A történelem az emberi lét értelmét keresi

NAGY MIHÁLY ZOLTÁN nagyváradi főlevéltárost a szenátus a Román Kulturális Intézet (ICR) elnökhelyettesévé választotta. A Boc-kormány idején az Országos Levéltár igazgatóhelyettesi tisztségét betöltő történész személyében első alkalommal került magyar értelmiségi a romániai kultúra külföldi bemutatását szolgáló intézmény vezetőségébe. Szilágyi Aladár interjúja.

Tudtommal Ön Gyulafehérváron, a római katolikus teológiai líceumban érettségizett. Már akkor történésznek készült, vagy inkább egyházi pályára gondolt?

Amikor a gyulafehérvári – „kántoriskolának” aposztrofált – líceumot választottam, akkor valójában nem is pap, hanem ferences rendi szerzetes szerettem volna lenni. Akkori kárásztelki plébánosom nem helyeselte, azzal érvelt, hogy egy szerzetesnek nagy szegénységben kell élnie, nagyon szigorú szabályok között, még a szüleivel sem tarthat kapcsolatot – ami, tudjuk, nem egészen így van. Mindenesetre, a szüleim félelmét sikerült fölerősítenie, és akkor megegyeztünk abban, hogy nem szerzetes, hanem pap leszek. Volt egy nagyon jó lelki vezetőm, Erős Lajos, Márton Áron egykori irodavezetője és bizalmas embere. Õ 1983-ban, már Márton Áron halála után agyvérzést kapott, s ennek következtében lebénult. Egy olyan lelkészről van szó, aki félig ágyhoz volt szegezve, aki tizenvalahány évet ült a börtönben. Õ vezetett rá, hogy mi is a papság. Akkor győződtem meg arról, hogy nekem másra van hivatásom. És úgy gondoltam, történelemtanár leszek. A történelem iránti szeretet mindig megvolt bennem.

Ki adta a végső impulzust ehhez a döntéshez?

Amikor 1992-ben érettségiztem, akkor tartották a Magyarok III. Világkongresszusát Budapesten. Tempfli József püspök úr a falunkat, mint díszmeghívottat küldte föl, én is tagja voltam a küldöttségnek, kárásztelki népviseletbe öltözve kellett felvonulnunk. S egy parlamenti fogadáson nagyon sok állami méltósággal sikerült találkoznunk. Valaki megkérdezte, hogy mit szeretnék tanulni. Történelmet – válaszoltam. Tehát bölcsészetet – mondta. Először nem értettem, ez mi akar lenni, de aztán rájöttem, hogy igen, a történelem az több mint forrásfeltárás, több mint könyvek megírása, az a filozófiával együtt valóban egyfajta „bölcsesség”: az emberi lét értelmét keresi. Ezen sokat gondolkoztam, talán az írásaimban is ez érzékelhető. Igaz, félig-meddig faktológusnak is nevezhetném magam, mert főleg forrásokat kutatok, de megérteni törekszem egy korszak politikai, gazdasági mozgásait – és főleg az embereket.

Túl későn gondoltam meg magam, hogy nem megyek teológiára, egy évet kimaradtam. „Adtam egy évet a Jóistennek” – vártam a hívását, még visszamegyek, ha kellek, de talán Õ is úgy gondolta, hogy nem ezt az utat kell járnom. Amikor hazamentem Gyulafehévárról, hajdani tanáraim meg voltak döbbenve: ez a fiú nem az a Nagy Mihály, akit ők oktattak… Az otthon töltött esztendő nagyon jó volt, mert megtanultam, hogy mit jelent egy faluban szervezni az ifjúsági életet, mindenféle politikától mentesen. Karácsonyi ünnepséget szerveztünk, felelevenítettük a hagyományos farsangi batyusbált, megünnepeltük március 15-öt, színdarabot játszottunk. 1993 őszén mégis csak eszembe jutott, hogy azt a bizonyos bölcsész pályát kellene választanom. Felvételiztem a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Főiskola levelező tagozatára, és beiratkoztam Pécsett a történelem szakra.

Bizonyára nem volt híján az ambíciónak, ennek ellenére nem öt, hanem hat év alatt fejezte be egyetemi tanulmányait. Megkérdezhetem, hogy mért?

