„Az RMDSZ-nél van a kulcs”

Az RMDSZ megoldhatná a tüntetések nyomán kialakult válságot úgy, hogy kikényszeríti az előre hozott választásokat. Kelemen Hunorékra egyre hálátlanabb szerep hárul, ha nem érnek véget a demonstrációk. BOGDAN TEODORESCU politikai elemzőt Cseke Péter Tamás kérdezte az utcai megmozdulások lehetséges következményeiről.

Már második hete államfő- és kormányellenes tüntetések zajlanak Románia nagyobb városaiban. Milyen politikai következményekkel járhatnak ezek az utcai megmozdulások? Lemond a Boc-kabinet?

A kormányt nem lehet utcai megmozdulásokkal lemondásra kényszeríteni, ez már korábban bebizonyosodott Romániában. A bányászjárások kivételt jelentenek, de az egy más történet volt.

Nem történhet meg akkor sem, ha a tüntetések élére áll az ellenzék, ahogy a múlt héten Bukarestben történt?

Az ellenzék csupán annyit tett, hogy a lakosság elvárásaihoz hangolta saját politikai célkitűzéseit. Ez az ellenzék szemszögéből nyilvánvalóan helyes lépés, nem is okozott meglepetést. Ezekben a napokban azt üzenik a lakosságnak: a követeléseitekkel egyetértünk, felvállaljuk az ügyetek politikai képviseletét. Mivel választási év van, az üzenet így szól: az elégedetlenségeiteket váltsátok át az ellenzékre adott szavazatokra. A Szociális-Liberális Szövetség (USL) számára az utcai megmozdulások szavazatszerzési lehetőséget jelentenek. Ám nem biztos, hogy az ellenzék a tüntetések nyomán ugyanannyi szavazattal kap majd többet a választásokon, mint ahánnyal kevesebbet a jelenlegi hatalom.

Milyen lépésekre számít a hatalom részéről?

Mint mondtam, arra senki ne készüljön, hogy Emil Boc miniszterelnök lemond az utca nyomására. Elképzelhetőnek tartom azonban, hogy az elégedetlenségek csillapítására, illetve annak érdekében, hogy némi levegőhöz jusson, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) feláldoz néhány minisztert. Így azt üzenheti a tüntetőknek: követeléseitek nem voltak hiábavalóak, komolyan vettük az elvárásaitokat, mehettek haza, hagyjatok bennünket dolgozni. Valójában azonban nem változik semmi azáltal, hogy Emil Boc az A nevű minisztert B miniszterre cseréli. A rendszer a régi marad. Ezt a módszert más országokban is alkalmazza a hatalom a társadalmi feszültségek csillapítására. Idéznem kell azonban a néhai költőt, Adrian Pãunescut, aki azt mondta, ha a lángokra fújsz, két eset lehetséges: vagy felszítod a tüzet, vagy kioltod a tüzet. Tehát nehéz megjósolni, mi lesz a lakosság reakciója egy ilyen jellegű lépésre. Lehet, hogy a polgárokat csak jobban feldühíti, ha azt látják, hogy Emil Boc, mondjuk, leváltja Daniel Funeriu oktatási minisztert másvalakire. Azt mondhatják: nekünk nem Funeriuval volt elsősorban bajunk, hanem Bockal, ne vezessenek minket az orrunknál fogva. Ez majd később válik el, a minisztercserék mindenestre alkalmasak a lakossági reakció tesztelésére.

A tüntetéseket közvetítő hírtelevíziókban a politikai kommentátorok forradalmi hangulatról beszélnek, sokszor elhangzik, hogy kialakult már egy kritikus tömeg a hatalom leváltására. Ezt hogy kommentálja?

Az utca nyomása korántsem olyan erős, mint ahogy a kommentátorok állítják; Romániában a jelenleginél sokkal nagyobb tüntetések is voltak már. Ám ezek a demonstrációk – legalábbis kezdetben – teljesen spontánul bontakoztak ki. Egyértelmű, hogy a tüntetéseket nem politikai pártok kezdeményezték. Ez pedig arra utal, hogy a lakossági elégedetlenség valóban elért egy kritikus szintet. Ez a legérdekesebb az egész történetben. Az eddigi tüntetéseket vagy a szakszervezetek kezdeményezték szociális okokból, vagy a pártok politikai szándékból, vagy különböző civil szervezetek sajátos célkitűzéseikért, a lényeg azonban az, hogy valakik mindig álltak a demonstrációk mögött. Most azonban az történt, hogy az államfő élő televíziós adásban vitázott Raed Arafattal, másnap a helyettes államtitkár lemondott, harmadnap pedig elkezdődtek a tüntetések. Emlékezzen csak vissza: Traian Bãsescu korábban minisztereket, kormányfőket, ellenzéki vezetőket támadott ki élő adásban, és mégsem történt semmi. Az államfő Arafat-ellenes kirohanása ezek szerint az utolsó csepp volt a pohárban. A tüntetések a helyettes államtitkár visszatérése után is folytatódtak, ami azt bizonyítja, hogy a lakosságnak a hatalomból, elsősorban az államfőből és a kormányfőből lett elege.

