A populizmus viadala

2016. 12. 03. 10:44

2017-ben alaposan átrajzolódhat Európa politikai térképe, hamarosan elnököt választ Ausztria, referendum lesz Olaszországban, majd a franciák, hollandok, németek döntenek a maguk és a kontinens közös jövőjéről, Moszkva figyelő tekintete mellett. Ady András helyzetképe.

 

Gratuláció az USA elnökének, Donald Trumpnak és a népének, valahogy így hangzott Marine Le Pen üzenete, a holland Geert Wilders meg örömét fejezete ki, hogy az amerikai nép épp visszaszerzi az országát, s hamarosan a hollandok is azt fogják tenni. Marine Le Pen, a Front National frontnője, apukája politikailag tehetséges túlszárnyalója, Wilders (Szabadságpárt, PVV) pedig azon hollandok ultra-képviselője, akik szuper-eufemisztikusan euroszkeptikusak, bevándorlóellenesek egy nagy iszlámellenes pánik közepette.

Marine Le Pen a holland Geert Wilders-szel szelfizik. Lesik az eséyt

 

A Trump-frizurás Geert márciusban akár kormányt alakíthat. Ha csak e két országot nézzük, a következő év unalommentes lesz, de nézhetünk máshova is. Norbert Hoferrel Ausztria májusban majdnem rekordot döntött: a második világháború után az első szélsőjobboldali elnökkel felszerelt európai ország lehetett volna. A hét végére megtudjuk, ő marad, vagy mégis a volt-zöld Alexander van der Bellen. Megtudjuk, produkál-e az olasz politika mást, mint ingadozást, cirkuszt: ha Matteo Renzi miniszterelnök népszavazást nyerve spórol a szenátuson, és megszabadul a felsőházi honatyák kétharmadától, úgy lehet, politikai öngyilkosságnak leszünk szemtanúi. Ha nem sikerül, akkor sem éli túl: ő maga ígérte, hogy ez a lemondását jelenti. Marad a nem ötcsillagos minőségű 5 Csillag Mozgalom?

A cseheknél októberig Sobotka miniszterelnök kirúgott két minisztert, szociáldemokratái oly gyengén szerepeltek a regionális választásokon, s a politikai aktorok közül senki sem akkora, mint Andrej Babiš milliomos és pénzügyminiszter, egy erős és kellően euroszkeptikus, hagyományos pártellenes protest-mozgalommal a háta mögött. Anglia? A Brexitet maga Trump használta kampányszlogennek: mondván az én hatásom még brexitebb. A májusi helyi választások szólhatnak arról, hogy Theresa May komolyan gondolja-e: a Brexit az a british exitet jelenti, vagy valami változik e téren.

Angela Merkel jövőre újra elindul a kancellári székért. Nyugalomra int

 

