Elméleti képviselet

A kampány utolsó napjaiban még csak sejteni lehet, ki nyeri a magyarországi parlamenti választást, viszont az már most tudható, hogy kik az új választási rendszer biztos vesztesei: a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek. Szűcs László vezércikke.

A kampány utolsó napjaiban még csak sejteni lehet, ki nyeri a magyarországi parlamenti választást, viszont az már most tudható, hogy kik az új választási rendszer biztos vesztesei: a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek, a népszámlálási adatok szerint az ország lakóinak 6,5, a valóságban inkább 8-9 százaléka. Kockázat nélkül kijelenthető ugyanis, hogy egyetlen kisebbségi jelölt sem kap április hatodikán elegendő szavazatot ahhoz, hogy a kétszáz fősre karcsúsodó törvényhozásban mandátumot szerezzen.
Hosszú évek óta megoldatlan az Országgyűlésben a nemzeti kisebbségek képviselete, vitatkoztak erről bal- és jobboldali kormányok idején egyaránt. Aztán a fülkeforradalom után az Orbán-kormány, mint sok egyéb máshoz, ehhez is erős kézzel hozzányúlt, ám az eredmény inkább népmeseinek mondható, mintsem örvendetesnek: kaptak is ajándékot, meg nem is, voksolhatnak a saját jelöltjeikre a kisebbségek, de képviseletük nem lesz.
A változás lényege: az országban kisebbségként elismert 13 népcsoport tagjai regisztrálhattak a választási irodáknál, csakhogy ezzel automatikusan elveszítették a jogukat arra, hogy politikai pártokra szavazzanak. E korlátozásnak tudható be, hogy a népszámlálási adatokhoz képest igen kevés nemzetiségi regisztrált. A határidőig alig több mint negyvenezren tettek így. A legtöbben a romák (18 ezren a 315 ezerből), illetve a németek (15 ezren a 185 ezerből) éltek ezzel a lehetőséggel. A románok sem tolongtak: a népszámláláskor 35 ezren vallották magukat e nemzetiséghez tartozónak, ám a választási névjegyzékbe alig hatszázan kérték a felvételüket.

Ma már biztos, matematikai esély sincs arra, hogy akár a legnépesebb közösségek képviselethez jussanak, ezért sokan már töröltették is magukat a kisebbségi névjegyzékből, hogy pártokra voksolhassanak.

Ugyanis a törvény meghatározza, hogy egy-egy kisebbségi mandátumhoz hány szavazatot kell szerezni. Ez a szám függ a hatodikai részvételtől is, de húszezer körüli lesz, tehát több, mint ahány roma vagy német regisztrált. Aki nem éri el ezt a minimumot, az szavazati jog nélküli megfigyelői státusban üldögélhet majd a T. Házban. (A korlátozás érthető, hiszen a kisebb létszámú parlamentben – ha mind a 13 közösség képviselethez jutna pozitív diszkriminációval, mint Romániában, – könnyen a mérleg nyelve lehetne a kisebbségi frakció. Mint olykor Romániában.) A teljes képhez tartozik, hogy a romák voksaiért politikai szervezet is küzd, csekély eséllyel még arra is, hogy akár az egy százalékot elérje.
A helyzet tehát változatlan, a kisebbségek képviselete továbbra is elméleti lehetőség, díszes bojt a törvényen, márpedig ők, a külhoni magyarokkal szemben adófizetők is. Mindez nem túl jó üzenet a szomszédos országok felé, ahol a magyar kisebbségek helyzete, képviselete folyamatosan napirenden lévő téma. Kampányok idején kétszeresen az.