„Nincs olyan politikai vita, ami többet érne a családnál”

GERGELY BALÁZS az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári tisztújító küldöttgyűlésén jelentette be, hogy nem vállalja többé az EMNP alelnöki tisztségét. Hátralépésének okairól, a magyar-magyar és a román-magyar párbeszéd esélyeiről Cseke Péter Tamás kérdezte a politikust.

Miért lépett egyet hátra az Erdélyi Magyar Néppárt tisztújító küldöttgyűlésén?

Már hónapokkal ezelőtt be kellett látnom, hogy túlvállaltam magam. Energiáimhoz és időmhöz mérten több feladatot vállaltam el, mint amennyit tiszta lelkiismerettel el tudok végezni. Nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos dolgokat át kell adnom másoknak, s hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, az országos alelnöki tisztségre, illetve az avval járó feladatokra mondok nemet. Politikai logika alapján paradoxnak tűnhet, de őszintén gondolom, hogy az ember akkor vállaljon országos többletfeladatot, ha a háza táján minden rendben van. A Néppárt kolozsvári elnöke maradtam, meggyőződésem szerint pillanatnyilag itthon van nagyobb szükség a munkámra. Mindemellett úgy tűnik, a családunk is egy újabb taggal gyarapszik az idén, természetesen ez az örömteli hír is befolyásolt a döntésemben. Gyermekként rengeteget jót kaptam a szüleimtől, eljött az idő, hogy amit lehet, továbbadjak a gyermekeimnek.

Hogy más példát ne említsek, Orbán Viktornak öt gyermeke van, és évek óta csúcspolitikus. Önnek miért nem fér meg együtt a család és a „csúcspolitizálás”?

Sok politikus, és ami még fontosabb, feleségeik, férjeik nevelnek több gyermeket. Minden tiszteletem az övék. Én is igyekszem kivenni a részem mindenből, nem szeretek elmenekülni a feladatok elől. Most mégis megálljt kellett parancsolnom magamnak, s bízom benne, hogy jól döntöttem. Több ízben egyeztettem szándékomról az elnökség tagjaival és a közvetlen munkatársaimmal, akik megértéssel fogadták az érveimet.

Köztudott, hogy felesége, Fekete Emőke korábban az RMDSZ színeiben politizált. Érték emiatt támadások, amíg az EMNP régiós alelnöke volt?

Soha senki nem támadott ezért, s úgy vélem, ehhez a természetes korrektség mellett a feleségem személye is jelentős mértékben hozzájárult, hiszen, nyilván elfogultan mondom, de elhihetik, hogy nehéz őt nem szeretni. A visszalépésemmel kapcsolatban ő inkább szkeptikus volt, de elfogadta a döntésemet.

A családi életből mennyire sikerül kizárni a politikát? Volt-e olyan, hogy otthon politikai témán vitatkoztak?

Kapcsolatunk elején voltak vitáink, mi tagadás, veszekedtünk is néhányszor, de idővel lecsillapodtak a kedélyek. Nincs olyan politikai kérdés, amelyet ne lehetne normálisan megbeszélni, s meggyőződésem szerint nincs olyan politikai vita, ami többet érne a családnál. Mi ezt megtanultuk, és együtt töltött éveink azt is bizonyítják, talán a tágabb család, azaz a közösség is képes lehet arra, hogy így éljen.

Az a kép alakult ki Önről, hogy az EMNP legnyitottabb, legmérsékeltebb nyelvezetű politikusa. Vannak olyan vélekedések, hogy hátralépésével csökken a párbeszéd az esélye az RMDSZ és az EMNP között. Ezt hogyan kommentálná?

Köszönöm a bókot, de részben vissza is utasítom, hiszen tudok én is harapni, ha kell. Tény ugyanakkor, hogy egyre inkább kerülöm a politikai konfrontációt, csak akkor vállalok komolyabb csörtéket, ha nem látok egyéb lehetőséget a megoldásra. Mellesleg, belülről ismerve a Néppárt tisztségviselőit, állítom, sokan vagyunk ilyenek. Ami a párbeszédre való készséget illeti, örök optimistaként hiszem, hogy belátható időn belül változni fog a helyzet. Előbb-utóbb minden erdélyi magyar politikai párt döntéshozói fel kell fogják, hogy bizonyos sarkalatos kérdésekben egymásra vagyunk utalva, s a közösség érdekében összehangoltan kell lépni, ehhez pedig elengedhetetlen a párbeszéd, a közös vállalás. Ha nem így lesz, a választók az eddigieknél is keményebben fogják büntetni az egész politikai elitet.

A kongresszuson megszabott irány nem változott az EMNP-ben: az RMDSZ továbbra is az első számú politikai ellenfél. Milyennek látja a küldöttgyűlés után az RMDSZ és az EMNP esélyét a párbeszédre?

