Zászlótól a régióig

Függetlenül a résztvevők számát illető, ilyenkor szokásos számháború végeredményétől, sokan vettek részt a vasárnapi marosvásárhelyi… – nos, nem könnyű a mondatot befejezni, hiszen volt szó demonstrációról, ünnepről, megemlékezésről, szabadságharcról, tüntetésről egyaránt. A hívószavak: területi autonómia, székelyföldi régió, önrendelkezés, s a legfontosabb szimbólum, a székely zászló, valamint a székelyföldi RMDSZ-szervezetek csatlakozása egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a rendezvény után a prefektúra elé vonulók megtöltsék Vásárhely belvárosát. Jó pár európai és amerikai nagyváros román külképviselete előtt is jelentős számban jelentek meg a magyar szervezetek képviselői, nyilván sok székelyföldi származású magyar vesz részt tevékenyen ezekben az egyesületekben. Ha minden igaz, még az Eiffel-toronyra is felkerült a székely zászló, s fog majd a Himaláján is lobogni, akárki meglássa.
Amilyen biztos a lobogó helye a világ tetején, a megmozdulás céljait illetően azért van némi bizonytalanság, hiszen az egyetlen, konkrétumot, szimbólumokon túli elképzelést tartalmazó mondatot („A cél az, hogy a nyolc székely székből önálló közigazgatási egység legyen”) Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke fogalmazta meg, minden más beszéd hamar feledhető tartalmú. A várható eredmény, következmény dolgában sem lehetnek túlzóak a várakozásaink. A Nyugat figyelmének a felkeltését illetően se legyenek illúzióink, arra talán mutatkozik esély, hogy itthon a szakmai érvekkel kiegészített tárgyalásokon rá lehessen bírni a kétharmados bukaresti kormánytöbbséget, hogy módosítson eredeti, nyolcrégiós elképzelésein. Hogy ebben a ráhatásban milyen arányban osztoznak majd az RMDSZ érvei és a demonstráció képei, az nem is olyan fontos, ha sikerül eredményt kicsikarni Bukaresttől.
Visszatérve a beszédekre, az feltűnt, hogy a postaréti tüntetés mögött álló szervezetek vezetői közül Izsák Balázs az, aki magasan kiemelkedik, legalábbis vasárnapi szereplését illetően ez kétségtelen, ahogy az is, hogy a szervezés sikere is a Székely Nemzeti Tanács érdeme elsősorban. A többieknél a harciasságon túl, ami a szóhasználatban is megnyilvánult (szabadságharc, sereggyűjtési alkalom, árulók), csak az eddig ismert szónoki fordulatok ismétlődtek.
Sokan tartottak attól, hogy Bukarest érdeke lehet egy kis cirkusz, hogy lám, lám, ezek a szélsőséges székelyek. Ám ez az aggodalom feleslegesnek bizonyult, a schengeni csalódás hete után nem is tett volna jót a román kormányzat renoméjának egy újabb botrány, akárhogy csattant volna is el az első pofon. Az viszont már bizonyosan a politikusok dolga lesz, románoké, magyaroké egyaránt, hogy az egymásba csúszott tartalmi és szimbolikus témák közt kiigazodva szót tudjanak érteni egymással, figyelembe véve, meghallva a térségben élő emberek igényeit.

Szűcs László