Majd mindenki választ, s pazar hangulattal: az Unió nem érti, miért unió még, de az szeretne maradni, csak még nem tudja, hogyan. A tradicionális politikai alakulatok feltétlen öklendezést váltanak ki szélesedő választói rétegekből. És ide jön a 2017-es francia (április-május), és a német (szeptember) államelnök, illetve parlamenti (kancellár) választás. Az, hogy Angela Merkel tíz hónap múlva ismét kancellár szeretne lenni, látszólag sokakat sokkolt. Augusztusban egy erősen hipotetikus „induljon-e” kérdésre a válaszok még 50%-ban nemlegesek voltak, a támogatói oldal 42%-ot tudott produkálni. Most, a Bild am Sonntag felmérése szerint a megkérdezettek 55% támogatja és 39% ellenzi a negyedszeri zsinór-kancellárságot. Ami longevitási rekord is lenne, kisebb csoda is, hisz pár hónapja teljes erővel dübörögtek a bevándorlásellenesek Európa-szerte. Formailag még ott a december 6-i CDU plenáris, amikor elnököt és kancellárjelöltet nevesítenek. Ahogy egyelőre a dolog áll, a CDU-vezér a bajor CSU támogatását is megkapja, a visszajelzésekből kiindulva a CDU/CSU szavazóbázisában 90% felett van Merkel támogatottsága. A 2005-ben, majd 2009-ben és 2013-ban indult Merkelnek elméletileg még az az SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) is kedvez, amely a mostani EP-elnököt, Martin Schultzot, egy kancellári teendők elvégzésére alkalmas, hazai pályán játszó politikussá akarja átfazonírozni. Lehet, a következő tíz hónap nem lesz elegendő erre, innen is a Merkel felé kacsintás. Ha a voksolás holnap lenne, úgy a CDU 32-35%, a szocdemek 23-25%, míg az AfD (egy bevándolásellenes alternatíva Németországnak) 12-13%-a körül kapna. A szélsőjobbos AfD kedvvel indítana jelöltet, de egyelőre egy valós célja sejthető, s ezt el is érheti: a Bundestagba jutás. Az őszi tartományi előválasztásokon épp egy „Merkel tartományban” Mecklenburg-Elő-Pomerániában ugrott elő az AfD és majdnem 21%-os sokk-győzelmet aratott, ott a CDU 19%-ot, az SPD 30-31%-ot hozott. A néppártok népi büntit kaptak, míg a merkeli menekültpolitikát fordítva meglovagoló AfD tarolt. Marad a félelem, hogy a Landtagon tapasztalt ellenkezés a merkeli menekültpolitika iránt izzásban kitart a 17-es választásokig, s Merkel már nem tud kikapaszkodni a népszerűtlenségi gödörből, amibe a „wir schaffen das”- politikája bevitte. A másik, amiért az AfD-re érdemes figyelni az, hogy míg az egyértelműen neonáci NPD-t (Német Nemzeti Demokrata) nem akarja a higgadt német, ám díjazza azt az agilitást, amivel az „alternatíva” váltott: ha pályafutása kezdetén csak az ország által életben tartott euróövezet „egyedüli” teherviselését támadta (a görögöket mindig csak németek mentik meg), úgy villámgyorsan alkalmazkodott, ahogy a menekültválság témája aktuálissá vált. Ha Merkel reális győzelmi eséllyel akar szerepelni, meg kell szabaduljon pár béklyótól: a menekültpolitika rossz kommunikálásának következményeitől, és attól a képtől, hogy egyedül kell megmentse az Európai Uniót. Visszafelé sülhet el az, ami eddig jóként jellemezte az oroszországi viszonyt: erőből és intelligensen politizált, az Európa-szerte elfogadott orosz-ellenes szankciók mögött ő áll. Kérdéses ez a puha-kemény egyensúly, a jó orosz gazdasági kapcsolatokkal rendelkező német bizniszréteg már két éve morgolódik a kiesések miatt. Az orosz propaganda termőtalajt keres Németországban, a lakosság több mint 40%-a bizalmatlan a politikummal és a médiával szemben, maga az AfD szeretve használja a hazug média (Lügenpresse, régi náci lózung, ami a Trump-kampányban is elhangzott) kifejezést, Moszkva lanszírozta is a német nyelvű, Kreml-barát RT adót.

Eltolódás érzékelhető a kilencvenes években Oroszországból hazatelepült német etnikumú választóknál, ők mintegy hárommillióan két éve még többségében Merkel mellett álltak, de most lassan átcsúsznak az AfD oldalára. Aggodalmat kelthet egy koalíciós kiegészülés az SPD, zöldek és a Die Linke részvételével, ami, mondják: a Linke-n keresztül pro-orosz és pro-Putyinelmozdulást jelentene.

