Daniel is posztolna már

2015. 06. 23. 14:56

A román ortodox egyház pátriárkája megirigyelte a több mint 25 éve megboldogult Arsenie Boca népszerűségét a Facebookon. Pontosabban úgy történhetett, hogy miután a Román Ortodox Egyház szembesült azzal, hogy a közösségi oldalnak köszönhetően a néhai szerzetes oldalának 700 ezer lájkolója van, eldöntötték, a jövőben maguk is kihasználják az új lehetőségeket.

„Kötelességünk, hogy megértsük az információs társadalmat, és magunk is belépjünk a közösségi hálókba, hogy az emberekkel találkozhassunk” - fogalmazott az új idők szavára hallgató Daniel pátriárka.

Nagy haszna lenne ennek a változásnak, ha a román ortodox egyházfő mellett a szerkezetesek és pópák is mutatnának némi digitális nyitottságot, mert akkor talán nem fenyegetőznének azzal, hogy az egészségügyi kártya (a card szót visszafelé olvasva) magától az ördögtől való, vagy hogy a járványos betegségek elleni oltás elfogadhatatlan beavatkozás a mindenható tevékenységébe.

A helyzet nem reménytelen, mert Daniel ugyan még nem működtet saját közösségi oldalt, kéretlenül kreáltak neki idővonalat, amelyre olyan halhatatlan klasszikusok írnak bejegyzéseket, mint a költő Eminescu, a szobrász Brâncusi, valamint a jelen hősei közül Florin Salam, a román manele énekesek koronázatlan (?) királya.

Azért némi okot ad az aggodalomra, hogy a pátriárka oldalára még egyetlen szent sem jelentkezett ismerősnek.

 

K. L.  



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!