Főépítész lett a hídépítő lánya

Harmincegy éve tudósítást akartam írni a Szatmárnémetiben épülő második Szamos-hídról. Nagyriport lett belőle az akkori országos lap vasárnapi mellékletében. Az újságíróval többször megesik, mást talál a terepen, mint amit a szerkesztőségben kifundál. A hídépítő főmesterről kiderült: egy neves felvidéki család, a világkalandor, gróf Benyovszky Móric későbbi madagaszkári király famíliája Erdélybe került ágának leszármazottja. Az apa mesterségét lánya folytatja. Sike Lajos írása.

Az úgynevezett túlfeszített betonnal (belül acélkábelekkel) épült híd azóta is megállja a helyét. Mintha azt akarná igazolni, hogy építőjének lánya 2014-ben már csak ezért is megérdemelten lett Szatmár megye főépítésze. Pop Benyovszki Eszter műépítész három hónapja foglalta el hivatalát, ő az első nő, aki mifelénk egy megye főépítésze lehetett. Már kinevezése után szerettem volna elbeszélgetni vele, de arra kért: várjunk, ismerje meg jobban új munkakörét.
Most itt ülünk a szatmári közigazgatási palota (Erdély mindmáig legmagasabb, 83 méter magas épülete) második emeleti irodájában. Ha kicsit fennebb mennénk, az ablakból jól látnánk a hidat, amelyet Eszter édesapja épített. Beszűrődik az autóforgalom zaja. Nagyon kellene már a harmadik Szamos-híd, kedves Benyovszki Lajos! Több kormányváltás előtt megígérték a politikusok, de nem lett belőle semmi. Olyan hangosan mondom, hogy vendéglátóm szerint még 86 évesen is meghallhatja a mester, aki jó ideje Szatmárnémetibe költözött. Kolozsvár után is megtetszett neki a város, amihez a hídépítés során szerzett barátok is hozzájárultak. Feleségével együtt jól érzi itt magát. Azt én teszem hozzá e sorokat pötyögtetve, hogy mióta lányuk főépítész, talán még jobban.

Nem a háttér, a munka a fontosabb – Úgy tudom, maguk az egyedüli Benyovszki leszármazottak Erdélyben. Emlékezetem szerint apja olyasmit mondott, hogy elszegényedett felmenőik fuvarosként kerültek ide. A családban miket hallott erről?
– Nem túl sokat, nem volt ez számunkra olyan fontos, mint sokan gondolnák. Még akkor sem, ha nevünket említve többen rákérdeztek, nem annak a híres Benyovszkynak vagyunk a rokona, akit kalandjai miatt a fél világ ismert. Apám nagyon húzós ember, rengeteget dolgozott, sok hidat épített, mindig a legigényesebb munkához hívták, vitték. Még az Otopeni repülőtér jellegzetes épületeinél is ő volt az egyik munkavezető. Az alma nem esett messze a fájától. Hamar megtanultam, hogy az előrehaladásban nem a háttér, hanem a munka, a szorgalom, a tehetség ér a legtöbbet. Csak ennek lehet tartós hatása. De azért pár szót csak mondjak a jeles ősről. Benyovszky Móric lengyel származású volt, a családnak nagy erdei voltak, onnan kerültek a Felvidékre. Állítólag a lengyel név jelentése: „Ben fia”. A legenda szerint ebből lett volna Bem, amit ugyebár könnyen kapcsolatba lehet hozni a híres szabadságharcos tábornokkal, Bem Józseffel.

