Halasztás, te csodás

Azt a legoptimistább kormánypárti politikusok sem gondolják egy percig sem komolyan, de még komolytalanul sem, hogy nagyobb érdeklődés mutatkozna az újragombolt alkotmány és a régiók megnépszavazására, mint egy esztendeje a jelentős nemzetközi cirkuszi eseményt jelentő államelnöki felfüggesztés megerősítésére. Szűcs László vezércikke.

Az egyik szemünk nevet, a másik mosolyog, netán hunyorog – valahogy így sommázható az a kutyakomédia, ami a hazai politikai élet két legfontosabb aktuális témájának sorsát illeti. Történt, hogy az alkotmány módosítását, illetve az adminisztratív régiók kialakítását, amiről a koalíció az ősszel referendumot szeretett volna tartani, a meglepetésekre mindig kész, jó öreg Alkotmánybíróság elnapolta. Illetve dehogy napolta el, csak azt mondta, hogy csupán egy év múltán lehet olyan referendumot tartani, amikor az érvényességhez elegendő a választói névjegyzékben szereplő polgártársaink harminc százalékának a részvétele. Addig marad az ötven. Tehát formailag semmi nem változik, azt viszont a legoptimistább kormánypárti politikusok sem gondolják egy percig sem komolyan, de még komolytalanul sem, hogy nagyobb érdeklődés mutatkozna az újragombolt alkotmány és a régiók megnépszavazására, mint egy esztendeje a jelentős nemzetközi cirkuszi eseményt jelentő államelnöki felfüggesztés megerősítésére. (Amit csalással sem tudott a hatalom érvényessé tenni.) Ráadásul Románia helyzete speciális, hiszen a többé, illetve inkább kevésbé ideiglenesen külföldön tartózkodó szavazópolgárok milliói miatt az ötven százalék eléréséhez az itthon élőknek a 60-65 százalékát kellene mozgósítani. Nos, utóbbira körülbelül annyi az esély, mint a régióügyek vitelével megbizott Liviu Dragnea meggyőzése arról, hogy az általa képviselt nyolcrégiós változat nem kifejezetten tesz jót az országnak. De ha már esélyeket latolgatunk, tegyük hozzá azt is, hogy hasonlóan elhanyagolható a valószínűsége annak, hogy a Tőkés László javaslatára Budapesten szervezendő tüntetéssel lehessen Bukarestet jobb belátásra bírni. A realitás most annyi: időt nyert az ország, időt nyert a romániai magyarság, időt nyert érdekképviseletünk arra, hogy a harminc százalékos referendumig sikerüljön kompromisszumot elérni a kétharmados román kormánytöbbséggel. S közben azt se feledjük, a szocdem-liberális együttműködés egyre kevésbé olajozottan működik, egyre hangosabbak a családi viták. No de politikai instabilitásra építeni sohasem eredményez biztos helyzeteket.

A kényszerű, bár nem kötelező halasztás híre a régiók kapcsán egyértelműen örömteli, de ami az új alkotmányt illeti, tartok attól, hogy az utóbbi hetekben a kisebbségeket illető kedvező fejlemények sorsa bizonytalan is lehet, az alaptörvény reformja egy ideig feltehetően lekerül a napirendről, s nincs rá semmi garancia, hogy a kedvező folyamat később törés nélkül megy tovább. De ma még azt sem tudjuk, mi lesz addig, mivel tölti ki a következő hónapokban a hazai politikum azt az űrt, amit a két referendum téma felfüggesztése okoz? Esetleg a kormányzással is megpróbálkozhatnának.