Két könyv és a végtelen szabadsága

A beszélgetést megnyitó Selyem Zsuzsa irodalomtörténész és Borbély András egyetemi tanár már nem tudja átadni az időközben elnémuló mikrofont, de csak a gyakorlatban: képletesen máris átkerül a beszélgetés fonala György Péterhez, aki Borbély azon felvetésére válaszol, miszerint a Trianon előtt és után is egyfajta „realitás-hiányban” szenvedünk, folyton kiesünk a történelemből, az ő könyve viszont végre a teljes huszadik századra kiterjedően ragadja meg a Trianon-problémát. Állatkert Kolozsváron - Képzelt Erdély című új könyve kapcsán így elmondja, Magyarországon sok tabut kellett figyelembe venni már a Kádár- rendszerben is – amely vicces módon többek között a Ceausescu-korhoz képest, de nem csak, modernizációs csúcsteljesítménynek számított –, az országban zajló történetírás meglehetősen óvatoskodó volt. A tabudöntés egyik példája végül egy, a nyolcvanas években megjelenő Erdéllyel kapcsolatos kiadvány volt, de az is meglehetősen szolidan kezelte a problémásnak, tabunak számító kérdéseket. Később mindez megváltozott, a rendszerváltást követően a történelem kikerült a szakértők keze alól, ma már mindenkié. Azáltal viszont, hogy a történelem fölötti értelmiségi kontroll elveszett, mondta, azzal is számolnunk kell, hogy jelenleg a magyar történelem újraálmodása történik.
A szintén Trianon körül mozgó Vida-könyv, az Ahol az ő lelke a tízes-húszas évek hangulatát írja meg, főhőse számára azonban a mindennapok evidenciája a fontos, az írót is az a kérdés mozgatta, hogy ebben a korszakban miként lehetett úgy élni, hogy közben a történelem fogaskerekei meglehetősen gyorsan forogtak.
Visszatérve az aktualitásokba, György Péter elmondja, Magyarországot ma nehéz szeretni, szörnyű állapotok uralkodnak, az ország undok, folyamatosan megveti a társadalom egyik felét, az iránt érdeklődik lépten-nyomon, hogy valaki zsidó-e, cigány-e?
A továbbiakban a két vendég arról beszél, hogy a behatárolt, kontrollált életünk mellett – amelyet számukra a beépített világ, a nagyváros, a falu mellett húzódó erdőbe vezető út hiánya – milyen jelentőséggel bír, és mit jelent az a szabadság, amelyet a természet szertelensége, a végtelen nyújt. Ennek kapcsán jegyzi meg György, hogy Hernádi Gyula szerint Magyarországon „delfinnosztalgia” létezik, hiányzik nekik a tenger, a szabadság érzetét megadó végtelenség a parányi országban. Mindkét fél megegyezik ennek hiányában, és abban, hogy ez problémákhoz vezet annak ellenére, hogy Vida Gábor falu szélén szocializálódott, György Péter pedig nagyváros közepén. A végtelen ráadásul, az óceán, az erdő – mondják – egy nem uralható, nem mitizálható jelenség.
A vidám befejezéshez elengedhetetlen György Péter újabb eszmefuttatása: Magyarország elveszett, mondja, hiszen állampolgárai feléről lemondott: „alig várják, hogy Nógrád megyét cigányostól elvigyék a szlovákok végre”, zárja gondolatait. A többnyire egyetemistákból álló közönség nagyszerűen veszi a lapot, jókat nevetnek a legborúsabb gondolatokon is, érzik, hogy György Péter és Vida Gábor találkozása egyfajta humorral cicomázott, de markáns, kíméletlen világlátásba nyújt betekintést, ahogy a helyszínen vásárolható könyveik is.