A kockázat alkuja

Egykor a román államfő egy kétes hírű és múltú politikusra mondta, hogy az illető egy „erkölcstelen megoldás”, mára e jelzőt szinte a román politikai színjáték teljes szereposztására kiterjeszthetjük. Szűcs László vezércikke.

Domokos Gézáról szóló könyvet mutattunk be a minap, s Kántor Lajos művével kapcsolatban hangzott el, hogy a Kriterion kiadó legendás vezetője, a korszak (a hetvenes, nyolcvanas évek) egyik legfontosabb romániai magyar értelmiségije, az RMDSZ alapító elnöke életét és munkásságát egyaránt jellemezte a kockázatok vállalása és a kompromisszumok keresése. Nyilván nem mindegy, mekkora kockázatot képes az ember vállalni, s hol vannak a határai az okos, netán kisszerű alkuhelyzeteknek.
Mindez annak kapcsán jut eszembe, hogy több mai politikai helyzet is párhuzamokat kínál, pontosabban domokosi bölcsességet igényelne. Gondolok például annak a kockázatnak a vállalására, amit az RMDSZ tavaszi kormányra lépése jelentett a szavahihetőnek a legkevésbé tekinthető szocdem párt-konglomerátummal. Az, amit Szatmáron műveltek, hogy kilóra megveszik liberális ellenfelület, csakhogy a magyar jelöltet biztosan legyőzhessék, alighanem kritikus szintre feszíti a koalíciós partner türelmét.
Egykor a román államfő egy kétes hírű és múltú politikusra mondta, hogy az illető egy „erkölcstelen megoldás”, mára e jelzőt szinte a román politikai színjáték teljes szereposztására kiterjeszthetjük.
Közben Magyarországon megalakult az új Parlament, s letette harmadik miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor. Az újabb mandátumot elnyert kétharmados többség azt a képet igyekszik tudatosítani, hogy létezik középen a cselekvőkész többség, s vannak a szélsőségek, balra is, jobbra is, egykutya a kettő. Még annak a kockázatát is vállalják e szimmetria-kép vetítése érdekében, hogy a Parlament egyik alelnökévé egy olyan jobbikost segítsenek, akinek a szereplése egy magára valamit is adó, demokratikus berendezkedésű uniós tagállamban elfogadhatatlan. De ha a Fidesznek megfelel az egykori szkinhed-vezér, ha ő jó lesz az Országház elnöki pulpitusára, akkor senki ne fintorogjon, s ne határolódjon el, amikor a Kossuth téren egy korábbi jobbikos képviselő úgy feltüzeli eszement rajongóit, hogy a drága magyar föld védelmében durván és embertelenül inzultáljanak egy vajdasági magyar politikust, rendőri tétlenség mellett. Ráadásul a VMSZ elnöke Áder János vendégeként járt a törvényhozás alakuló ülésén. Tragikomikus utójáték, hogy a hazaárulózó, lámpavasat emlegető „nemzeti jogvédőt” a Jobbik szimbolikus alakja, Morvai Krisztina azonnal brüsszeli tanácsadójává teszi. Bizony, rossz kompromisszumot jelent a szélsőjobbot helyzetbe hozni, akkor is, ha a rövid távú politikai érdek ezt kívánja. De a politikai érdek nem törli le Pásztor István arcáról a nemzeti radikálisok nyálát.

S bizony, találkoztam mostanában olyan, magát hű RMDSZ-esnek mondó úriemberrel, aki pártszimpátiájához hozzátette: ő annyira jobboldali, hogy tőle jobbra már csak a szakadék van. S nem érzi azt, hogy rossz helyen járna.

Úgy tűnik, elég annyit mondani, fontos a kompromisszum, s az érdek máris azt diktálja, ő is helyet kapjon a közös ernyő alatt.
Vajon mit szólna ennyi fölösleges kockázat és rémes kompromisszum láttán egykori derék főemberünk, Domokos Géza?