Együtt az esélytelenekért

A politikai döntéshozókat inkább a középosztálybeliek érdeklik, hisz a leszakadó csoportok tagjai nem szoktak tömegesen választásokon részt venni, legfeljebb a kampányalamizsnákból csipegetnek. Szűcs László vezércikke.

Két erdélyi nagyváros szociális ügyekben jártas szakembereinek műhelytitkaiba avatja be az olvasót friss lapszámunk, kínál helyzetismertetést, illetve ismertet a helyzet jobbítását célzó stratégiákat. Ezek alapján a helyzet lehangoló, emberek, családok sokasága szorul segítségre, a segítők pedig az eddigieknél több megbecsülésre a társadalom részéről.
Abból adódóan, hogy az erdélyi problémás, leszakadó rétegekkel való foglalatosság nem feltétlenül magyar kérdés, a romániai magyar politikai szféra nem mutat kellő érdeklődést a téma iránt. S e szociális közöny pártfüggetlen. Mintha tényleg fontosabb lenne, hogy a helyi, megyei önkormányzat homlokzatán hány nyelven, mekkora betűkkel s milyen sorrendben jelenítsék meg a községháza, városháza, megyeháza intézményeinek a megnevezését, mint az, hogy mit tudnak tenni a bent dolgozók a szegénység ellen, a bajba jutott családokért, a nélkülöző öregekért, fogyatékosokért. Pedig azt is tudjuk, hogy különösen a nagyvárosokban a számarányunkat meghaladó arányban élnek elszegényedett magyarok, több szakember is adatokkal igazolta a hajléktalanok között korábban ezt a sajátosságot. Ám a politikai döntéshozókat inkább a középosztálybeliek érdeklik, hisz a leszakadó csoportok tagjai nem szoktak tömegesen választásokon részt venni, legfeljebb a kampányalamizsnákból csipegetnek.
Napi tapasztalat, hogy szociális téren a legtöbbet a különböző önkormányzati intézmények, illetve a tenni akaró civil és egyházi szervezetek érhetnek el. A hivatalból ezzel foglalkozók mellett az elhivatottak. Feladataik egyre sokasodnak, a rendelkezésre álló források pedig általában szűkösek, bár nem múlik mindig minden azon, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre. Arra is akad példa, hogy a támogatás nem a megfelelő helyre jut, láttunk már jól csengő nevű programot, amiből több jutott konferenciázásra, mint a segítségre szorulókra. Utóbbiakért biztos nem indul senki sem nagy menetelésre, nem remél szavazatokat, pedig lehetnek ők is ugyanolyan magyarok. A hozzáértők leginkább a működőképes stratégiákat hiányolják, ami részben azzal is magyarázható, hogy a hivatásos, intézményi szociális hálózat és a civil, egyházi szervezetek között nem mindenütt gyümölcsöző az együttműködés. Az íróasztalok mögül cselekvőket alighanem bosszantják, zavarják a tevékeny civilek, az „amatőrök”, ez a sok baloldali duma. Kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz a decentralizáció a szociális ügyek kezelésére. Jó esetben a döntések helyi szintre hozása növelheti a hatékonyságot, ám félő, hogy a helyi hatóságok számára a megnövekedett felelősség és feladat túl megterhelő lesz, különösen akkor, ha nem fogadják el egyenlő partnernek a civileket. Pedig együtt több eséllyel dolgozhatnának az esélyeiket vesztett emberekért.