Mivel magyarázza az államfő hallgatását?

Bölcs döntés volt Traian Bãsescu részéről, hogy a tüntetések első hetében nem lépett nyilvánosság elé. Nagy valószínűséggel csak szította volna a hangulatot, mert az elégedetlenségek elsősorban az államfő személyéhez fűződnek. Traian Bãsescu akkor sem tudná megnyugtatni a kedélyeket, ha megpróbál szimpatikus és békítő lenni. Elvesztette azt a korábbi képességét, hogy a tömegekre hatni tudjon. Így jól lette, hogy hallgatásba burkolózott, viszont hibáztak a nagyobbik kormánypárt politikusai, amiért ennyire elkésetten reagáltak az utcai megmozdulásokra. Olyan országban élünk, ahol a titkosszolgálatok mindenről tudnak, a PD-L vezetőit mégis felkészületlenül érték az események. Nem számítottak arra, ami Arafat eltávolítása után történt. Ez is azt bizonyítja, hogy a tüntetések spontánul alakultak ki. Később Emil Bocék megpróbálták a demonstrációkat az egész politikai osztály ellen zajló tüntetésként beállítani.

A miniszterelnök megpróbált párbeszédet kezdeményezni az ellenzékkel, a szakszervezetekkel és a civil társadalommal is, ám nem járt sikerrel. Miért?

Azért, mert – mint ahogy már mondtam – a történtekben az ellenzéknek, a szakszervezeteknek és a civil szervezeteknek semmilyen szerepük nem volt. Az emberek spontán módon mentek ki az utcára, feldühítette őket a romániai valóság. Ezért szociológiai értelemben az elégedetlenkedőket nem lehet tömegnek nevezni, mert a tömegnek vezetője és programja is van. A bukaresti Egyetem téren tüntetők követelései például nagyon eltérőek, sokszor még ellentmondóak is. Van, aki az új regisztrációs adó ellen, olyan is akad, aki a verespataki beruházás ellen ment ki az utcára, senki nem próbál beszervezni senkit valamilyen ügy érdekében. Nem az történik, mint a korábbi tüntetésekkor, amikor az egyetem erkélyéről diktálták a demonstráció jelszavait. Mindenki azt hangoztatja a téren, ami neki a legjobban fáj. Ilyen heterogén csoporttal nagyon nehéz tárgyalni és alkudozni. Emellett a követelések sokszínűsége a hatalom számára azzal a veszéllyel is járhat, hogy hatalmas tömegeket szólít később utcára.

Számíthatunk-e arra, hogy a jelenlegi kormánykoalíció kitölti mandátumát a novemberi választásokig?

Nem szívesen bocsátkoznék jóslatokba a koalíció jövőjéről. Nem másért, de a koalíció jövője személyes politikai alkuk kérdése is lehet. Megtörténhet például, hogy Kelemen Hunor az RMDSZ más vezetőivel együtt leül tárgyalni az ellenzékkel, s levonnak bizonyos következtetéseket. Ám az is elképzelhető, hogy nem vonnak le semmiféle következtetést. Vagy az is megtörténhet, hogy Kelemen Hunorék a PD-L vezetőivel ülnek le tárgyalni, s vonnak le együtt bizonyos következtetéseket. Ezek az alkudozások már nem az utca nyomásától függenek.

Milyennek látja az RMDSZ szerepét ebben a történetben?

Kelemen Hunorékra nagyon hálátlan szerep jutott ezekben a napokban. Egyre többen követelik ugyanis az előre hozott választásokat: az utca, az ellenzék, a civil szervezetek, a politikai kommentátorok egy része. A következő napokban ez a nyomás növekedhet. Arra azonban senki sem számít, hogy a PD-L vagy a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) beadja a derekát, és beleegyezik az előre hozott választásokba. Minden szem az RMDSZ-re szegeződik majd, mert a politikai válság megoldásának kulcsa az RMDSZ-es képviselőknél és szenátoroknál van. Ha Kelemen Hunorék kilépnek a kormányból és átállnak az ellenékhez, akkor új parlamenti többség alakul ki, amely kikényszerítheti az előre hozott választásokat. Az RMDSZ politikusai számára kényelmetlen lesz, ha egy egész társadalom ujjal mutogat majd rájuk: ti tartjátok hatalmon Bocot! Ezt az üzenetet nehéz lesz megemészteni.

Az RMDSZ kilépése a koalícióból az államfő felfüggesztését is maga után vonná?

Az államfő felfüggesztése már egy teljesen más történet. Meggyőződésem, hogy Traian Bãsescu eltávolítása most már a PD-L-s politikusok egy részének is érdeke.