Miért nem akar vitát a hatalom?

Semmi kétségem afelől, ha most ellenzékben lenne a romániai törvényhozásban a szociáldemokrata–liberális többség, mélységesen fel lennének háborodva, hogy egy olyan kérdésben, mint az ország regionális felosztása, vita nélkül, parlament előtti felelősségvállalással kényszerítené ki a döntést a kabinet. Márpedig most pontosan erre készül Victor Ponta kormánya. Az ellenzék közben jogállamért meg alkotmánybírákért kiált, s teszi ezt teljes joggal, még akkor is, ha maga is kedvelte korábban a parlamenti döntéshozatal e gyorsabb, de a bukás kockázatát is magával hordozó megoldását.
Adódik a kérdés, miért fél a vitától a Ponta/Antonescu adminisztráció? Nem hinném, hogy attól tartanának, az ellenzéki, mondjuk RMDSZ-es érvek eltántorítják az USL képviselőit és szenátorait, netán a parlamenti vita annyira elhúzódna, hogy az veszélyeztetné az elképzelések gyakorlatba ültetését. A kétharmados többség egyik „erénye”, hogy gondoskodik arról, mindez ne fordulhasson elő.
Valószínűbb, hogy a szociál-liberális koalíció saját erős embereitől, vidéki potentátjaitól tart, azok elégedetlenségétől, akik a vesztesei lehetnek a nyolcrégiós megoldásnak. Hiszen ígérhetnek akármit Bukarestben, az átszervezésnek igenis lesznek nyertesei, azok a megyék, melyek az új régiók központjaiként többlet esélyt kapnak a fejlődésre. És persze lesznek vesztesei is, az átlagosnál kevésbé fejlett megyék központjai még inkább leszakadhatnak, alulmaradhatnak a versenyben a régiócentrumoktól. S ami ennek az egyik következménye, hogy a vesztes térség fontos, erős emberei is veszítenek majd erősségükből, fontosságukból. Függetlenül attól, hogy most a hatalom és ellenzék birkózásában melyik oldalon állnak.
Ma még nem végleges, mi kerül a vita nélkül döntő törvényhozók elé pár hónap múlva, csupán nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy miként rajzolják újra az ország térképét. Az USL minden bizonnyal a lehető legkevesebb kompromisszummal át kívánja majd vinni akaratát, s ehhez megvan minden politikai eszköze, sőt, jelenlegi támogatottságuk sem kell őket elbizonytalanítsa. Tehát legitim módon cselekedhet, ami nem jelenti azt, hogy szó nélkül kellene hagyni a magyar közösségre hátrányos, káros megoldásokat. Igenis követelni kell azt, hogy az etnikai arányok ne változzanak, a döntési hatáskörök ne centralizálódjanak, a fejlődésben elmaradottabb vidékek leszakadása ne gyorsuljon fel. S tegyük hozzá, a magyar elégedetlenség önmagában aligha változtat a helyzetünkön, viszont a román elégedetlenségekkel együtt már elég hangos lehet az ellenzők hangja. Hát ezért nem akar vitát a hatalom.

Szűcs László