A mosoly erősebb fegyver a káromkodásnál

Kolozs megyében, a Mezőségen próbál mandátumot szerezni a parlamenti választásokon. Neve előbb a bonchidai kastély helyreállítása kapcsán vált ismertté, később Kelemen Hunor mandátuma alatt miniszteri tanácsos, majd az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese lett. Azt mondja: nőként is minden kaput nyitva talált az RMDSZ-ben. HEGEDÛS CSILLÁT politikai pályájáról és a kampányáról kérdezte Cseke Péter Tamás.

Gondolta volna öt évvel ezelőtt, hogy 2012 decemberében egy választási kampány kellős közepén lesz?

Négy éve, a Kolozs megyei RMDSZ-es kampányban léptem kapcsolatba a politikával. Azelőtt soha nem gondoltam arra, hogy bármilyen szinten politikával foglalkozzam. Most sem elsősorban politikusként, hanem szakpolitikusként definiálnám magam. Az a tevékenység áll a legközelebb hozzám, amit Kelemen Hunor művelődési miniszteri mandátuma alatt a tanácsosaként végeztem 2010 januárjától 2012 tavaszáig. Amikor 2009 decemberében Kelemen Hunor felhívott, hogy dolgoznék-e a bukaresti csapatában, egy percig sem gondolkoztam, igent mondtam. Ez óriási lehetőség volt számomra javítani az erdélyi magyar kulturális örökségvédelem sok-sok éve fennálló kiegyensúlyozatlanságán. A forradalom után teljesen elrontott örökségvédelmi rendszert kellett a talpára állítani.

Mit sikerült ebből megvalósítani?

Az erdélyi magyarság szempontjából nagyon sok mindent. Sikerült felterjeszteni Torockót és Csíksomlyót az UNESCO világörökségi listájára, sikerült száz olyan magyar műemlék helyreállítását elindítani, amelyekből addig jó esetben egy-kettő szerepelt az éves helyreállítási tervben. A régészeti, műemlékvédelmi szakbizottságokba magyar emberek is kerültek. Amit nem sikerült elérnünk, az a kulturális örökségvédelmi törvénykönyv megalkotása. Azért nem sikerült, mert ezen a téren akkorát akartunk változtatni, hogy az több időt igényelt volna. Természetesen ezt nem fogjuk feladni. Ha parlamenti képviselő leszek, folytatom ezt a munkát, mert az RMDSZ-nek és az erdélyi magyarságnak vannak olyan műemlékvédelmi szakemberei, akikkel együttműködve önálló törvénytervezetet tudunk kidolgozni.

Lehet azt mondani, hogy akkor fertőzte meg a politika, amikor Kelemen Hunor Bukarestbe hívta a művelődési minisztériumba?

Engem nem a politika fertőzött meg, hanem annak a lehetősége, hogy tenni tudjak valamit a szakterületemen az erdélyi magyarság helyzetének jobbulásáért. Ezek most nagy szavak, ám másképp nem tudom megfogalmazni. Engem annak a lehetősége fertőzött meg, hogy felveszem a telefont, és azt mondom: „Jó napot kívánok, miben segíthetek?

Tavaly márciusban felkérték, hogy vállalja el a kulturális főtitkár/helyettesi tisztséget az RMDSZ főtitkárságán. Jelentett-e dilemmát a tisztség elfogadása?

Ez volt az a momentum, amikor végképp letettem a voksom amellett, hogy ne csak szakemberként, hanem szakpolitikusként is létezzem. Nem okozott dilemmát azért, mert addig is egy olyan csapatnak voltam a tagja, amelyiktől sokat tanultam, nagyon sok pozitív energiát kaptam. Olyan csapatot ismertem meg, főleg a Kelemen Hunor mellett dolgozó munkatársakban, akikkel öröm és megtiszteltetés volt együtt dolgozni. Akkoriban Kelemen Hunor körül megjelent egy nagyon fiatal csapat. Azt hiszem, most én vagyok a legidősebb közülük. Ebben a csapatban óriási tenni akarás van. A Kelemen által meghirdetett új fejezet valóban új fejezet. Olyan szemléletváltás ez, aminek jó része lenni.

A képviselőjelöltség előtt megyei tanácsosjelölt is volt a nyáron, ám jelöltségét végül visszavonta. Miért?

Két okból. Az egyik az volt, hogy úgy gondoltam: ezen a megyei tanácsosi listán olyan embereknek kell lenniük, akiket kolozsváriként évek óta foglalkoztatnak a Kolozs megyei gondok. Én nem a mezőségi vagy a kalotaszegi jelöltekkel versenyeztem volna tanácsosi mandátumért, hanem kolozsváriakkal, Vákár Istvánnal, Lőrinczi Zoltánnal vagy Fekete Emőkével. Úgy éreztem, egyrészt fiatalabbak, másrészt nálam sokkal inkább benne vannak kolozsváriként ebben a napi küzdelemben.

A képviselőjelöltségre felkérték, vagy belső késztetést érzett?

