Éjszaka a Szigligeti Színházban

2016. 09. 30. 18:14

Kortárs dráma, nyílt próba, felolvasószínház, workshop és táncház: október 7-én színes programkínálattal vár minden érdeklődőt az Éjszaka a színházban programsorozat, amelynek eseményein a Szigligeti Színház mindhárom társulata bemutatkozik.

 

Az esemény 17 órától az erkélyelőcsarnoban a Daraboló kortárs felolvasószínházi sorozat soron következő előadása nyitja: a Szigligeti Társulat, valamint a Lilliput Társulat művészei, az iskolaprogram diákjaival közösen Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című drámáját adják elő. A szöveg nemrég nyerte el székelyudvarhelyi és nagyváradi színházak által hirdetett drámapályázat debüt-díját.   

19 órától a 2016/2017-es évad első nagyszínpadi bemutatójába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Joël Pommerat, a kortárs európai színjátszás egyik legsokoldalúbb alkotója által írt Az én kis hűtőkamrám című darabot Theodor Cristian Popescu rendezi.

A Lilliput Társulat Barcsa Dániel erdélyi pajzán népmese-gyűjteményéből válogat az alkalomra: 20:30-tól a színház páholyelőcsarnokában Esti mese felnőtteknek címmel felolvasószínházi ester várnak mindenkit.

21:30-tól a Várad Kulturális Folyóirattal által elindított Élő Várad színházi workshopjának performanszára kerül sor a Szigligeti Stúdió fekete termében. A pályakezdő váradi szerzők által írt szövegeket Tasnádi-Sáhy Péter szerkesztő és rendezőhallgató vezetésével négy váradi illetőségű kolozsvári színészhallgató dolgozza fel egy rendhagyó előadás keretében. A workshop témája: az átmenet.

Az esemény zárásaképpen 22 órától táncházba vár mindenkit a Nagyvárad Táncegyüttes. A táncház helyszíne a Szigligeti Stúdió fehér terme.

Az Éjszaka a színházban programjaira a belépés ingyenes. Az esemény napján a színházi jegypénztár 22 óráig tart nyitva.

 

A részletes program:

2016. október 7.

17:00 – Körmöczi-Kriván Péter: Kapufa és öngól.

A dráMÁzat drámapályázat Debüt kategóriájának nyertes szövegéből készült felolvasószínházi előadás, a Színház az iskolában, iskola a színházban projekt résztvevőivel.

Rendező: Hunyadi István

Helyszín: Szigligeti Színház, erkély előcsarnok

19:00 – Joël Pommerat: Az én kis hűtőkamrám. Nyílt próba.

Theodor Cristian Popescu rendező immár második alkalommal dolgozik együtt a Szigligeti Társulattal. Ezúttal egy kortárs francia szerző darabját viszi színre, amely a színház a színházban formanyelvén beszél az emberi kiszolgáltatottságról.

Rendező: Theodor Cristian Popescu

Helyszín: Szigligeti Színház, nagyterem

 

20:30 – Esti mese felnőtteknek

Erdélyi pajzán népmesék a Lilliput Társulat előadásában Barcsa Dániel Jössz’te hezzám című kötete alapján.

„Ezek a történetek Áronnak szólnak, s nem Áronkának. Azaz, e hatvankilenc elbeszélés legtöbbje a benne megbúvó, avagy nem is igen bujkáló pajzán tartalom miatt gyermeknek nemigen mesélhető.

A kötet történetei elsősorban édesanyám, Székely Jula gyűjtői szenvedélye alapján születtek.Ő a hatvanas évek elejétől kezdve egészen a nyolcvanas évek végéig járta Székelyföldet, és néprajzi gyűjtőként hatalmas folklóranyagot halmozott fel. Az általa látogatott helyek zömmel Csíkban voltak, Szentkirály, Menaság, Szentdomokos, Gyimesközéplok, de megjelent magnójával Gyergyóban és Udvarhely megyében is.”

Helyszín: Szigligeti Színház, páholyelőcsarnok

 

21:30 – Élő Várad. Drámaprojekt

Fiatalok, tehetségesek és váradiak. A Várad Kulturális Folyóirat tehetséggondozó fórumának résztvevői ezúttal egy rendhagyó kreatív írás-workshop keretén belül hoznak létre Váraddal, illetve a város társadalmi-kulturális jelenségeivel kapcsolatos szövegeket, amelyek aztán színházi performansszá alakulnak át a Szigligeti Stúdió fekete termében, váradi illetőségű színészhallgatók közreműködésében.

Rendező: Tasnádi-Sáhy Péter

Helyszín: Szigligeti Stúdió, fekete terem

 

22:00 – Táncház a Nagyvárad Táncegyüttessel

Meddig bírsz velünk lépést tartani?

Helyszín: Szigligeti Stúdió, fehér terem



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!