Pályaív A családon kívül volt egy másik „háttér”, ami meghatározta Benyovszki Eszter életét. Az egyetem! A kolozsvári műépítészetin végzett, ami önmagában is rangot jelent a szakmában. Akit olyan professzorok tanítottak, mint Szabó Bálint vagy Murádin Bayer Katalin, biztosra vehették, hogy megállják a helyüket. Utóbbira azért is nagy elismeréssel gondol vissza, mert 1997-ben az ő irányításával készítette államvizsga-dolgozatát. Témája egy multimédiás könyvtár Kolozsvár belvárosában. Külső megjelenésében olyan kellett legyen, hogy beilleszkedjen a több évszázad folyamán kialakult környezetbe, belső berendezése pedig a 21. század követelményeinek feleljen meg.
Úgy egyeztem meg riportalanyommal, hogy beszélgetésünk ne zavarja napi munkáját. Ha munkatársainak elintéznivalója akad vele, intézzék csak, addig én háttérbe vonulok, aztán folytatjuk. Ez többször elő is fordult. Éppen csak belekezd felsorolni, mi minden tartozik hatáskörébe – lényegében minden, ami Szatmár megye területrendezési tervének része, az építkezések, a közutak és mindenféle infrastrukturális fejlesztések engedélyeztetése, – amikor valami utak tervrajzait hozzák bemutatni. Miután átnézik, vitatkoznak egy sort, hogy a legjobb megoldást választották-e. Eszembe jut, már vagy tizenöt éve tervezik a két ország illetékesei a Nyíregyháza–Szatmárnémeti–Nagybánya autóút (amolyan fél autópálya) építését, ami fontos volna a régió fejlődése szempontjából.
– Benne van az érvényes megyei és országos rendezési tervben, ami azt jelenti, amint lesz rá pénz, kezdődhet a kivitelezése a mi oldalunkon is – kapom a választ. S hozzáteszem: szatmári parlamenti képviselőink csipkedhetnék magukat, hogy a kormány találjon erre forrást, lehetőleg most, amíg az RMDSZ ott van a vezérlőfülkében.
De vissza a pálya kezdetére. Eszter végigjárta azokat a lépcsőket, amelyek a szakmai érvényesülésnél alapvetően fontosak. Néhány évig a megyei tervezőintézetnél dolgozott, főnöke az a Günthner Tibor (a későbbi szenátor) műépítész volt, aki kézjegyét rajtahagyta az utóbbi harminc év Szatmárnémetijén. Később a megyei építészeti felügyelőség munkatársa, három éve nevezték ki a felügyelőség élére. Ez év elején ült át a megyei főépítész székébe.

Eltűnő forma, eltűnő érték – Mindenkinek ilyen utat kívánok a bizonyításhoz, mert akkor tartós lehet az előrehaladás. A felügyelőségnél töltött évek azért is hasznosak voltak, mert megismertem az építéssel kapcsolatos törvényeket. Külön hozadéka ezeknek az éveknek, hogy munkám kapcsán a megye minden részét bejártam, talán nincs olyan jelentősebb település, ahol ne időztem volna pár órát. Közben meg is szerettem Szatmárt, szép és változatos vidékei vannak, amelyek építészetileg is más-más arcot mutatnak.
– Talán inkább mutattak – vetem közbe, hisz a legtöbb avasi falu építészetileg évtizedek óta nem hasonlít egykori önmagára. A fát és a terméskövet kiszorította a beton és a márvány, a zsindelyt a fényes tetőlemez, a léckerítések helyett nikkel-korlátokat látunk, s a jázmin- és orgonabokrok helyet kerti törpék és más giccsszobrok díszítik az udvart. Lehet itt még valamit tenni?
– Nem túl sokat, az Avasban már rég elkezdődött ez a változás. Vannak, akik ma azt mondják, náluk ez a hagyomány. Nem vitatja senki, hogy ezek a többszintes házak, villák kényelmesebbek, mint a lebontott parasztházak, a struktúrájuk is más, mindazonáltal a jellegzetes helyi építészeti vonalakból és ornamentikából is meg lehetett volna őrizni valamit. Ha lett volna, aki rávezesse ezek megőrzésének fontosságára. Nem vigasz, hogy nem egyedi jelenségről van szó, falvaink a legtöbb helyen ebbe az irányba mentek el. Ám tény, lehet jó irányba befolyásolni az embereket. Például azzal, hogy minden vidéknek tervezünk néhány tájjellegű lakóházat, fogadót és közösségi épületet, s megpróbáljuk ajánlani az ott lakóknak. Máshol vannak sikeres próbálkozások, a jót érdemes követni. Közös érdekünk, hogy egy-egy tájegység az építészetben is megőrizze arcát.
– Nem gondolja, hogy a megengedő törvények is közrejátszanak a túlkapásokban? Szatmárnémeti mellett, Batiz főutcáján van két emeletes lakóház egymás mellett, messze elütnek a többitől, valóságos ízlésficamok, mégis ott állnak évek óta.
– Igen, ez a két ház sok embert bosszant. Még a törvény szigorítása előtt épülhettek, ezért a helyhatóság nem tud mit kezdeni velük. A mostani törvények kevésbé megbocsátóak, komoly bírságot kaphat, aki eltér a jóváhagyott tervektől. Más kérdés, hogy a közép-kelet-európai országokban elnézőbbek vagyunk, mint a nyugati országokban, s nem is csak az építészetben. A vonatkozó törvényben is van hézag: nem szabályozza a faluképet, nem mondja ki, hogy ilyen és ilyen kell legyen.

