„Ellenzékben sem dőlt össze a világ”

Nem volt komoly politikai indítéka tavaly a kormányzó szociálliberális kormánynak az alkotmány módosítására és a közigazgatás átszervezésére, így várhatóan ezekből a reformokból egyhamar semmi nem lesz az RMDSZ főtitkárhelyettese, Székely István szerint. A politológust a 2013-as politikai évről Cseke Péter Tamás kérdezte.

Az RMDSZ volt már ellenzékben, ám nagyon hosszú idő után 2013 volt az első év, amikor kétharmados többség uralta a parlamentet. Lehet-e így érdekérvényesítő módon politizálni Bukarestben?

Ezek a parlamenti erőviszonyok kétségkívül behatárolták az RMDSZ bukaresti politizálását, de itt többről van szó. Egyfelől arról, hogy 1996 óta először alakult ki olyan politikai konstelláció, amelyben nincs szüksége az RMDSZ támogatására valamelyik román politikai pártnak vagy pártszövetségnek a kormányzáshoz. Emlékezzünk vissza: 1996-tól 2000-ig az RMDSZ kormányon volt, 2000-től 2004-ig kívülről, a parlamentből kisebbségi kormányt támogatott, utána pedig a 2008 és 2009 közötti interregnum kivételével 2012-ig ismét folyamatosan kormányon volt. Ám 2009-ben is tudta mindenki, hogy a kormányzó koalíció az elnökválasztás után szétesik. Másfelől az idei kongresszuson is látszott, hogy az RMDSZ egyfajta szemléletváltás előtt áll. A bukaresti politizálás, a parlamenti érdekérvényesítés esetében az RMDSZ az önálló, állami magyar egyetemen, és az autonómiatervezeteken kívül abszolválta a különböző törvények módosításával vagy elfogadásával kapcsolatos elképzelései zömét. Ha tehát a prioritásokat nézzük, világosan látszik, hogy volt korábban egy törvénykezési szakasza az RMDSZ-nek, amikor kormányzati pozícióból az általa kitűzött legfontosabb célokat, például az oktatási, illetve az önkormányzati törvény módosítását sikerült elérni. Ezzel párhuzamosan kormányzati pozícióból központi forrásallokációkat is lehetett biztosítani a magyar közösségnek. Úgy vélem, ez a két ág mára valamelyest veszített a jelentőségéből, ami az RMDSZ prioritásait illeti. Ugyanakkor azt látom, erősen feljöttek az önkormányzatok, most már úgy tűnik, hogy az önkormányzatok irányából lehet továbbmenni. Ezt a tendenciát csak megerősíti az RMDSZ mostani ellenzéki pozíciója, hiszen világos, hogy az önkormányzatoknak kell képezniük az alapját, az intézményi hátterét a szövetség politikájának, amire aztán vagy rátevődik a kormányzat, vagy nem tevődik rá a kormányzat.

Az egyértelműen látszott 2013-ban, hogy kétségtelen: több mindent meg lehet oldani kormányon, és jelentős többletforrásokat jelent a kormányzati pozíció, de azért e nélkül sem dől össze a világ.

Nagyon sok elemző leírta: az RMDSZ ugrásra készen várja a Szociál-Liberális Szövetség (USL) szakadását, hogy kormányra léphessen, mégpedig Victor Pontáék oldalán. Mennyi ebben az igazság?

Ez benne van a pakliban. Most is az látszik, ami 2008 és 2009 idején, egyre nyilvánvalóbb, hogy a 2014-es elnökválasztást nem éli túl a jelenlegi kormányzó pártszövetség. A kérdés az, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) mennyire erősödik meg – lehet, egyedül is többséget tud majd alkotni.

A kétharmados parlamenti többség mellett az RMDSZ erősödő nacionalista retorikával is szembesült a román pártok részéről 2013-ban. Mi ennek az oka?

