Szellemjárás

„Leginkább arra lennék kíváncsi, hogy az államfői teendőihez negyedszázad után visszatérő Ceauºescu elnök úr elvtárs mit tenne a munkahelyteremtés, a teljes foglalkoztatottság érdekében, amit a kutatások szerint szeretett népe leginkább elvár tőle.” Szűcs László vezércikke.

Amennyiben hinni lehet a felméréseknek, Ceauºescu elvtárs már az első fordulóban megnyerné az őszi elnökválasztást, ha idős kora – januárban töltötte be a 96-ot –, illetve sajnálatosan korai halála nem akadályozná ebben. Igaz, a szakmájában akadnak kilencvenen túli aktív kollégák, lásd a 92 esztendős zimbabwei Robert Mugabét.
Azért ez a képzeletbeli kétharmad nem lenne sétagalopp. Félő, hogy az agg főtitkár feltámadását követően nehezen viselné a hírtelevíziós szerepléseket, emlékezhetünk, humora csapnivaló, szónoki stílusa egysíkú, ráadásul még a Bãsescu féle népfürdőzés sem állna jól neki, folyton attól rettegne, hogy valaki hozzáér. Nem beszélve arról, mennyire idegen lenne a nép legszeretettebb fiának a többpárti demokrácia a szabad sajtóval. Igaz, ezen könnyen segíthetne, hozatna pár tanácsadót a magyar közmédiától.
Annak sem örülne, hogy vetélytársai nyomására az ANI vagyonosodási vizsgálatba kezdene, igaz, a minap arról is lehetett olvasni, hogy megsemmisítik a Ceauºescu família eladhatatlannak bizonyult személyes javait. Pedig annó senkinek sem kellő kacatok mellett arany vízcsapokról is hallottunk. Tartok tőle, még a DNA is venné a bátorságot, s elkezdene a rokonok és családtagok körében kutakodni, nepotizmust, korrupciót feltételezve.
Leginkább arra lennék kíváncsi, hogy az államfői teendőihez negyedszázad után visszatérő Ceauºescu elnök úr elvtárs mit tenne a munkahelyteremtés, a teljes foglalkoztatottság érdekében, amit a kutatások szerint szeretett népe leginkább elvár tőle. A nehézipar felélesztéséhez aligha találna elegendő külföldi tőkét, az áruhiány újbóli bevezetésével pedig hazavágná a kereskedelmi szektort, sorra zárnának be a hipermarketek. Talán magyar mintára próbálkozhatna egy nagyszabású közmunka-programmal, újabb csatornát építtetve a Dunán.
Közben egyre ingerültebben tapasztalná, hogy az Európai Bizottság mindenbe belekotyog. – Ezek rosszabbak, mint Gorbacsov – mondogatná, s mindennek a tetejébe még a magyarokkal is kezdenie kellene valamit. Elmehetne egy székelyföldi medvevadászatra, mielőtt betiltaná a helységnevek kisebbségi használatát.

A néhai pártfőtitkár elméleti győzelme túl a leszakadó rétegek érthető nosztalgiáin, a kiszámíthatóság utáni vágyaikon, a teljes román politikai elit csődjéről és bizalomvesztettségéről tanúskodik.

Azt jelenti, hogy a majdani valódi győztes nem érezhet maga mögött masszív társadalmi támogatottságot. Pedig a mai választók egynegyedét koruk miatt már nem igazán foglalkoztatják elhelyezkedési gondok, míg több millió fiatalnak nincsenek élő emlékei az Aranykorszakról. Mégis őt sírják vissza. A hamis nosztalgia és az emléknélküliség így is királycsináló lehetne. Kész szerencse, hogy ez csupán fikció, a való világ kínálatában maradnak nekünk a nosztalgiától mentes alkalmatlanok. Akik közül a legügyefogyottabb demokrata is messze jobb, mint a legtehetségesebb diktátor.