Fejpánt és foci

A március idusán provokatív hajdísszel tanórákat látogató diáklány esete stílusosan egészíti ki az idei márciusi történéseket: a szélsőjobbosokkal feltunningolt vásárhelyi autonómiatüntetéstől, kolozsvári zászlóégetésen át a hisztérikus felvezetésű, amúgy harmatgyenge játékot produkáló labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésig. S ez utóbbiban számunkra a legfájdalmasabb, hogy a jobb sorsra érdemes székely zászló a budapesti éjszakában ott lobogott büszkén a Népstadion közelében a rendőröket sörösüvegekkel dobáló, sportszerető, nemzeti radikális csőcselék kezében. Így van az, ha egy rosszul kezelt szimbólum elnyeri méltó jutalmát.
Visszatérve a hajpánt-ügyre, első meglepetésem abból adódott, hogy Székelyföldön miért nem jár szabadnap ezen az ünnepen? Ugye, milyen könnyű megoldás lett volna a baj kivédésére, ha a román diákok otthon maradnak, amíg a magyarok (székelyek) jól kiünneplik magukat. December elsején meg cserélnek. Nyilván, ezzel csak homokba dugnánk fejpánt nélküli fejünket, a sötétben azon gondolkodva, kinek mit is kellene, lehetne tennie a többnyire azért ma is normális együttélés érdekében ott, ahol iskolában, lépcsőházban, utcán, kocsmában, munkahelyen komoly az esély arra, hogy magyarok és románok találkozzanak, minősített esetben még szóba is álljanak egymással.
Akiknek leginkább feladatuk lenne ezzel kapcsolatban, azok a felelős politikusok, önmagukat komolyan vevő médiamunkások, s talán a pedagógusok, akik – a szülőket leszámítva – legtöbbet kommunikálnak a téma iránt bizonyosan fogékony tanuló ifjúsággal. Sajnos a felsoroltak közül vajmi kevesen viselkedtek felnőtt és felelős módon ebben a helyzetben. A politikának mintha nem lett volna mondanivalója, nem szívesen nyúlnak darázsfészekbe a porcelánboltban. Ezzel szemben a román bulvármédia igyekezett mindent kihozni a történetből, jelentős mértékben generálva az úgymond szolidaritást a románságában meghurcolt tinilánnyal. Reméljük, hamar helyre is állt nemzeti önbecsülésük, látva, mily remekül sikerült Mátyás király szobra előtt megtaposni a piros-fehér-zöld koszorúkat. Közben a legkevesebbeket sem érdekel, hogy pontosan mi is történt a Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoportban azon a délelőttön, a facebookos fenyegetést leszámítva ki mit mondott és csinált, s hogy nyomára akadt-e a hatóság a fenyegetőnek? (Amúgy a Facebook a magyar-magyar relációban is kiváló közeg arra, hogy az arra késztetést érzők kiéljék verbális agressziójukat, gyűlöletüket, frusztrációikat.)
Egy futballmeccset lehet zárt kapuk mögé terelni, a politikai-etnikai szempontból kényes rangadók esetében társadalomvédelmi céllal hivatalból így kellene tenni. Viszont az élet a maga hétköznapjaival és ünnepeivel nem játszható le zárt kapuk mögött. Még a Székelyföldön sem. Úgyhogy azt hiszem itt az ideje, hogy a csapatok változtassanak a játékstíluson, s ha ez már nem elég, akkor a szabályokon.

Szűcs László