatosan kértük, s amikor lehetett, tettünk is érte. Nem elég mély ez a decentralizáció, de mélyebb, mint bármelyik eddigi kezdeményezés.

A pénzügyi részben nem volt meg az áttörés, a következő lépés az kell legyen, hogy ez is megtörténjen. Az oktatásban, az egészségügyben, a rendőrségnél, közlekedésrendészetnél nem tudtuk olyan mélyre vinni ezt a decentralizációt, ahogy szerettük volna, de azt nem mondhatom, hogy ahol mi vezetjük az önkormányzatokat, ott jó a decentralizáció, s ahol nem mi vezetjük, ott nem jó. Nem mondhatom, hogy amikor ellenzékben vagyunk, nem támogatjuk vagy támogatjuk a decentralizációt, amikor kormányon vagyunk, akkor épp fordítva. Ha mi a szubszidiaritás elvét képviseltük, akkor következetesen azt kell képviselnünk, függetlenül attól, hogy ellenzékben vagy kormányon vagyunk, illetve Székelyföldre vagy Partiumra fókuszálok.

Sok félelem övezi a régiók kialakítását. Például egy Kolozsvár központú régió szinte lenullázná Nagyváradot és Szatmárt.

Ezért indítottunk aláírásgyűjtést, ezért dolgoztunk ki törvénytervezetet, és ezért próbáljuk meggyőzni az ott élő románokat is, hogy ne a magyaroktól, hanem Kolozsvártól féljenek. Ezért próbáljuk a marosvásárhelyi román politikusoknak megmagyarázni, hogy ne Székelyföldtől féljenek, hanem Gyulafehérvártól, Szebentől és Brassótól, mert nem Hargita és Kovászna megye szipkázta el Maros megyétől az uniós forrásokat. Ezt próbáljuk meg elmagyarázni a Partiumban is. Ezért ragaszkodtam hozzá, hogy ne csak Székelyföldön legyen aláírásgyűjtés, hanem legyen Biharban, Szilágyban, Szatmárban, pedig tudtuk, hogy mi lesz a finalitása. Ha csak Székelyföldben gondolkodtunk volna, én 2011-ben Bãsescuval meg tudtam volna egyezni. Amikor még nem régiókról, hanem nagy megyékről beszéltünk, neki az volt az utolsó javaslata, hogy Hargita és Kovászna maradjon egy megye. Én azt mondtam: elnök úr, ez nem lehetséges, csináljunk Szatmár, Szilágy és Biharból egy nagy megyét és akkor beleegyezünk. Azt is hozzátettem, hogy akár Bukovinában, akár Konstancán, Dobrogeában lehetne egy-egy nagy megyét létrehozni. Bãsescu azt mondta, ez az utolsó ajánlata, vagy ez, vagy semmi. Én azt mondtam: akkor semmi. A semmi maradt. Hogy mi lett volna 2012-ben a választások kimenetele ilyen körülmények között, az nem tudom. Lehet, az USL 80-90 százalékkal nyert volna, lehet, elvesztette volna a választásokat, ha mi ezt meglépjük, lehet kormányon lennénk, de éppen azért nem léptük meg, azért mondtam az államelnöknek, hogy számunkra ez elfogadhatatlan, mert nem akartam az erdélyi magyarságot kettéosztani. Nem fogadhattam el, hogy a Székelyföldre találunk, Partiumra pedig nem keresünk megoldást.

Noha nyilvánvaló, hogy a régiók kialakítása még várat magára, a kormány fű alatt már elkezdte az átszervezést. Összpontosítja a leendő régióközpontokba a pénzügyet, egészségügyet, igazságügyet. Hogyan lehet ezt megakadályozni, netán visszacsinálni?

Tiltakoztunk, nem egyeztünk bele, téptük a szánkat – hogy kevésbé akadémikus kifejezést használjak. A miniszterelnöknek elmagyaráztam, miért butaság, amit csinálnak. A bihari, székelyföldi kormánypárti frakciótagok is mind elmondták, s most kezd a gyakorlatban is kiderülni, hogy rossz az átszervezés. Ezt belátni látszik a kormányfő is.

Az élet be fogja bizonyítani, meg fogja győzni a koalíciót, hogy ez a típusú bújtatott regionalizálás sem adminisztratív, sem politikai szempontból nem helyes.