Eszközök az értékőrzésre Mikor Pop Benyovszki Eszterhez jöttem, a történelmi főtéren kellett átvágjak, amely elkerülte Ceauºescu minden régit megsemmisíteni akaró őrületét. Ez az eklektikus építészeti egyveleg négy-öt olyan fajsúlyos épülettel, mint a klasszicista nagytemplom, a neogótikus Vécsey-ház, a magyar szecesszió legszebb alkotásinak sorába tartozó Pannónia (ma Dacia) szálló, s a dualizmus építészetének egyik sikeres, egy kisebb utcafrontot elfoglaló épülete, a Fehérház, úgy szép, ahogy van. Nem kell mást tenni, mint megvédeni a pusztulástól. Sajnos, az elmúlt években erre a városvezetés kevés pénzt költött, igaz, a magánszektor sem sokat, de a Csizmadiaszínt, a Bódy-villát és két-három egyházi épületet mégis rangjához méltóan restauráltak. Ám többet sürgősen kellene. Nem csak a magánkézbe került Pannóniát, de több más, a városképet meghatározó épületet is, mint az Ormos-házat, ahol Petőfi többször megszállt.
A legtöbb arra érdemes ház renoválását behatárolja a tulajdonjog, az, hogy a rendszerváltás után megvették a lakók, jórészt kispénzű emberek, akik nem tudnak felújításra áldozni. Adókedvezmények és hitelek formájában, legalább az emblematikus épületeknél segíthetne az önkormányzat, ahogy hírek szerint másutt teszik, ám Szatmárnémetiben az idén is (ne tessék röhögni!) ezer lejt adott rá a tanács, miközben ilyen-olyan B-ligás futballcsapat támogatására egy szuszra milliós összeget szavazott meg!
A fiatal főépítész szerint egy nagyváros költségvetésében meg kell és meg is lehet találni azokat az arányokat, amelyek nyomán az ilyen célokra, mégpedig fontos közcélokra el lehet különíteni jelentősebb összeget is. Tegyük hozzá: annál inkább, mert a városvezetés vagy akár a polgármester jó vagy rossz munkája az ápolt vagy ápolatlan városképen is igazolást nyer. Benyovszki Eszter úgy véli: az önkormányzatoknak jobban kell figyelniük a pályázatokra. Még az ilyen válságos időkben is többféle országos és uniós lehetőség adódik.
Beszélgetésünk végén, a hídépítő édesapa iránti tisztelet okán is megkérdezem: mikor lesz Szatmárnak három közúti hídja a Szamoson? Egy sóhaj kíséretében kapom a választ: majd amikor elkészül a Nyíregyháza–Szatmárnémeti–Nagybánya autóút hazai szakasza, mert annak a tervnek a része a híd.