A magyarellenes retorika szinte már a 2012-es választások másnapjától jelentkezett. Ennek egyszerű a magyarázata. Arról van szó, hogy a Nemzeti Liberális Párt és különösen a Konzervatív Párt megértette: a Szociáldemokrata Párt bármikor le tudja őket cserélni az RMDSZ-re, ezáltal biztosítani tudja a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget. Ez azért lenne jó a szociáldemokratáknak, mert az RMDSZ a szavazói bázis tekintetében egy teljesen zárt közegben mozog, így egyetlen román pártnak sem jelent választási konkurenciát. Ez világosan látszik az önkormányzatokban: mindenki elsősorban az RMDSZ-t keresi azért, mert a szövetség nem jelent veszélyt a szavazóbázisára. Amikor ezt a parlamenti aritmetika világossá tette, onnantól kezdve a Konzervatív Párt és az Antena 3 hírtelevízió révén, illetve kisebb mértékben a liberálisok, főleg (számomra meglepő módon) Crin Antonescu révén folyamatosan etnicizálták a politikai közéletet, újra bevitték azt az etnikai törésvonalat, amiről mi már azt gondoltuk, hogy ha nem is szűnt meg, legalább valamelyest enyhült. Céljuk elsősorban egy olyan közhangulat megteremtése, amelyben a PSD nem tudja lecserélni őket az RMDSZ-re, hiszen ennek olyan elektorális ára lenne, amit a szociáldemokraták nem vállalnának be. Ennek ellensúlyozására 2013 második felében a PSD is átvette valamelyest ezt a nacionalista retorikát. Tehát azt kell mondanom, hogy kérdéses az RMDSZ kormányra hívása, hiszen ha stabilan tematizálják a közvéleményt, akkor ebben a helyzetben nehéz olyan típusú „engedményeket” tenniük a szociáldemokratáknak az erdélyi magyarok irányába, hogy az RMDSZ-nek „megérje” együtt kormányozni velük.

Az USL nagyléptékű reformokat jelentett be tavaly: alkotmánymódosítást, közigazgatási átszervezést. Hogyan sikerült mégis ebben az erős nacionalista ellenszélben fontos alkotmánymódosító javaslatokat elfogadtatnia 2013-ban az RMDSZ-nek?

Sikerült bevinni fontos javaslatokat a módosított alkotmány szövegtervezetébe, de ez csak annyit jelent, hogy az RMDSZ-nek ellenzéki pozícióból is vannak eszközei befolyásolni a törvényhozást, még akkor is, ha a parlamentet kétharmados többség uralja.

Azonban én ennél fontosabbnak tartom, hogy az RMDSZ-nek jelentős szerepe volt az alkotmánymódosítás és a közigazgatási reform elhalasztásában. Úgy tűnik egyébként, végül az egyikből sem lesz semmi.

Jó hír tehát, hogy elmarad az alkotmány módosítása?

A romániai magyar közösség számára az alkotmány módosításának az lett volna az előnye, hogy négy olyan javaslatot sikerült bevinnie az RMDSZ-nek, amelyek előrelépést jelentettek volna az alkotmány szintjén rögzített kisebbségi jogok terén. Ám ha alkotmánymódosításra került volna sor, akkor életbe lépett volna az az USL által erőltetett közigazgatási reform, amely a jelenlegi fejlesztési régióknak közigazgatási hatáskört adott volna. Teljesen világos, hogy nem valósulhatott volna meg az RMDSZ által javasolt közigazgatási felosztás, amelyben a három székely megye, illetve Szilággyal együtt a két észak-partiumi megye önálló régiókat alkot. Azért nem valósulhat meg, mert ennek a politikai feltételei nem adottak. Ezért azt kell mondanom, hogy a kisebbik rossz, ha elmarad az az előrelépés, amelyet az alkotmánymódosítás kapcsán említettem. Ezt már csak azért is vélem így, mert a közigazgatási reform mögött nem látok komoly politikai indíttatást a kezdeményezőiben.

Mire gondol?

