Nagyvárad útja Nagy Oradeáig

2015. 05. 09. 19:12

Népszavazáson dönthetnek vasárnap, május 10-én a nagyváradiak, illetve a Váradszentmárton községhez tartozó települések, Betfia, Hájó, Kardó, Rontó, Félixfürdő és Püspökfürdő lakói, hogy a nyolcezres község beolvadjon-e a száznyolcvanezres városba. Szűcs László írása.

 

Az eddigi kampány alapján úgy tűnik, a referendum Ilie Bolojan nagyváradi polgármester egyszemélyes projektje, igazán nyílt vita a pártok között nem alakult ki a város magyarságának félelméről, mely szerint az egész történet lényege, hogy a következő népszámlálásig húsz százalék alá csökkenjen a magyarok száma az immár Temesvárt meghaladó, Kolozsvárt közelítő területű településsé váló városban. Azért azt nehéz lenne tagadni, hogy a fejlődés útja a magyar jelleg visszaszorítása.

Bolojan lépten-nyomon prosperálásról beszél, ingyenbérlettel csalogatja a szentmártoniakat, bicikliutakkal a váradiakat, beruházásokat, munkahelyeket, az eddiginél erősebb várost, nemzetiségi, felekezeti hovatartozástól függetlenül. (A várostól északra, nyugatra fekvő szomszédos magyar többségű községeket is kebelére ölelné, tudva, hogy a bihariaknak, borsiaknak eszük ágában sem lenne feladni az önállóságukat.)

Csakhogy ugyanez a Bolojan tette egyértelműen érthetővé a viszonyulását a váradi magyarságoz az egyik helyi magyar napilapnak adott interjújában. Előzőleg annyi aláírással ellátott petíciót gyűjtöttek össze neki, amennyi Váradszentmárton teljes lakossága, kérve, hogy az új arculatot kapó váradi főtéren (volt Szent László, ma Unirii placc) kapjon helyet egy Szent László szobor. Az elöljáró mulatságos hasonlata szerint a britek sem engednék, hogy Bonaparte Napoleonnak szobrot emeljenek a londoni Trafalgar téren. Pedig pár éve a nevezett helyen az angolok egy több méter magas kék színűre festett kakas szobrát helyezték el, éppen a franciákra emlékeztetve, előttük tisztelegve a furcsa alkotással. Váradon eddig annak a Mihai Viteazulnak állt a lovas szobra a tér közepén, akinek semmi szerepe nem volt a város életében. Illetve annak az Emanoil Gojdunak/ Gozsdu Manónak, aki a 19. század derekán üdvözölte a magyar nyelv bevezetését a német és a latin helyett a magyar közigazgatásban. Na, erre varrjon gombot Bolojan.

Sok egyéb tekintetben is gyenge lábakon állnak a polgármester érvei. Például a fúziót erősítő tényezőként említi a határ magyar oldalán prosperáló fürdőhelyek példáját, ám ezek egyike sem fekszik valamely nagyváros területén. A befektetők sem azért jönnek majd lelkesebben, mert a szentmártoniak személyi igazolványt cserélnek, Kolozsvár agglomerációjában sok ezren térnek haza délutánonként a munkából más településekre, ahogy a világ sok más nagyvárosában.

A kerékpárutak ígérete is érdekes, hiszen előbb azt kellene megoldani, hogy a városon belül lehessen biztonságosan biciklizni. Azt sem látom, mitől változik az elhanyagolt, pusztuló tavirózsás rezervátum helyzete, ha váradi illetőségű lesz, de a piros halak is váradiként bizonyosan öntudatosabban úszkálnak majd a félixi mesterséges tóban.

Nagyvárad parkokkal lesz teli, sőt, a félixi erdőből a város legnagyobb közparkját alakítják ki, ígéri szórólapján az a polgármester, akinek működése idején elég sok fát vágatott ki a városháza, s az is csak az ökológusok bátor ellenállásán múlott, hogy korszerűsítés címén nem csúfította el, tette kopárrá a Sebes-Körös teljes belvárosi szakaszát.

Nagyváradon minden bizonnyal összejön vasárnap a harminc százalékos részvétel, ami úgy ötven százalék körüli román voksot jelentene, ha minden magyar otthon marad. Hiszen a nemmel szavazás is a részvételt erősíti, s a fúziót segíti. Talán a szentmártoniak és az oda tartozó kistelepülések lakói nem akarnak annyira váradivá válni. (Érdekes volt a kampány heteiben az RMDSZ hallgatása, amivel elejét vették, hogy a kérdést román-magyar ügyként tekintve a többségi lakosság tömegesen jelenjen meg az urnák előtt. Persze, sokan ettől függetlenül tisztában lehetnek a téttel.)

Az ortodox templomokban is kampányoló, a bicikliutaknál nemzetibb érvekkel előálló Bolojan szórólapjain már Oradea Mare néven emlegeti a várost, azon a névváltozaton, ami 1925-ig volt használatos. A jövő évi önkormányzati választáson aligha indul újra, ha a mostani referendum projektje elbukik. Az ő szavaival élve megcáfolhatatlan realitás, hogy újrázása a város élén tovább élezi a hangulatot, hogy az egykor még a tolerancia mintapéldájaként tartott Nagyváradból egy minden tekintetben román dominanciájú, rossz hangulatú Nagy Oradeát formáljon.

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!