Politikai jelenünket továbbra is az irracionális, olykor egyenesen önsorsrontó egymásnak feszülés határozza meg. A kőkemény visszaütések időszakát éljük, s nem vesszük észre, hogy az öles csapásokkal többnyire önmagunkat sújtjuk. Nagy kár, hisz rengeteg energiát pazarolunk el a belső adok-kapokra, s túl kevés marad építkezésre, és a többségi társadalommal szemben folytatott meggyőző küzdelemre. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a vitáknak nincs helye. Éppen ellenkezőleg. Úgy vélem, pillanatnyilag az érvek konstruktív ütköztetése az egyik legnagyobb hiánycikk az erdélyi magyar közéletben.

Legközelebb jövőre, az európai parlamenti választásokon kellene összefognia az RMDSZ-nek és az EMNP-nek ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösségnek minél nagyobb számú képviselője legyen az EP-ben. Tőkés László jelenléte az RMDSZ listán kizárt. Az EMNP ugyanakkor nem érné el az 5 százalékos küszöböt. El tud képzelni a 2007-eshez hasonló forgatókönyvet: Tőkés László függetlenként indul az RMDSZ listája ellenében?

Az EP-választások vonatkozásában elméleti és gyakorlati szinten egyaránt több forgatókönyv létezik, de csak egy, ami magyar közösség szempontjából ideális. Ez a választási koalíció. Az EP-választásokon a politikai szövetségek bejutását nem nehezíti a megemelt, nyolc százalékos küszöb, ugyanakkor könnyített, úgynevezett alternatív küszöb sem biztosít surranópályát azoknak a pártoknak, amelyek nem érik el az öt százalékot. Nem hiszem, hogy ragoznom kellene a kérdést. Számomra teljesen világos: nem szabad hazardírozni, hanem kötelező módon meg kell egyezni.

Tekintsünk kissé távolabbra: tavaly az RMDSZ éppen hogy bejutott a parlamentbe. Ha a választási törvény nem változik és az EMNP továbbra is a saját útját járja, 2016-ra az erdélyi magyar közösség parlamenti képviselet nélkül marad. Hogyan lehetne ezt megelőzni?

A jelenleg érvényben lévő választási törvénybe foglalt alternatív küszöb gyakorlatilag szavatolja az RMDSZ parlamenti jelenlétét a következő ciklusban is. Más kérdés, hogy a választási törvény borítékolhatóan változni fog a közeljövőben, s az új törvény nyilván új helyzetet teremt. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy ha szükséges, a megegyezés lehetősége és gyakorlati kivitelezése mindenkor adott, és kicsit kevesebb arroganciával, s több alázattal tető alá is hozható.

Van-e olyan RMDSZ-es politikust, akivel szívesen tárgyal? Vállalna-e akár közvetítői szerepet is a két szervezet között, ha úgy adódik?

Több olyan RMDSZ-es politikus van, akivel lehet és érdemes tárgyalni, mint olyan, akivel nem. Ezt nem udvariasságból mondom. Ugyanakkor az RMDSZ csúcsvezetőinek hozzáállásában feltétlenül szükséges a radikális szemléletváltás ahhoz, hogy a párbeszédkészség felszínre kerülhessen. Szurkolok nekik. A „mieinkben” ilyen értelemben több nyitottságot látok, de tény, hogy nekünk is meg kell küzdenünk önmagunkkal, ha le akarjuk zárni a süketek párbeszédét.

Visszatérve a küldöttgyűlésre: a felszólalásoknak – kis újságírói túlzással – két fontos visszatérő motívuma volt, a Transindex tényfeltáró cikke az EMNP magyarországi finanszírozásáról és az autonómia. EMNP-s politikustársai ezt úgy reagálták le, hogy szerintük a cikk személyesen Kelemen Hunor megrendelésére készült. Egyetért ezzel?

Erre muszáj nevetnem egyet, hiszen a kis újságírói túlzások gyakran a politikusi túlzásokkal vetekednek. Félretéve a tréfát, nem tudom, hogy az RMDSZ elnöke rendelte-e meg az „oknyomozó” riportot, de tény, hogy tudott róla, s ez önmagában is majdnem egyenértékű a megrendeléssel. Egyrészt köztudott, hogy Kelemen Hunor a portál tulajdonosa és egyben a szövetség elnöke is, s véleményem szerint nagy hiba volt részéről, hogy közvetlenül belekeveredett egy ilyen horderejű politikai lejárató akcióba, melynek célja egyértelműen a magyar politikai rivális teljes felszámoltatását célozza. Másrészt, magyar-magyar viszonylatban erkölcsileg is nóvum ez a „harcmodor”. Lelke rajta. Ami minket érint, hiszem, hogy ebben az esetben nem az a legény, aki a pofont adja, hanem az, aki állja.

