Pedig létezem…
2016. 04. 27. 13:41Mondhatnám, a nővérke, aki szorgosan markolássza-szorongatja a karomat, nagyon szemrevaló teremtés, afféle formás tüncimünci, akinek „mindene megvan”, csak éppen a tapasztalata, érzéke hibádzik ahhoz, hogy egyetlen szál eret eltaláljon – az egyébként mélyen megbúvó – vénáim közül. Próbálkozik egyszer, próbálkozik másodszor, harmadszor is a húsomba döf, miközben mindkét karomon helyre kékeslila foltok kerekednek. Bár jól tűröm a gyötrelmet – még az inkvizíció kínzókamrájában sem vallanám be azt, amit nem követtem el –, de megsajnálom a már-már könnyeivel küszködő teremtést. Mondom neki, hagyjuk abba, majd egyebütt próbálkozom. Mentegetőzik, hogy ilyen esettel még nem találkozott, stb. stb., még a pénzemet is tüstént visszaszolgáltatja, cserébe az elmaradt szolgáltatásért.
Békésen válunk el, csupán azt nem tudom gyorsan feledni, hogy nem csak ilyen, hozzám hasonló „nehéz” pácienssel, de a… nevemmel sem találkozott. Amikor átadtam a személyi igazolványomat, kitágult pupillákkal silabizálta: A-l-a-d-á-r. „Nahát, ilyen név is létezik? Még soha nem találkoztam ezzel a névvel! – álmélkodott némi negéddel, majd érdeklődőn hozzátette: és ez egy magyar név?”
Nem, nem gorombultam be, de utólag veszek magamnak annyi elégtételt, hogy kimüzlizzem az esetet. Ráadásul a vértündér teljes nevét is ideírom: Maghiari Denisa Daniela. Ha a szimatom nem csal, a nagypapáját, avagy valamelyik korábbi felmenőjét még Magyari-nak hívták, aki még tudta, hogy ilyen név, mint az enyém, létezik…
Szaladár
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