Én későn érő típus vagyok, negyedévesként két szigorlattal is adós maradtam, de beiratkoztam egy olyan, további két évet igénylő kurzusra, hogy „Jó polgár képzés”. Alkotmányjogot, szociológiát, politológiát, környezetismeretet, menedzsmentet tanultunk. Nekem azért volt jó, mert ez a további két év segített abban, hogy megértsem: mi a társadalom? Ehhez kellett a szociológia. Ahhoz, hogy megértsem: miért fontos a hatalommegosztás, kellett az alkotmányjog és a politológia. És ahhoz, hogy a hatalmat miként lehet fölhasználni, kellett a geopolitika. Akkor értettem meg, hogy úristen, mennyi mindent összeolvastam, de a tudásom nagyon jegyzetszagú volt, számok, nevek és események meddő halmaza. Mire kezdtem megérni, olyan tanáraim voltak, akik fölkaroltak, biztattak, elsősorban Ormos Mára ösztönzött a továbblépésre. Ötödéven egy országos tanulmányi diákköri konferencián második helyezést értem el. Akkor már én is úgy gondoltam, hogy jobban bele kell merülnöm a történészékedésbe, meg kellene szereznem a PhD fokozatot. Egy Erdéllyel kapcsolatos témát választottam: mi történt 1944-45-ben, mit is jelentett a szovjet katonai közigazgatás? Ez lett az első nagy kutatási témám. Igazából már negyedéven elkezdtem, nyári és téli vakációkban nem otthon ültem, hanem Kolozsváron a levéltárban. Erre fölfigyeltek Kolozsváron is, mert nem sok helybeli egyetemista – főleg huszadik százados – kutatott ott, én meg pécsi diákként beköltöztem oda.

Gondolom, a történtek után nem véletlen, hogy 2000 és 2008 között az Erdélyi Múzeum Egyesület kutatójaként dolgozott, majd 2012-ig Románia Országos Levéltárának aligazgatója volt.

Amikor Kolozsvárra kerültem, arra törekedtem, hogy megismerjem azokat a magyar vonatkozású forrásokat, amelyek a Román Állami Levéltár helyi fiókintézményében vannak. Felkerestem más intézmények irattárait is, ahol magyar vonatkozású iratanyag fellelhető. Másik törekvésem az volt, hogy az egyetem magyar diákjaival is foglalkozzam, biztassam őket a kutatásra. Több olyan egyetemi hallgatóval dolgoztam együtt, akik ma már doktoranduszok. 2004-ben létrehoztuk az Erdélyi Múzeum Egyesület kutatóintézetét, 2008-ban sikerült akkreditáltatni is az intézetet. Ekkor a Vallásügyi Államtitkárságra kerültem Bukarestbe, ahol nyolc püspökséggel kellett tartanom a kapcsolatot, naponta több lelkésszel, plébánossal tárgyaltam, pályázati pénzek elnyerésén segédkeztem. Másfél év elteltével jött egy újabb felkérés a Román Országos Levéltár részéről, az igazgatói tisztség elvállalására, ebből végül aligazgatói beosztás lett. Adminisztráció, az informatikai rendszer kiépítése, 6 millió eurós pályázati támogatással – ezek voltak a fő feladataim. És ebben az időszakban kötöttük meg a román-magyar együttműködési szerződést a két országos levéltár között. A felvállalt feladatok közé tartozik mindkét országban 1919-ig bezárólag felleltározni a román, illetve a magyar – főleg erdélyi vonatkozású – iratokat, azokról katalógusokat készíteni, kimutatásokat az anyagokról és azok állagáról. Jövő tavasszal romániai viszonylatban megjelenik Máramaros, Hargita, Maros és Fehér megye forrásanyagának adattára. A kormányváltást követően 2012 nyarán a nagyváradi levéltárba kerültem, ahol több mint 9 ezer folyóméternyi anyag vár kutatásra, feldolgozásra, főleg a római katolikus egyház, Bihar vármegye és Nagyvárad irataiból. Még Bukarestben írtam meg tavaly Pécsett megvédett doktori dolgozatomat, melynek témája a Magyar Népi Szövetség története volt. Itt, Váradon a Posticum központ keretében létrehoztuk az Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézetet. Egyebek mellett célunk a romániai magyar történelmi egyházak történetére vonatkozó források feltárása és kiadása. Első vállalásunk Márton Áron gyulafehérvári püspök megfigyelési dossziéinak feldolgozása és kiadása. Denisa Bodeanu bukaresti kolleganőmmel a CNSAS Levéltárában található 236 kötetből álló Márton Áronra vonatkozó anyagot dolgoztuk fel, az egyházi- és kisebbségtörténeti szempontból értékes iratokat három kötetben adjuk közre.