Marine Le Pen unokahúgával, Marionnal. Az orosz kapcsolat

 

Franciaország? A Front Nationale (FN), Marine Le Pen szélsőséges politikai konszernje egyre komolyabb szeletet szakít a közvéleményi lájktortából. A FN soha ilyen jól nem állt, akkor se, mikor megszabadultak az alapítótól, Le Pen apjától, aki már nem rontja jobban a párt tömjénfüstös levegőjét buta antiszemitizmusával, amiről mellesleg kiderült, hogy nem is trendi a menekültválság-paranoiás Európában. Váltás jön egy gyenge Hollande-korszak után, melynek végét meghatározta a hosszúra nyúló és a párizsi terrortámadásra visszavezethető szükségállapot és ennek gazdaság- és idegőrlő hangulata. Hollande súlyos hibája, hogy a Charlie Hebdo-támadás után olyasmit tett, amit felelős államfő nem tesz: kijelentette, többé ilyen támadásra nem kerülhet sor. Ezek után jött Párizs, Nizza, s Brüsszel sincs oly távol. A lepenista sajtó szerint az embereknek elegük lett a neoliberális megszorításokból, az állandósuló belbiztonsági ingatagságból, a minoritásokból (értsd a volt gyarmatbirodalom másod-harmadgenerációsai), és ugyancsak elege a menekültekből. Mert az odaáramló tömeg muszlimfészek, minden muszlimfészek terroristakeltető, de ott a francia kultúrától mindig is idegen homoszexualitás, és milyen jó lenne a muszlim terrortömegben tudatosítani, mennyire buziellenesek és akkor sok legyet csapna agyon a lucid FN. És az EU-herót is jogos: nézzék mit tökölődik Merkel az oroszokkal, ahelyett, hogy..., és amúgy ki kellene lépnie Frankhonnak az Unióból. Milyen egyszerű minden a Brexittel, és lám, Amerikában is megtörténhetett a lehetetlen: Donald az úr, itt pedig én leszek a Madamme Frexit!

Mit szólna ehhez az a gazdasági réteg, amely hozzászokott az EU-facilitációihoz? Ám Marine elhúzott a nagy jobbos ellenfél, Sarkozy, és Jean-Luc Mélenchon (a baloldal arca) mellett, most 30-31%-on a népszerűsége. Az elnökjelölt állító jobboldali választás első köre után a Le pen-táborban örömtüzek lobbantak: a rutinos-markáns politikus, a nagyon trendin-nőügyes Sarkozy még a jobbközépnek sem kellett. A második előválasztási fordulón is győző elegendő lesz a Le Pen jelenség legyűrésére?

Putyin elnök társaságában a francia jobboldal reménysége, Fillon. Mit ér a tegezés?

 

Fillonról hallani, hogy tegeződnek Vlagyimir Vlagyimiroviccsal, de hisz megtehetik, mindketten miniszterelnökök voltak egy-egy a francia-orosz kapcsolatok szerint szuperjó időszakban Nicolas Sarkozy és Dimitrij Anatoljevics Medvegyev elnöksége alatt. Fillon mindig hangsúlyozta: Oroszország kulcspartner, s újabban megígérte, hogy nullázza a Krím miatti európai szankciókat. Ez egy ütközési felület Merkellel. A Kremlnek tetszhet Fillon Szíria-nézete is: a megoldás részének tartja Oroszországot, a megoldásnak, melyben Aszad marad, és csak a polgárháború tűnik el. Szerinte a DAESH-el kell foglalkozni és nem Aszad menesztésével, ez emlékeztet a kontúrozódó amerikai nemzetbiztonsági csapat véleményére. A Le Pen család nagy, és bár Marine alig nyilatkozik orosz terveiről, ott az unokahúga, Marion Le Pen, aki legutóbb épp az Egységes Oroszország főembereivel találkozott. S azt Marine sem tagadja: kampánya részfinanszírozása orosz volt. Moszkva számára mindenképp érdekesek az események: ha Merkel marad, kissé aggodalmaskodhatnak, ha Merkel és Fillon, vagy Merkel és Le Pen marad, akkor kettejük egymással való elfoglaltsága miatt hektikus lehet a helyzet, ha viszont csak Fillon kerül képbe, akkor nyugodtabbak lehetnek. Ha pedig csak Le Pen a nyerő, úgy kiszámíthatatlan, elszabadult hajóágyúsan, „trumposra” fordulnak a dolgok.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!