Csúszópénz és faeke

2016. 09. 30. 18:10

Bögözi Attila írása a nagy port kavart vásárhelyi hálapénz eset tanulságairól és összefüggéseiről.

 

Vezető hírként foglalkozott minap a román média annak a marosvásárhelyi ortopéd orvosnak az esetével, aki 800 eurós hálapénzt fogadott el egyik páciensétől egy válloperációért.

Maga a történet annyira egyszerű, hogy önkéntelenül adódik a kérdés: ennyire balek vagy ennyire kapzsi egy, különben kiváló szakreferenciákkal rendelkező orvos, akiből – a történtek alapján – kihalni látszik a legminimálisabb hivatástudat, a hippokratészi eskü szellemében, belső indíttatásból és lelkiismeretesen, urambocsá, a beteg érdekeit szem előtt tartva végzett gyógyítás, ami az orvosi hivatás lényege kellene legyen?

A páciens valamikor a nyár közepén balesetet szenvedett, a szóban forgó sebészorvos megoperálta, a műtét sikeres, de további sebészeti beavatkozásra is szükség volt, ami előtt az orvos a páciens és annak felesége tudtára adta, hogy az állami hálózatban különben ingyen járó szolgáltatásért ezer eurót kell leszurkolni. Azért ennyit, mert – jusson és maradjon alapon – az altatóorvosnak meg a műtét során segédkező rezidens orvosoknak is kell „csepegtetni” belőle.

Nekem már az sem életszerű, hogy egy sebész ennyire részletekbe menő magyarázkodásba bonyolódik paraszolvencia ügyben, de ennek bizonyítása legyen a DNA (Országos Korrupcióellenes Ügynökség) dolga. Viszont tény, hogy bunkóság dolgában kimeríthetetlen a példák hosszú sora, nem is olyan rég az egész magyarországi sajtó annak a szintén sebész orvosnak az esetétől volt hangos, aki sikertelen operáció után (a páciens az orvos hibájából belehalt a műtétbe) postán küldte vissza a családnak a paraszolvenciás előlegbe kapott ötvenezer forintot.

Brutálisan bunkó „korrektség” az effajta, csak látszatában lelkiismereti cselekedet, mint ahogyan döbbenetesen felháborító – ha ugyan valaha bizonyításra kerül – az is, ahogy a vásárhelyi orvos, a szűkös anyagi helyzete miatt sopánkodó feleségnek azt sugallta, hogy tegye pénzzé javait, nem kímélve a házukat sem, a kért összeg előteremtéséért.

A szenzációra éhes média ezt, a tettenéréshez csak áttételesen kapcsolódó, viszont a közfelháborodás felkorbácsolására fölöttébb alkalmas részletet lovagolta meg, ami az egész történetnek a leggyengébb láncszeme, hiszen a tárgyalás során ezt bizonyítani is kell.

Félreértés ne essék, nem vonom kétségbe az ügyészség állításait, csak annyit mondok, ezek egyelőre állítások, jogerős ítélet nélkül pedig tényként közölni ezeket, az a legkevesebb, hogy sajtóetikai vétségnek minősülnek.

És nem védem az orvost sem, mert a hálapénz kikényszerítése (a rendőrség speciális ügyosztályának és a gazdasági bűncselekményeket felderítő szolgálatnak a csapdája ezúttal jól működött) minden körülmények között aljas cselekedet, és nem menti ezt a tényt az sem, hogy Romániában az orvosok kriminálisan rosszul fizetettek, ezért a hálapénz úgy hozzánőtt a fehér köpenyhez, mint kagyló a héjához.

Talán ez az, amiért a hálapénz intézménye, a betegek számára már-már magától értetődővé, elfogadottá és megszokottá vált, s a közvéleményben sem kelt különösebb megbotránkozást, hacsak nincs hozzá egy vérlázító sztori, amit a sajtó gumicsontként napokon keresztül rághat.

Nehogy azt higgyék, hogy a tőlünk demokráciábbra eső vidékeken nem létezik hasonló jelenség, az viszont elképzelhetetlen, hogy ott egy ilyen eset vezető hírré vájjon, pláné az országos médiákban. Nálunk sem a korrupció ténye volt az, amiért a vásárhelyi eset országos visszhangra lelt, hanem a köréje szőtt – egyelőre – meséért.

S, hogy mennyire igazat mondok, íme, a bizonyíték.

Alig pár nappal korábban, szintén DNA-s ügy, szintén fehér köpenyes bűnözés tárgykörében, nem piti ezer eurós összeg körüli, hanem izmos kétmillió eurós tételben, legalább 450 orvos valószínű érintettségével, no meg egy nagy nemzetközi gyógyszergyártó cég főszereplésével, mely, piackutatás címen elkülönített összegből, úgymond, „ösztönözte” az orvosokat, hogy a cég által gyártott gyógyszereket írják fel pácienseiknek.

És ez a jóval nagyobb fajsúlyú hír mindössze egyetlen hírügynökségi jelentésben kapott helyet, a média döntő többsége agyonhallgatta az esetet. Hogy miért? Nyilván, nem folyt benne sem vér, és gyalázatos módon házeladásra való kényszerítés sem fért bele a történetbe.

A korrupcióellenes ügyészek munkája pedig – s ez a vásárhelyi eset egyik tanulsága –, így válik, a szenzációra éhes média kezén, gyenge minőségű, önmagában nem túl izgalmas, silány operett előadássá, amin a nagyérdemű jólesően borzong egyet, a higgadt szemlélő pedig szomorúan veszti tudomásul: amit a DNA művel, legfeljebb bokor-kozmetizálás, nem pedig a tarack kiirtása.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!