Sokat vacilláltam ezen a kérdésen. Én úgy működök, hogy az ilyen döntésekkor jól jön a serkentés a barátok, munkatársak részéről. Amikor miniszteri tanácsosként elmentem különböző műemlék épületek helyreállításáról tanácskozni, éreztem, hogy az emberek odafigyelnek arra, amit mondok, hozzám fordulnak kérdésekkel, számít a szavam, bíznak abban, hogy én meg tudom oldani a problémát. A barátok és a kollégák azt mondták, meg kéne próbálni.

Miért a mezőségi választókerületben indul?

Hát, ha valahol indultam volna, az a Mezőség. Bonchidán tizenkét éve dolgozom, ismernek az emberek, felnéznek rám, bíznak bennem. Úgy éreztem, hogy hasznosítani kellene az egész térségben mindazt az energiát, amit Bonchidán befektettem a csapatommal. Hozzám nagyon közel áll ez a térség. Bonchida hatalmas kihívás, mindazért, amit jelent. És itt nem a kastélyfelújításról beszélek, hanem arról, hogy vissza kell adni az emberek hitét abban: ami a miénk volt, azt meg tudjuk menteni, fel tudjuk építeni. Bonchida kapcsán bevonult az erdélyi magyar köztudatba, hogy mindent meg lehet valósítani. Emellett ott van Szék, ahová ötéves koromban vitt magával először nagymamám (Szentimrei Judit – szerk. megj.) varrottasokról adatokat gyűjteni, ott tanultam meg szőni. Nagyon megszerettem Széket, ismerem a település mai problémáit. A széki közösségnek újra kell építenie önmagát, és ehhez segítségre van szüksége. Óriási kihívás, hogy segíthessek rajtuk.

Hány települést foglal magában, és hány százaléka magyar ennek a választókerületnek?

Tizenöt településről van szó, a magyarok aránya 17 százalék.

Végigjárta már az összes települést?

Amikor ez az interjú készül, már harmadszor járom körbe ezt a régiót. Első alkalommal azt szerettük volna megtudni, hogy az emberek mennyire támogatnának egy olyan jelöltet, akiről elsősorban Bonchida kapcsán vagy miniszteri tanácsosként hallottak, és mennyire támogatnának egy női jelöltet. Emellett kezdtük feltérképezni a gondokat is. Szó szerint kapuról kapura jártunk, érdeklődtünk a problémáikról. Érdekes módon az első reakció általában az volt, hogy „tulajdonképpen nagy baj velünk nincs”. A faggatózások során derültek ki a gondok: kezdve attól, hogy nincs orvosi rendelő a faluban, az orvos nem jár ki rendszeresen, egészen addig, hogy nincs tánccsoport a településen, bezzeg a szomszéd falunak van. Kisebb-nagyobb problémák gyűltek össze, amelyek kivetítve a teljes térségre 80 százalékban mindenhol visszatérő gondot jelentenek. Ezeken képviselőként tudnék segíteni. Még a kampány hivatalos kezdete előtt falugyűléseket tartottunk, amelyeknek az volt a mottójuk, hogy „megbeszéljük, meghallgatjuk, megoldjuk”. Elsősorban a falvak véleményformálóival találkoztunk. Ismertettük velük a helyiektől összegyűjtött problémalistát, és arra kértük őket, próbáljunk meg közösen fontossági sorrendet felállítani. Ennek alapján alakult ki az a választási program, amivel most már harmadjára járjuk körbe a vidéket.

Milyen a fogadtatása ezekben a falvakban?

Jó, rengeteg a pozitív visszacsatolás. Annál is inkább, mert néhány gondot már most sikerült megoldanunk. Mondok egy példát. Szováton kiderült, hogy van 25 gyermek nulladik osztálytól negyedik osztályig, és van egy tanító néni. Törvény szerint legalább 26 diák kell, hogy két tanítónő lehessen. Ám meg kellett találni a megoldást arra, hogy mégis indulhasson még egy osztály, mert a nulladik osztályos gyerekkel másképpen kell foglalkozni, mint a negyedikessel. Ezt sikerült kijárni, most Szováton két magyar osztály van. Sikerült megoldani a megyei tanácsos kollégáim segítségével a Székre vezető út korszerűsítését is. Úgy gondolom: ahhoz, hogy a vidéki életnek jövője legyen, a fiataloknak megfelelő életkörülményeket kell teremteni. Munkahelyeket például, s ez elsősorban a mezőgazdaságba való befektetések révén lehetséges. Erre a programom azzal válaszol, hogy létesüljenek terméktárolók, vágóhidak, mézfeldolgozó üzemek. Ez azért kell, hogy akik a földet megdolgozzák, ne azzal töltsék az idejüket, hogy bejönnek a kolozsvári piacra árulni, hanem tudjanak dolgozni. Fontos számukra pályázati lehetőségeket biztosítani. Emellett olyan lakhatási körülményt, amely elmossa a város és a falu közötti különbségeket. Ha ezek a feltételek adottak, visszafordíthatjuk a falusi lakosság kiöregedésének folyamatát. Én tudok azonosulni ezzel a problémával, mert öt éve magam is úgy döntöttem, Kolozsvár túl zajos, ezért kiköltöztem falura.

