Séta az aknamezőn

Mióta országunk első embere visszaköltözött ideiglenes lakóhelyéül is szolgáló hivatalába, a Cotroceni-palotába, s egy kisebb referendumra való vendégsereg előtt férjhez adta kedvenc leányát, hosszú napokig tartó hallgatásával hozta ki a sodrukból a visszatérésének örömére tőle valamilyen bombasztikus nyilatkozatra számító sajtómunkásokat. Traian Bãsescu elnök a diplomaták éves bukaresti értekezletéig várt azzal, hogy megmondja a tutit, de akkor is csak azt állapította meg, hogy a hazai demokratikus intézmények kiállták a próbát, magyarán elbukott az ő eltávolítására szőtt terv.
Bãsescu szokatlan visszafogottsága mellett érdekes, bár nem meglepő fejlemény, hogy egyre komolyabb repedések jelennek meg a koalíciós szövetség testén. Folyik az egymásra mutogatás, a felelős keresése az elbukott referendum miatt. S persze most is más szemében keresi mindenki a szálkát. A liberálisok szerint az egészet a szocik erőltették, utóbbiak viszont úgy emlékeznek, Antonescu liberális pártelnök volt a hunyó, aki mostanság mintha nem állna a helyzet magaslatán. Különbség a két fél között, hogy míg az ideiglenes elnöki funkciótól fájó szívvel búcsúzó Antonescu egyelőre nem találja a helyét, fogyó népszerűségét tovább veszélyeztetve mutatkozik egyre alkalmatlanabbnak áhított szerepére, Ponta kormányfő összeszedettebbnek bizonyul, múlóban a pofon utáni szédülése, különösen akkor, amikor valamelyik nagyobb nyugat-európai napilapnak nyilatkozik. Sőt, még ravasz is. A bécsi Die Pressének interjút adva arról beszél, hogy ideje lenne megreformálni az államelnöki intézményt, az elnök számára a belpolitikával való bajlódás helyett komoly reprezentatív feladatokat vizionál. S hogy kinek? Hát természetesen Traian Bãsescu utódának, aki kora őszi népszerűségvesztése ellenére még mindig a legvalószínűbben Crin Antonescu lehetne. Akinek Ponta szerint „meg kell értenie, nem az a feladata, hogy a kormány munkájába belekontárkodjon, hanem hogy képviselje az országot és közvetítsen a politikai táborok között”. Netán Ponta megrettent a jobboldali elnökjelölt, Ungureanu exminiszterelnök növekvő rokonszenvindexétől, s ami biztos, biztos, akárki legyen is a prezident, ne zavarja majd az ő kormányzását.
Közben azért más frontokon is dúlnak a csaták, az egyik ilyen az igazságszolgáltatás feletti kontroll megszerzése, a kormánypártokhoz lojális főügyész kinevezése, méghozzá idejében, nehogy már túl nagy botrány legyen a referendumkor történt voksszaporító ügyeskedésekből.
A koalíció belharcai, s az Ungureanu körül (aki úgy tűnik, időben képes betölteni azt a szerepet, amit Magyarországon a hasonló helyzetű Bajnai Gordon habozik eljátszani), a PD-L romjain formálódó jobbközép tömb erősödése, a ma még nem borítékolható választási eredmények mind az RMDSZ szerepének felértékelődése felé is mutatnak. Ebben a képlékeny helyzetben könnyen lehet stratégiai hibát elkövetni, ezért a következő hetek politikai lépései rendkívül fontosak. Ahogy a szövetség egyik stratégája a minap fogalmazott: „Tudod, taposóaknák vannak szinte mindenütt, csaknem lehetetlen úgy lépni, hogy ne robbanjon valamelyik a lábunk alatt.”