Folytassa, Viktor!

A választók többsége a folytatás mellett szavazott, az újabb kétharmados felhatalmazás elvitathatatlan. Hogy egy korszak újabb vagy utolsó ciklusa ez, nem tudhatjuk. Az viszont biztos, 2010-hez hasonlóan ismét egy kézben összpontosul a hatalom és az ezzel járó felelősség. Lássuk, képes-e jobban élni vele? Lehet-e jobban élni általa? Szűcs László vezércikke.

Politikai értelemben Magyarország egy nagy narancsszínű folt maradt, közepén meg itt-ott kicsi piros pöttyökkel. Az április 6-i választás ismét kétharmados többséget biztosított a harmadik mandátumára készülő Orbán Viktornak.
Az az urnazárás pillanataiban, pontosabban óráiban kiderült – hiszen a nyitva tartó körzetek miatt több mint két órán át tétlen várakozásra kényszerült az adatokra váró közvélemény –, hogy elmaradt a kormányváltó hangulat, s a végeredmény ismeretében ezt meg is erősíthetjük, hisz a hatvan százalék körüli részvétel meglepően alacsony, 2002 óta több mint tíz százalékkal csökkent. Érdekes, hogy a gazdag, inkább jobboldalinak tekinthető Budán voksoltak arányában a legtöbben, s jellemzően a szegény vidékeken a legkevesebben. Előzetesen minden szakember azt mondta, a minél alacsonyabb részvétel a Fidesz érdeke, a Kormányváltók csak hetven százalék feletti jelenlét esetén reménykedhettek volna győzelemben. Az eredmények ismeretében azt mondhatjuk, nyolcvan is kevés lett volna. Apropó, Budapest, meglepő, hogy a fővárosban a Jobbik vette át a harmadik helyet a Lehet Más a Politikától, aminek komoly szerepe lehetett abban, hogy Schiffer András pártja a remek hajrá ellenére is a határán billegett annak, hogy kiessen a Parlamentből.
A Jobbik szimbolikus budapesti bronzérme aligha ellensúlyozza azt, hogy a radikális párt egyetlen körzetben sem tudta megszerezni az első helyet, igaz, Vona Gáborék országosan 2010-nél jobb eredménye mellett azt is elégedetten nyugtázhatják, hogy több vidéki körzetben immár a Dunántúlon is megelőzték a baloldalt.
Érdekes és elgondolkodtató, hogy a Fidesz a kétharmadot végül nem csak az alacsonyabb részvételnek köszönheti, hanem annak, hogy sem a Jobbik, sem az LMP nem nyert egyéniben. Ugyanakkor kifizetődő volt összefogniuk a baloldali erőknek, hiszen ellenkező esetben talán egyetlen egyéni mandátumot sem szereztek volna. Kérdés, hogy a májusi EP-választás után, ahol külön indulnak, ősszel az önkormányzati választáson újra összeállnak-e, s ha igen, milyen néven a kormányt vasárnap nem váltók? Az újabb kampány gyakorlatilag ismét elkezdődött.
Ami szolgálhat meglepetésekkel, az az, hogy az újrázó fülkeforradalmárok mit kezdenek a bónusz négy esztendővel? Marad-e a rezsiküzdelem, a nyugattól való távolodás a nehezen értelmezhető keleti nyitás erőltetésével? Marad-e az a folyamatos, felfokozott harci hangulat, ami megosztja a társadalmat, marad-e a kultúra és a média szinte minden zugára kiterjedő „birtokszerzési” folyamat, maradnak-e a trafikmutyik, a földbérleti visszásságok?
A választók többsége a folytatás mellett szavazott, az újabb kétharmados felhatalmazás elvitathatatlan. Hogy egy korszak újabb vagy utolsó ciklusa ez, nem tudhatjuk. Az viszont biztos, 2010-hez hasonlóan ismét egy kézben összpontosul a hatalom és az ezzel járó felelősség. Lássuk, képes-e jobban élni vele? Lehet-e jobban élni általa?