Ez egy érdekes történet, amelyet vissza lehet vezetni 2006 tájékára. Amikor átvette elnöki mandátumát, Traian Bãsescu világosan kijelentette: arra törekszik, hogy a Demokrata Liberális Párt (PDL) úgy szerepeljen a választásokon, hogy ne legyen szüksége elvtelen kompromisszumokra a parlamenti többség megteremtéséhez. Az már akkor látszott, hogy a PDL támogatottsága nem tud 35 százalék fölé emelkedni. Az államfőnek közjogi értelemben két elképzelése volt arra, hogy miként érhet el a pártja ezzel a támogatottsággal egyedül is parlamenti többséget. Az egyik ilyen elképzelés a választójogi törvény módosítása volt. Akkor hangzott el a javaslat az egyéni választókerületes, egyfordulós választási rendszer bevezetésére, amelyben a relatív többséget szerző jelölt győz. Ez a rendszer azért volt jó a PDL-nek, mert életbe lépésével harmincvalahány százalékos támogatottsággal is lehet tarolni a választásokon. Ez a javaslat meghiúsult, mikor végül a parlament az arányosított egyéni választókerületes rendszer – fából vaskarika – mellett döntött. Ezután álltak elő Bãsescuék azzal az elképzeléssel, hogy hozzák létre a közigazgatási hatáskörökkel felruházott régiókat, és szüntessék meg a megyéket. Javaslatuk szerint a megyei önkormányzatok élére a választásokig kormánymegbízottakat neveztek volna ki, akik előkészítik a választásokat. Ennek a politikai logikáját az adta, hogy a 2008-as választásokat megelőzően összeállt egy PDL-ellenes koalíció, amely uralta a megyék kétharmadát. Tehát a Boc-kormány ellenzéki megyékkel volt körülvéve. Ez nem mellékes tényező, hiszen a megyék jelentik a romániai politika alapját, a választói mozgósítás például valamennyi fontos párt esetében a megyéken keresztül valósul meg. Ezért volt érdeke a PDL-nek felszámolni a megyéket, hiszen ezzel húzta volna ki az ellenzék méregfogát. Ezt az elképzelést az akkori koalíciós társ, az RMDSZ nem támogatta, tehát nem is valósult meg. Ebben a helyzetben a szociáldemokraták azt mondták, hogy kellenek ugyan a közigazgatási hatáskörökkel felruházott régiók, de meg kell tartani a megyéket is. Jöttek a 2012-es választások, és megszűnt ez a kettőssége a román politikának: egyszínű lett a kormány, a parlamenti többség és az önkormányzatok. Az USL ugyanis az RMDSZ-es megyéket és néhány nagyobb várost leszámítva tarolt. Így valójában megszűnt a politikai indítéka annak, hogy megbolygassák új közigazgatási szint létrehozásával a jelenlegi rendszert. Az USL most azzal érvelt, hogy a fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörökkel történő felruházásával több uniós pénzt lehet majd lehívni, tehát az alkotmánymódosítás révén az emberek jobban fognak élni. Azonban az alkotmánymódosításnak megváltozott a tétje. Volt korábban egy egyezség az USL-ben a szociáldemokraták és a liberálisok között, mely szerint előbbiek adják a miniszterelnököt, utóbbiak az államfőt. Az egyezségnek eddig csak a fele valósult meg, ugyanakkor kérdéses, hogy Crin Antonescunak sikerül-e választások útján megszerezni az elnöki tisztséget. Felmerült ezért az alkotmány olyan irányú módosítása, hogy az államelnököt a parlament válassza meg. (Ez egyébként nem lenne butaság, hiszen Romániában nem az a probléma, hogy az államfő hatásköre túl nagy. Nálunk az elnök hatásköre még egy félelnöki rendszer szintjét sem éri el, de mivel az elnököt közvetlenül választják, hatalmas politikai legitimitása van.) Ám világosan látszott a közvélemény-kutatásokból, hogy a lakosság ragaszkodik az államfő közvetlen úton történő megválasztásához. Erről így letett az USL, tehát politikai értelemben teljesen kiürült az alkotmány módosítása. Így miért módosítsanak alkotmányt?

Ezért úgy gondolom, hogy ha sikerül 2014-ben gyakorlatba ültetni a 2013-ban elfogadott decentralizációs törvényt, az elvenné az értelmét annak az alkotmánymódosításnak, amelyről eddig szó volt.

A decentralizációs törvény azon kevés USL-kezdeményezéshez tartozik, amelyeket az RMDSZ támogatni tudott. Az érintett intézményvezetők szerint fennáll a veszély, hogy szakmai kérdésekben is a fejük felett hozzák meg a döntéseket, ha önkormányzati fennhatóság alá kerülnek. Vannak-e buktatói a decentralizációnak?

Nem mondom, hogy nem áll fenn az a veszély, amelyet az intézményvezetők emlegetnek, de én a problémát inkább abban látom, ha a decentralizáció valamilyen költségvetés-megszorítással is jár. Egyelőre azonban ez nincs így, ezek az intézmények megőrizték 2014-ben is a 2013-as költségvetésüket. Ám én azt látom, hogy Romániában privatizációra vagy decentralizációra mindig akkor kerül sor, amikor üres az államkassza, ezért valamilyen formában spórolni kell. Emlékezzünk vissza, Romániában 1998-ban pörgött fel a privatizáció, amikor az ország már a csőd küszöbére ért. A kórházakat tíz évvel később akkor adták át az önkormányzatoknak, amikor finanszírozhatatlanokká váltak. Az úgynevezett dekoncentrált intézmények vezetőinek szerintem a jelenlegi helyzet jobban megfelel, hiszen a főnök messze, Bukarestben van, ha helyben irányít, az időnként kényelmetlenebb. Azokat a hangokat sem értem, amelyek a román társadalom szempontjából fogalmaznak meg kritikákat a decentralizációval szemben. E bírálatok szerint a „megyei kiskirályok” túlzott hatalmat kapnak. Európában mindenütt helyben születnek meg a döntések azokban az intézményekben, amelyek decentralizálására most Románia készül. Ha valakinek valami baja van a helyi kiskirályokkal, akkor tessék leváltani őket. Tessék megtanulni, hogyan lehet hatékonyan működtetni helyi szinten ezeket az intézményeket, mert ez a jövő. Nem az, hogy a kiskirályoktól való félelmünkben megtartsuk a központosítást.