Hitelrontó szimbiózis

2016. 07. 02. 17:59

Kétféle szereptévesztés adódhat a médiában: ha az újságíró a politika részese lesz, vagy ha a politika helyezi gondos kezét a sajtóra. Szűcs László írása egy vajdasági eset kapcsán.

 

Kirúgtak egy újságírót. Szép, egyszerű mondat, megesik az ilyesmi manapság, s nem csak újságírókkal. Kókai Péter a vajdasági magyar napilap, a Magyar Szó munkatársa (volt), közel negyedszázada, 1992 óta dolgozott a lap kötelékében. Előbb a sportrovatot vezette, később a zentai fiókszerkesztőség mindenes munkatársa, 2002-ben főszerkesztővé választották. (Ez idő tájt jártunk a Magyar Szónál Újvidéken az Erdélyi Riport első vajdasági riportútján.) Az utóbbi időszakban a lap marketingosztályát vezette, de a tollat sem tette le.

Július 1-jén ő maga jelentette be elbocsátása tényét. Munkaadója arra hivatkozott, hogy Kókai május 12-én magánügyben vett részt egy budapesti sajtótájékoztatón, s előzőleg nem kért engedélyt a távolmaradásra a kiadótól. Eddig azt gondolhatnánk, a történet egyszerű munkajogi vita, amelynek megoldását pontosan szabályozza a Szerb Köztársaság munkaügyi törvénye. Az érintett azt állítja, Budapesten marketing ügyeket intézett, s egy interjút is készített, ráadásul szó nincs magánútról, hisz közfeladatot betöltő személyként járt a magyar fővárosban. A történet itt válik igazán érdekessé, ugyanis Kókai kolléga tagja a 2015 őszén alakult Magyar Mozgalom ügyvivői testületének, s nemrég Zenta város önkormányzati képviselőjévé választották a Magyar Mozgalom – Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége listáján. Maga az érintett úgy véli, nem beszélhetünk összeférhetetlenségről, mondván „az MM nem politikai, hanem civil szervezet, amely részt vett a választásokon”. Tény, az elbocsátás indoklásában nem róják fel Kókai közéleti működését.

Az újságírók politikai szerepvállalása – különösen választások idején – a romániai magyar sajtóban is aktuális és érzékeny téma, ugyanakkor elég jól szabályozott, méghozzá önkéntes alapon, hiszen a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete Ajánlását többnyire tiszteletben tartják az érintettek. Ennek lényege, hogy az írott sajtóban és az elektronikus médiában dolgozó újságírók politikai szerepvállalásuk idejére függesszék fel újságírói tevékenységüket. Nem mindig, és nem mindenhol történt ez így. Az elmúlt negyedszázadban szinte valamennyi határon túli magyar közösségben láthattunk példákat arra, hogy újságíró kollégák (akár vezető beosztásban) politikai szerepet vállaltak (akár vezető tisztségben). Arról ugyan lehet vitatkozni (szoktak is), hogy mi számít politikai szerepvállalásnak, ám ezt is elég pontosan körülírja az említett Ajánlás: politikai szerepvállalás a mandátummal elnyert bárminemű politikai tisztség, a jelöltség; a közigazgatásban, a pártokban és más politikai szervezetekben vállalt tisztség; a pártok helyi vagy országos kampánystábjában betöltött szerep és tevékenység.

Amiről kevesebb szó esik, márpedig Kókai Péter elbocsátásában ez is vastagon benne van: a politika markáns szerepvállalása a sajtóban. Ez utóbbit semmilyen ajánlás nem szabályozza, korlátozza. (Kivéve persze a közmédia működését.) A vajdasági magyar sajtó legfontosabb orgánumai, így a Magyar Szó és a Hét Nap című hetilap kiadói jogainak gyakorlója (ottani szóhasználat szerint alapítója) az a Magyar Nemzeti Tanács, amelynek legtöbb tagja a 2014 őszi választás után a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) színeiben került a testületbe. E státus médiára gyakorolt hatását sokan úgy fogalmazzák meg, hogy egypártivá kényszerített tájékoztatás folyik a vajdasági magyar nyelvű médiában. Ennek fényében egyenesen meglepő, hogy a VMSZ ellenzékeként fellépő MM egyik vezetőjeként Kókai Péter július 1-ig egyáltalán a Magyar Szó munkatársa lehetett. Feltehetően idő kellett ahhoz, hogy okot találjanak az elküldésére, bár furcsa, hogy az ominózus igazolatlan hiányzás után több mint másfél hónapnak kellett eltelnie, hogy a volt főszerkesztőt elbocsássák. Unalmasan aligha telt ez az idő, hiszen a kolléga elküldése miatt a lap Függetlenség Szakszervezete Kókait fegyelmi eljárások sorozatos elszenvedőjeként említi tiltakozásában.

A határon túli vagy külhoni (kinek, hogy tetszik) média lapjai a legritkább esetben önfenntartóak. S történelmileg úgy alakult, hogy a különböző forrásokból érkező támogatásokat az éppen valamilyen hatalmi helyzetben lévő politikai szervezetek osztják. S úgy, mintha a magukéból adnák, ki-ki vérmérséklete, érdeke, neveltsége, kultúráltsága alapján kisebb-nagyobb mértékben ellentételezésként személyzeti politikát folytat, elvárásokat támaszt, cenzúráz, öncenzúrára késztet, stb. Márpedig ezek által sérül a nemlétező függetlenség, az objektivitás, sőt, hosszú távon ez magának az ellentételezést elváró politikumnak az érdekeit sem szolgálja, hiszen a sajtó hitelvesztése együtt jár a politika hitelvesztésével. Bizony, erről is szól ez a rosszízű vajdasági történet.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!