Érvényt az akaratnak

Aligha lehet véletlen, hogy az RMDSZ számára a kormányzati szerepvállalás legkényesebb pontjává éppen egy marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény helyzete vált, mint ahogy a közelgő helyhatósági választás legnagyobb tétet jelző küzdelmét is a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség megszerzése jelenti. SZÛCS LÁSZLÓ vezércikke az Erdélyi Riport 2012/9. számából.

Kiemelt ügyek, kiemelt témák, szimbolikus esetek. Bevallom, túlzottan naiv voltam, amikor pár hete arra gondoltam, hogy a MOGYE körüli konfliktushelyzet orvoslása nem okoz megoldhatatlan problémát a fiatalos lendülettel színre lépő Ungureanu-kabinet számára. Legalábbis ahhoz képest sokadrendűnek látszik a történet, mintsem ezen múljon a koalíció egyben maradása. S ami a legrosszabb, egyre inkább azokhoz a témamaszatolásokhoz kezd hasonlítani, mint amilyen a kisebbségi törvény története, amely akár egy búvópatak, hol előbukkant a felszínen, hol a mélyben szivárgott tovább, néha tematizálták, néha elfelejtettük, sok-sok határidőhöz kötötték, aztán kiszáradt, mint olykor a román–magyar barátság fája. Apropó, a közös kormányülésesdi is ilyen történet, bár ott elsősorban Budapesten játszották el azt, hogy látjátok, nem látjátok, na látjátok – s minél több szép szó hangzott el az államközi kapcsolatokról, annál kevesebb volt az érdemi kommunikáció. Ha ennek a kabinetnek a fiatal, dinamikus, szakértő és felettébb európai univerzitásokon érett tagjai nem tartják helyesnek, hogy egy pár évtizede még színmagyar egyetemen természetes legyen az intézményes kétnyelvűség, akkor már jobb lenne visszahozni az öreg, buta, balkáni, kétarcú szocdem pártpolitikusokat, akiknek ha nem is lehetett elhinni egy szavukat sem, azért ki lehetett kényszeríteni velük valamiféle alkut. Ha pedig nem az a baj, hogy nem tartják helyesnek, hanem az, hogy miképpen szerezzenek érvényt az akaratuknak, akkor az alkalmassággal a baj, s az se főnyeremény nekünk. Mert biztos, hogy van megoldás, remélem, meg is születik, akár már e hét eleji dohogás megjelenéséig.

Lehet, hogy nem a legtalálóbb a hasonlat, de ahogy a váradi színház esetében meg lehetett oldani – nem könnyen, indulatok, viták, érdeksérelmek árán – az egy épület, két intézmény működőképességét, egy hasonló megoldást jelentő kormányhatározat is pontot tehet a MOGYE-ügy végére, de legalább pontosvesszőt.

A másik történet, a polgármesteri tisztség „visszaszerzése” is könnyebben menne, ha a vitázó felek csak a célra tekintenének, s nem pattanásos kamaszok módjára egymás lábát rugdosnák az asztal alatt. Akár azt is el bírnám képzelni az ügyben érintett három magyar szervezet részéről, hogy a folyamatos politikai szkanderezés helyett keresnek egy kommunikációs, kampánytervező szakértőt, aki az ügyben tökéletesen semleges, elhozzák Patagóniából vagy Új-Zélandról, leírják neki a jelen helyzetet, s rábízzák, mondja meg, mely forgatókönyv kecsegtet a legtöbb eséllyel a választási győzelemre. Aztán a sikert valahogy kimagyarázzák majd a választóknál, a megingott tekintélyt helyrefésülik, az érzékenységeket kibeszélik.

De komolyan, ilyen etnikai arányok mellett is, egy alkalmas jelölttel ez nem kellene probléma legyen, s lám, urak, hány éve is, hogy „Vásárhely elesett”?