Csakhogy az EMNP egyik vezetője sem válaszolt érdemben a cikknek azokra az – adatokkal alátámasztott – állításaira, miszerint a magyar kormány alapítványokon és állami vállalatokon keresztül burkoltan az EMNP-t finanszírozza.

A mindenkori magyar kormány deklaráltan támogatja az erdélyi magyarság stratégiai céljait, és gyakorta adott eszközt azoknak a kezébe, akik ezeket a célokat felvállalták. Hogy csak a jéghegy csúcsát említsem, emlékezzünk vissza az RMDSZ által létrehozott, vagy RMDSZ-közeli civil szervezetekre. Az Iskola Alapítványnak, vagy a Progress Alapítványnak nyújtott támogatásokra, az oktatási-nevelési támogatások szétosztására, vagy a magyar igazolványok hálózatának működtetésére. Az EMNT demokrácia-központ hálózatának támogatása is ugyanebbe a kategóriába tartozik, s hozzáteszem, hogy a román törvényeknek megfelelően végzett igen hatékony munkát az elmúlt években. A könnyített honosítási folyamat motorjaként több százezer erdélyi magyar embernek nyújtott pótolhatatlan segítséget a magyar állampolgárság gyors és gördülékeny megszerzésében. Mindemellett az is tény, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hívta életre a Néppártot. Ez nyilvánosan felvállalt, soha nem rejtegetett tény. Magam is mindkét szervezet tagja, és egyben aktivistája is vagyok, mert úgy érzem, a közösségért civil eszközözök mellett politikai eszközökkel is lehet, sőt kell is tenni. A magam példájánál maradva, hiszem, hogy az szűkebb pátriámban élő magyar emberek jelentős hányada ismeri, s talán értékeli is a korábbi években kifejtett tevékenységemet, s nem kívánja annak erőszakos beszüntetését. Főleg nem olyan eszközökkel, amelyekhez a nevezettek nyúltak.

Az EMNP autonomista párt. Salat Levente politológus szerint máris megkésett az erdélyi magyarok területi alapú autonómiaigénye, mert a cél eléréséhez előbb a többségi társadalomban létező félelmeket, zsigeri ellenérzéseket kellene lebontani. Ezek az ellenérzések pedig újra- és újratermelődnek. Mennyire ért egyet Salat Leventével?

Sok tekintetben igaza van Salat Leventének, egy dologban azonban úgy vélem, hogy határozottan téved. Arra utalok, hogy szerinte „máris megkésett az erdélyi magyarok autonómiaigénye.” Egyrészt azért téved, mert – s ezt ő is pontosan tudja – az igény egyáltalán nem új keletű, sajnos lassan egy évszázados múltra tekint vissza, ergo nem késhetett meg. Másrészt a dékánhelyettes úr kijelentése azt sugallja, hogy kár is a gőzért, hiszen megkéstünk, a vonat pedig elment, ezzel pedig megkérdőjelezi a további autonómiaküzdelem értelmét és racionalitását. Értem én a szkepszisét, az érveivel is jelentős mértékben egyetértek, de ezekből még burkoltan sem a borítékolható csődre következtetnék. Épp ellenkezőleg. Ha ilyen tisztán látjuk az akadályokat, alkalmazkodjunk az előttünk álló pályához. Kerüljük ki, rakjuk odébb, s ha nincs más lehetőség, döntsük le őket. A történelem számtalanszor bebizonyította már, hogy nincsenek elvesztett csaták, csak gyenge küzdők.

Segítenek-e a román ellenérzések lebontásában a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonló rendezvények? Főszervezőként milyenek a tapasztalatai, hogyan viszonyul a kolozsvári román közösség a magyar rendezvénysorozathoz?

A válaszom egyértelműen igen. Lehet, hogy sokan naivnak hisznek, de meggyőződésem, hogy egymás megismerése előbb-utóbb a kölcsönös bizalom kialakulásához vezet, az pedig előfeltétele a legfontosabb céljaink jóhiszemű elfogadtatásának, netán támogatásának a többségi társadalom részéről. Ilyen értelemben is hasznos rendezvény a Kolozsvári Magyar Napok, amelyen keresztül a magyar közösségre is egyre pozitívabban tekintenek a román városlakók.

El tudna-e árulni részleteket a Kolozsvári Magyar Napok idei programjából?

Az idei Napok főbb programjai kapcsán a közeljövőben sajtótájékoztatót szervezünk, ehhez még egy kis türelmet kérnék, de megkockáztatom, hogy az idei rendezvényünkkel sem fogunk csalódást okozni a lelkes közönségnek.