Tud-e üzenni valamit a térség román választóinak is?

Vannak román nyelvű szóróanyagaim is. Számítok is, meg nem is a román szavazatokra, mert elég nehéz áttörni az etnikai határt. Egy dolog, hogy értékelik a munkámat, s más, hogy román emberként magyar jelöltre szavazzanak. Bonchidán ebből a szempontból más a helyzet, ott nagyon jól ismerik a munkámat. Magyar kastélyt újítottunk fel ugyan, de a kastélynapokkor vagy más rendezvényeinken a helyi román lakosságot is sikerült megszólítani. Ha most sikerülne bejutni a parlamentbe, négy év múlva nagyobb bizalommal lennének irántam a román választók.

Korábban kijelentette, hogy ez a kerület a visszaosztásból akár befutó parlamenti mandátumot is jelenthet, a másodikat Kolozs megyében. Milyen feltételeknek kell ehhez teljesülniük?

A legfontosabb, hogy egyik román ellenjelöltem se nyerje el a fele plusz egy szavazatot. Előnyt jelent, hogy a négy évvel ezelőtti nyertes, Vasile Soporan nem indul a választásokon. Előny, hogy egyik román pártszövetség sem indít olyan jelöltet, aki ismert név ebben a választókerületben. A legtöbb magyar szavazatot a megyében valószínűleg Máté András Levente kollégám fogja elvinni Kalotaszegen, ám visszaosztáskor innen tovább szabad a pálya. Tehát aki a legtöbb magyar szavazatot Mátén kívül összegyűjti a megyében, és a kerületében senki sem abszolút győztes, az jó eséllyel bekerülhet. Az önkormányzati választásokon az RMDSZ megyei tanácsosi listájára 4300 ember szavazott, nagyon remélem, hogy decemberben ennél több embert sikerül elvinni szavazni.

Miről beszél az embereknek a kampányában?

Az én feladatom most már nem az, hogy megismerjenek az emberek, hanem az, hogy az urnákhoz vigyem őket. Meg kell értetnem velük: nem csak az a fontos, hogy ki a polgármester, számít az is, ki a térség parlamenti képviselője. Ezért el kell mondanom nekik, mi az, amit egy parlamenti képviselő tehet értük. Meg kell győznöm őket arról, hogy tudok segíteni azoknak a gondjaiknak a megoldásában, amikről beszéltünk. Én ezt a térséget, a helyi közösséggel karöltve, fejleszteni szeretném. Ám azokra az értékekre építkezve szeretnék segíteni, amelyek ebben a térségben fellelhetők. A Nokia vagy más befektetők jönnek és mennek. A helyi értékek maradnak.

Nemcsak a kampány köti le a figyelmét, időközben ugyanis beindult a nevéhez is fűződő úgynevezett szórványmenedzser szolgálat is. Hol tart most ennek a kiépítése?

Eddig három megyében, Aradban, Temesben és Krassó-Szörényben indult be a szolgálat. Érdekes volt, ahogyan a bánsági emberek meghatározzák magukat, hihetetlen értékek vannak ott. Érzem azt az óhajt, hogy segítsünk nekik a közösségépítő tevékenységeikben. Elkészült a felmérésünk a Minden, ami magyar hálózathoz ebben a három megyében, ami várhatóan a jövő év elején beindul. Ezenkívül sikerült bizonyos előadásokat elvinnünk abba a régióba, beindul ott is a műemlékek „örökbefogadási” programja. Én reménykedem a szórványközösségek megerősödésében, mert van egy közös céljuk, közös projektjük, amivel azonosulni tudnak. Látom Torockó példáján, hogy beindulhatnak kedvező folyamatok. Ez a falu egy óriási román tengerben egy kicsi magyar település, ahonnan néhány éve még menekültek az emberek. Ám azóta beindult a kulturális turizmus, s lassan visszaköltöznek.

A főtitkárhelyettesek között az egyetlen nő. Az RMDSZ választási jelöltjei között sem igen találni hölgyeket. Hogy érzi magát nőként az RMDSZ-ben?

Jól. Tizenkét éve egy olyan csapattal dolgozom a bonchidai kastély helyreállításán, amelynek nagyon nagy százaléka széki férfi. Megszoktam már a munkát a férfiakkal. Nem érzem azt az RMDSZ-ben, hogy nőként nehezebb volna bizonyos dolgokat elérni, mint a férfi kollégáimnak. Azt sem érzem, hogy nem vesznek komolyan, mert nő vagyok. Nem érzem azt, hogy ne fogadnák el a döntéseimet, vagy ne segítenék a munkámat. Szakemberként kerültem az RMDSZ-hez, és minden kaput nyitva találtam, semmilyen diszkriminációt nem éreztem. Gyakran egy mosollyal többet el lehet érni, mint egy káromkodással.