A gyengébbik? Nem!

Talán belátható időn belül a választók is elfogadnák, hogy fontos politikai pozícióra nőt jelöljenek. Azt ugyan nem merném megjósolni, mikor lesz Romániának vagy Magyarországnak női miniszterelnöke, illetve melyiknek előbb. Pedig ami jó a németeknek, a norvégoknak, az miért ne lenne jó nekünk is? Szűcs László vezércikke.

Nem vitás, a legutóbbi RMDSZ-kongresszus leglátványosabb – hogy ne mondjunk tetszetősebb – hozadéka a Szövetségen belül előbb területenként, majd legutóbb immár országos szinten is megalakuló női szervezet. Hogy egy ilyen fejlemény mennyi hírértékkel bír az olvasó számára, ezzel kapcsolatban a mai médiavilág ismeretében ne legyenek illúzióink, de talán nem is baj. Arról talán szívesebben olvastam volna, hogy milyen vélemények, parázs viták előzték meg a fesztív megalakulást, a tisztségek betöltését. Egyáltalán milyen kutatásokon alapuló érvek indokolják egy ilyen szervezeten belüli tagozat megalakulását? Milyen szerepe lehet, milyen mozgásterük, beleszólásuk a Szövetségen belül?
Ha a nők hazai, ezen belül romániai magyar politikai szerepvállalására gondolunk, a helyzet igencsak elgondolkodtató, még akkor is, ha a most zászlót bontott nőszervezet vezetője, Biró Rozália szenátor azt nyilatkozta, hogy a reprezentativitással kapcsolatban nem százalékokban gondolkodnak. Azért legalább arányokban mindenképpen kellene. Hiszen a különböző választott testületekben az egy a héthez arány a legkedvezőbb, még a román politikusok körében is jelentősebb mértékben vannak jelen a szebbik nem képviselői. Apropó, szebbik nem. Ugyan legutóbb egy magyarországi politikus tett otromba megjegyzést a parlamentben – ki ne emlékezne Illés államtitkár „Attól, hogy szép, még nem következik az, hogy okos” megjegyzésére –, azért ha visszatekintünk, hazai pályán is akadnak a nőkre nézve sértő megjegyzések, még ha ezeket szerzőjük többnyire viccesnek is szánja.
Más közegben viszont egyáltalán nem kérnek a hölgyek a megkülönböztetésből, manapság sok szerző például egyenesen sértőnek találja, ha mondjuk írónőként említik, mintha ez valamiféle minőségi megkülönböztetéssel járna a szót leírók, kimondók részéről.
Feltételezem, hogy a most színre lépő nőszervezet képviselői, függetlenül a különleges női érzékenységtől, sajátos társadalmi szereptől, politikusként többnyire ugyanazokkal a megoldandó kérdésekkel szembesülnek, mint a pályán nagy többséggel bíró férfitársaik. A hasonló kérdésekre talán eltérő válaszaik lehetnek, pragmatikusabb szemlélet, ügyesebb konfliktuskezelés jellemezheti őket. Talán ügyesebben oldhatják a politikai ellenállás feszültségeit, de az is lehet, hogy nem. Mindez persze nem elég, ügyesen politizálva el kell érniük, hogy a döntéseket hozó férfiak oda is figyeljenek a véleményükre, vagy ha szükséges, szerezzék meg e döntéshozó pozíciókat. Talán belátható időn belül a választók is elfogadnák, hogy a választások előtt a fontos politikai pozícióra nőt jelöljenek. Azt ugyan nem merném megjósolni, mikor lesz Romániának vagy Magyarországnak női miniszterelnöke, illetve melyiknek előbb. Pedig ami jó a németeknek, a norvégoknak, az miért ne lenne jó nekünk is?