„Orrvérzésig kellene alkudoznia az RMDSZ-nek”

A közigazgatási átszervezés valódi tétje nem a régiók megrajzolása, hanem a decentralizáció, csakhogy ezt a bukaresti politikusok rosszul kommunikálják – állítja Vasile Dâncu, a kormány régiósítási terveinek egyik kidolgozója. A kolozsvári szociológust Cseke Péter Tamás kérdezte.

Tagja a közigazgatási átszervezés szakmai hátterét kidolgozó bizottságnak, a CONREG-nek, részt vett a Liviu Dragnea kormányfő-helyettes által szervezett országos közvita-sorozaton. Csakhogy kiderült, a közigazgatási átszervezésből legkevesebb egy évig semmi sem lesz, mert nem sikerült módosítani az alkotmányt. Nem érzi úgy, hogy elpazarolta az idejét?

Nem, sem a CONREG-ben végzett munkámat, sem a tájékoztató körúton való részvételemet nem érzem feleslegesnek. Az első perctől tudtam, mire vállalkozom. A decentralizáció, a régiósítás, a modern államokra jellemző önkormányzati autonómia már jó ideje foglalkoztat, s jól tudom, hogy ezek megvalósítása hosszú, komplex folyamat. Széles körű felvilágosító kampányt igényel, el kell oszlatni az emberekben az ezekkel kapcsolatos félelmeket, fóbiákat. Mi Romániában megszoktuk a központosítást, azt, hogy az „atyuska” gondoskodik rólunk, ezért tudtam, nem lesz könnyű dolgunk. A régiósításról szóló országjáró körúton sikerült megismertetni az emberekkel ezeket a fogalmakat, el tudtuk nekik magyarázni a decentralizáció alapelveit. Persze, nem csak a lakosság viszonyult tartózkodóan a közigazgatási átszervezéshez. Látva sok politikus reakcióját, az volt az érzésem, hogy csak Liviu Dragnea és jómagam hiszünk ebben a projektben. Sokan közülük azt mondták: a régiósítás még korai. Többen megkérdezték tőlem: nem jár ez az ország szétszakadásának veszélyével? Szóval tudtuk, hogy ez nem lesz könnyű folyamat, ám arra nem számítottunk, hogy az alkotmánymódosítás elmaradása megakasztja. Ám ez nem tragédia. Az sem baj, ha a régiósításról szóló közvita akár három évig is eltart.

Említette a politikusok reakcióját. Mit tapasztalt, megvan egyáltalán a politikai akarat a kormánypártokban, hogy a régiósítást végigvigyék?

A politikusok – beleértve a kormánypártiakat is – a régiósítást a saját érdekeiknek rendelik alá. Nap mint nap hallani honatyákat nyilatkozni arról, hogy márpedig X megyének Y megyéhez kell tartoznia. Mindegyikük arra gondol, hogy juthat pénzhez, tisztségekhez a közigazgatási átszervezés után. Oda jutottunk, hogy a televíziós műsorvezetőktől a helyi pártszervezetek elnökeikig mindenkinek van már elképzelése arról, hogyan kellene megrajzolni a régiók határait. Ám ezeket a határokat csak hosszas szakmai elemzés és közviták után lehet majd megrajzolni. Elismerem, az eredetileg tervezett idő nem is lett volna elég a kérdés alapos elemzésére. Dragneáék sietségének oka az volt, hogy szerették volna, ha a közigazgatási átszervezés az új uniós költségvetési ciklus kezdete előtt megtörténik. Ez már nem fog megtörténni, de arra még van idő, hogy a fejlesztési régiókon módosítsunk.

A közvitasorozat legnagyobb médiavisszhangot kiváltó találkozóját Bálványosfürdőn tartották. A székelyföldi vitát is ön moderálta. Milyen volt a pódiumról nézve ez a találkozó?

Többször jártam már Székelyföldön diákjaimmal egyetemi gyakorlaton. Az ottani politikusok közül jó néhányat ismerek, többen, köztük Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, a hallgatóim is voltak. Ennek ellenére nem számítottam ennyire építő jellegű vitára. Azt hiszem, a régiós karavánnak Bálványos volt a legsikerültebb állomása. Nyílt, politikai szólamoktól mentes volt a közvita, és hasonló konstruktív légkörben zajlottak le a beszélgetéseink is a székelyföldi önkormányzati vezetőkkel. Nagyon elégedett voltam ezzel a találkozóval, és elégedett volt Liviu Dragnea is.

