Jelenléted mindig élő marad

Életének 58. évében hosszan tartó, súlyos betegség után január 4-én Nagyváradon elhunyt KINDE ANNAMÁRIA költő, műfordító, az Erdélyi Riport hetilap szerkesztője, a Várad folyóirat versrovatának vezetője, az Ady Endre Sajtókollégium volt igazgatója. Kollégánkra Szűcs László emlékezik.

Szedjük le vasárnap délután a karácsonyfát, a díszek mennek a régi dobozba, a megmaradt szaloncukrok egy tálba. Már csak a kínai fényfűzér világítja be a száraz tűleveleket, ágakat. Hiába, nem fenyőnek való vidék a panel. Te is azt kérted, hogy betegen ne a tömbházba menj vissza a nagy műtéted után.
Elég apró gyermekkorom óta ismerlek, de igazán élő emlékeim a nyolcvanas évek dereka óta vannak rólad, amikor Ady kört szerkesztettünk, verseltünk, vártuk a végét azoknak a szörnyű időknek. Persze, ma már nem is olyan egyszerű megítélni, hogy mikor, mi volt szörnyű, s mire emlékezünk másként, mint ahogy megéltük. Aztán jött majd negyedszázados lapcsinálás, – mintha tegnap lett volna –, neked előbb a Majomsziget, később a Naplók, Krónika, Sajtókollégium, Nyugati Jelen. 2002 januárjának első napjaiban te is ott vagy a Várad alapítói között, majd a folyóirat versrovatának szerkesztője. Aki számára mindig elsődleges a fiatalokkal való foglalkozás, akikért író-olvasó kört hozol létre, majd, immár betegen verspályázatot kezdeményezel. Még az ősszel is, amikor beszélgettünk az udvaron, újra és újra azt kérted, hogy a fiatalokkal foglalkozzunk, s mondtad, ha jobban leszel, tanítani szeretnél, költészetről, médiáról megosztani a tapasztalataidat.
És itt vagy, mert mindig itt leszel a Riport csapatában, szenvedélyesen foglalkoztat a kultúra helyzete, véleményed markáns, kritikáid találóak. Elsősorban az írókkal készített interjúid tanítani valóak, az, ahogy a felkészültséget spontán módon elegyíteni tudod a kérdezettel szembeni empátiával. Amit kiadsz a kezedből, azt mindig páratlan igényesség jellemzi. De a szerkesztőségi jelenléted elsősorban a beszélgetéseket, vitákat, munkánknak e talán legfontosabb nyersanyagát jelenti.
Költőként teljes életművet hagytál magad mögött, Annamária. Milyen jó lett volna, ha olvashatod a tavalyi könyvedről, az utolsóról, a Húzdódhatsz közelebbről szóló minapi kritikákat! Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor az első, azon frissiben a nyomdából hozott példányt a kezedbe vetted, s hosszan, némán forgattad, lapoztad, nézted.
Bátran harcoltál a kórral, s megindító volt látni, olvasni, érezni annak a sok száz embernek az aggódását, segítőkészségét, biztatását is, akik veled együtt hittek abban, hogy sikerül, hogy te leszel az erősebb, a csoda lesz az erősebb. Hogy meggyógyulsz, s majd elmehetsz arra a hajóútra, a tengerre, amiről a műtét után beszéltél.
Már kialudt az égősor, a díszeitől megfosztott fát kivittük, ám az ünnep meghittségét ezek hiányában is őrizzük. Ahogy az emlékek, a versek, a lapok kollekciói gondoskodnak arról, hogy a te jelenléted mindig is élő maradjon közöttük, akik szerettek, akik fontosnak tartottak. Az értékteremtő és életigenlő Kinde Annamáriát.