Nincs kitalálva jobb

„Tudom, akinek allergiás tünetei jelentkeznek az Európa szó hallatán, az aligha fog meghatódni attól, hogy május 25-én ugyanannyit ér az ő szavazata itt Erdélyben, mint egy németé Hamburgban, egy franciáé Lyonban, esetleg egy románé Madridban.” Szűcs László vezércikke.

Van abban valami keserűen abszurd, hogy a legmarkánsabb szavazói érdektelenség mifelénk is azt az európai választást kíséri, amit annyi várakozás, reménykedés előzött meg. Ahonnan annyi pénz érkezik a csatlakozás óta, s ahová több millió polgártársunk távozott végleg egy jobb, európaibb élet reményében. Mi, nem kevésbé sok milliónyian pedig itthon maradtunk egy ugyancsak jobb, európaibb élet valamivel haloványabb reményével. Hiteles összevetésre a mi lett volna, ha témájában nincs lehetőségünk, hogy milyen lett volna az élet, milyen lenne 2007 óta az Unión kívül? Esetleg Szerbiára gondolhatnánk egyféle félig-meddig reális hasonlítást végezve. Sorolhatnám a brüsszeli támogatással elkészült beruházásokat, megvalósuló projekteket, kifeszíthetnék szóbannereket. Igaz, pontosabb, ha úgy fogalmazok: az Unió tehetősebb országai adófizetőinek a pénzén épült az az út, az a híd, az a satöbbi. Vagy mentettek meg valami ritka cserjét, horribilis eszmei értékű balkáni bogarat. S az is rendjén van, hogy ezeken a hidakon azok is háborítatlanul átkelnek, akik az Európai Unióra minden gondunk-bajunk fő okaként tekintenek, mondván az EU még nem érett meg arra, s ki sem érdemelte, hogy csatlakozzon hozzánk. S ugye arra se, hogy ránk tukmálja rongyos milliárdjait.
Igen, szűnni nem akaró kordivat ma euroszkeptikusnak lenni, ami úgy fest, mintha a szomjas emberben a vízzel szemben alakulna ki konok ellenérzés.

Tudom, akinek allergiás tünetei jelentkeznek az Európa szó hallatán, aligha fog meghatódni attól, hogy május 25-én ugyanannyit ér az ő szavazata itt Erdélyben, mint egy németé Hamburgban, egy franciáé Lyonban, esetleg egy románé Madridban.

És ez akkor is így van, ha sokalljuk az eurohonanyák és eurohonatyák számát, s hogy égnek áll maradék hajunk horribilis jövedelmük és krőzusi költségkereteik olvastán.
A szkeptikus szövegelések mellett az európai parlamenti kampányközhelyek, üres uniós lózungok, leadership meetingeken megfogalmazott brüsszelkék jelentések képesek sokat ártani a valóban értékalapú európaiság ügyének. A semmit hosszan mondásban jeleskedő kortes-szövegek, légüres térbe elszivárgó nyilatkozatok, amiket soha senki el nem olvas, meg nem hallgat. Mintha a látszólagos tétnélküliség magukat a politikusokat is zavarba hozná, mondjuk valamely EU-s finanszírozású útszakasz átadása után, kezükben a kínai gyártmányú ollóval, meg a pakisztáni gyártmányú vászon trikolórral, akkor, amikor végre mondani kell valamit. Valami meggyőzőt. Pedig érvnek annyi is megtenné, hogy nincs más választásunk, mint Európa. Függetlenül attól, hogy jelen vagyunk, leszünk a döntéshozatalnál, netán az ostoba szkeptikusokra és a közömbösséget hirdetőkre hallgatva képviselet nélkül maradunk. Nincs más, nincs nekünk valóbb. Nincs kitalálva jobb.