Alkalmatlanok

Gondolom, sokan emlékeznek még olvasóink közül arra a napra, amikor a román parlament két háza – nem mellékesen egy magyar vonatkozású ügy, a marosvásárhelyi orvosképzés kapcsán – megbuktatta a reménybeli ifjakkal telitűzdelt, rövid életű Ungureanu-kormányt, előkészítve ezzel a terepet dr.(?) Victor Ponta első kabinetjének, melynek tagjai még azon a májusi estén letették hivatali esküjüket. Akkor már nagyjából borítékolható volt, hogy a PD-L és az RMDSZ többsége elfogy, s nemcsak a többi hűtlen szövetséges, de a demokrata-liberális honatyák közül is jó néhányan átálltak az utolsó előtti s utolsó utáni pillanatokban azokhoz, akik mellett politikai jövőjüket biztosabbnak látták.
Május 7. óta a Szociál–Liberális Szövetség stabilizálta a többségét a parlamentben, megnyerte az önkormányzati választást, s kétharmad fölötti támogatottságot szilárdított meg a közvéleménykutatásokban, mondhatni minden készen állt az őszi parlamenti választás könnyed megnyerésére. Az sem utolsó szempont, hogy a nyár elején még ijesztően stabilnak tűnt a két kormányzó párt szövetsége.
Jó másfél hónap múltán most ott tartunk, hogy második Ponta-kormányról beszélhetünk a belügyminiszter lemondása, a külügyminiszter menesztése (amúgy mindketten ismert erdélyi politikusok), s további négy kormánytag cseréje után. Közben már a sokadik mélységesen aggódó levél érkezik az Európai Bizottság elnökétől a Victoria Palotába: José Manuel Barroso nyomatékosan arra kéri a hatalom új birtokosait, hogy állítsák helyre az ország politikai stabilitását. Európai kormányfőtől nem sűrűn kérnek ilyesmit. Boc ilyet soha nem kapott. Brüsszel persze nem feltétlenül a referendum hivatalos végeredménye miatt aggódik, inkább a lejt félti, attól tart, nehogy az instabil Európa egy újabb problémás esettel gyarapodjon, ha a román gazdaság még jobban megszenvedi a politikai küzdelmeket. Mindezt egy új, stabil, népszerű többség érte el. Ráadásul Amerikából nem csak levelet kézbesítenek, személyesen a külügy egyik államtitkár-helyettese érkezett vasárnap a román fővárosba, hogy tájékozódjon arról, mi a fene is történik itt, hogy létezhet, hogy képtelen egy EU-tagállam két héttel egy népszavazás után végeredményt megállapítani. Hogy létezik, hogy egy nevében liberális és szociáldemokrata pártszövetség vezette kabinet veszélyezteti az ország működésének demokratikusságát? Közben arról se feledkezzünk meg, hogy ifjú kormányfőnk az eseménydús napok árnyékában sikeresen eltussolt egy olyan plágiumügyet, amibe magára valamit is adó demokráciában simán belebukna az adott közméltóság.
Rendes körülmények közt egy ország új vezetésének kijárna a száz nap türelmi idő. E századik nap küszöbén bizonyosan kijelenthetjük: sem az ország ideiglenes államfője, sem miniszterelnöke nem alkalmas ama tisztség betöltésére, amelynek megszerzéséért hosszú időn át heroikus politikai küzdelmet folytattak.

Szűcs László