Ezzel kezdeni kell valamit, visszaállítani, beismerni, hogy tévedtek. Mi azt mondtuk, hogy ez recentralizáció, hiszen távolabb viszik a közösségtől a döntéseket, az intézményeket.

A politikai év előbb ér véget, mint a naptári, lehet összegezni. Mi jót és mi rosszat hozott 2013 az erdélyi magyaroknak, illetve ezen belül az RMDSZ-nek?

Meg kellett tanulnunk az ellenzéki szerepet, és azt, hogy nagyon nehéz megvédeni a szerzett jogokat. Az új helyzetben hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy egy-egy apró sikerért eszméletlenül sokat kell dolgozni. Másrészt kipróbáltunk olyan politikai eszközöket, amellyel a 90-es évektől 2009-ig élt az RMDSZ, akkor szerveztünk tüntetéseket, de amelyek kicsit idegenszerűen hatnak, amikor hosszú éveken keresztül megszoktuk, hogy kormányon vagyunk: aláírásgyűjtés, tüntetés, menetelés. Ez nem jelenti azt, hogy irányt változtattunk, változtatunk, hanem azt jelenti, hogy ellenzékben az eszköztárak bizonyos értelemben szegényesebbek, másik oldalon kibővülhetnek. Megtanultuk, hogy ellenzékből is lehet párbeszédet kezdeményezni. A decentralizációnál is lehetett olyan helyzeteket teremteni, hogy elképzeléseink jelentős része érvényesült. Ehhez az kell, hogy olyan emberek tárgyaljanak, akik szakmailag felkészültek, politikailag hitelesek. A tárgyalások legfontosabb pillanataiban magam is részt vettem, mind szakmailag, mind politikailag hitelesen tudtuk bemutatni, azt, amit a decentralizációról képzeltünk. Ez azt mutatja, hogy nem szigetelődtünk el. Ilyen értelemben ez érdekes esztendő volt. Egy polgármester azt mondta: nagyon jó év volt 2013, nem volt semmi pénz, nem kellett semmit dolgozni. Kitűnő év volt, de tegyünk valamit, hogy még egy ilyen év ne legyen. Ez Székelyföldön történt, az én választókerületem egyik polgármestere mondta. Valóban látszik, hogy nincsenek források, nem tudtak úgy teljesíteni az önkormányzatok, ahogy szerettek volna, ahogy megszokták. Másrészt ilyen helyzetben is tudtunk szövetséget kötni, apró eredményeink is vannak, a decentralizáció nem is olyan apró. Kérdés, hogy milyen lesz ennek a gyakorlatba ültetése, mert Bukarestben óriási ellentétek vannak a kormányhivatalokban. Amikor a hatáskörökből veszítenek, amikor központosítást kell lebontani, mindig beindul egy erős lobbi a közigazgatásban. Úgy tűnik, ezt sikerült legyőznie ennek a kormánynak, ha nem is mindenhol. Kérdés, tudja-e ezt az irányt tartani.

Mit várhatunk 2014-től?

Nehéz esztendő lesz Románia számára, mert nagy baj van az iránnyal. Nem az a baj, hogy rossz, hanem az, hogy nincs irány, ami választási esztendőben még inkább érezteti magát, főleg gazdasági téren.

Az, hogy 70 százalékkal valaki ilyen inkoherens módon kormányozzon, az művészet. Kellene valamilyen irány. Lehet, hogy én azzal az iránnyal nem értenék egyet, de legalább tudom, hogy van.

Most azt látom, hogy három úriember civakodik, tépik egymás drága öltönyét, hárman háromfelé mennének. Nekünk a nagy kihívás az európai parlamenti választás, azon túl igyekezzünk a kormányoldalnak olyan ötleteket adni, olyan párbeszédet kialakítani, hogy legalább kisebbségi jogainkat illetően ne történjen visszalépés.

Mit kíván saját családjának 2014-re?

Azt, amit minden családnak: szeretetet, boldogságot, egészséget. Magamnak meg azt, hogy a politika mellett jusson időm a családra, jusson legalább annyi, amennyit én szeretnék, mert amennyit a családom szeretne, annyi biztosan nem lesz.