A bálványosfürdői közvitán felszólaló székelyföldi politikusok arról beszéltek önöknek, hogy miért tartják elhibázottnak a kormány régiósítási elképzeléseit. Mennyire voltak meggyőzőek az ön számára az érveik?

Azok az érvek voltak számomra meggyőzőek, racionálisak, amelyek nem hangsúlyosan az etnikai alapú autonómiáról szóltak. Végigjártam az országot a karavánnal, és szinte mindenütt ugyanazokkal az érvekkel, igényekkel álltak elő a polgármesterek, mint a székelyföldi vezetők. Ezek az igények a decentralizációra, a közigazgatási önrendelkezésre irányultak. Nem pénzt kértek, hanem az önkormányzatok jogát arra, hogy a helyi közösségek sorsát szabadabban irányíthassák. Az RMDSZ-es önkormányzati vezetők felelős módon viszonyultak ezekhez a kérdésekhez. A tisztán etnikai alapú autonómia igénylését politikai diskurzusnak tartom. Ilyen igénnyel elsősorban az egyszázalékos magyar pártok Bálványosfürdőn jelenlévő képviselői álltak elő.

Az RMDSZ egyik ellenérve a kormány régiósítási elképzeléseivel kapcsolatban az, hogy butaság a jelenlegi fejlesztési régiókat közigazgatási régiókká változtatni, mert ezek túl nagyok, az egyes régiókon belül rendkívül kiegyensúlyozatlan a fejlődés. Erre mi a válasza?

Nem őszinték az RMDSZ politikusai, amikor ezt mondják. Szerintem az RMDSZ akkor lenne elégedett, ha Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és Bihar megye egyetlen régiót alkotna. Akkor szerintem nem állítanák azt, hogy ez túl nagy régió. Én megkértem az RMDSZ politikusait, tárgyaljuk át nyíltan ezt a kérdést. Sok szakemberrel, a lengyel régiósítás kidolgozójával, brüsszeli szakértőkkel is elemeztük a régiók méreteit. Nincsenek egyértelmű előírások az EU-ban erre vonatkozóan. Vannak Európában a romániainál nagyobb régiók is, igaz, kisebbek is. A régiók méreténél elsősorban a GDP-t, a gazdaság dinamikáját kell figyelembe venni. Ha a GDP-t vesszük figyelembe, Románia összes régiója igen „kicsi”, az EU legszegényebb négy régiója romániai. Én jól tudom, mi a magyar politikusok félelme: ha a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási régiókká alakulnak, akkor ezek vezetőségében csökkenne az RMDSZ politikai ereje. Félelmük alaptalan. A megyék ugyanis megmaradnak, és a közigazgatási régióknak – legalábbis egy jó ideig – nem lesz akkora hatalmuk, mint a megyéknek.

Igen ám, de az önök tervei szerint megalakulnak a régiótanácsok. A Székelyföldet is magába foglaló régióban a magyarokénál jóval nagyobb a román nemzetiségűek aránya, ezért a régió vezető testületében lecsökken a magyar érdekképviselet. Ez nem valós ok az aggodalomra?

Ez az aggodalom érthető, de a paritás elvét alkalmaznánk a régiótanácsok felállításakor. Vagyis a régiót alkotó megyéknek, a lakosság számától függetlenül, ugyanannyi képviselőjük lesz a vezető testületben. Megpróbálunk mindenre megoldást találni. Lehetővé tesszük a nagyfokú önrendelkezési joggal felruházott mikrorégiók megalakulását is. Ezért van szükség decentralizációra. Nem tartok attól, hogy a székelyföldi autonómia kiszakítaná azt az országrészt Románia területéből. Jóhiszeműen viszonyulok a székelyföldiek óhajához.

Tudna egy mondatban válaszolni arra a kérdésemre, hogy egyáltalán miért van szükség közigazgatási régiókra?

Mert közigazgatási régiók nélkül nem tudnánk levezényelni a decentralizációt. A mi stratégiánk tétje ugyanis nem is a közigazgatási régiók létrehozása, hanem a központosítás felszámolása, ez a román állam korszerűsödésének feltétele. Jómagam a decentralizációt mindig a régiók elé helyeztem, mert az erőforrásaikkal hatékonyan gazdálkodó, erős helyi közösségek a fejlődés motorjai. A decentralizáció megvalósulása után a régiós integráció szükségszerűvé válik. Nem lehet Maros és Beszterce megye között utat építeni régiós integráció nélkül, az út ugyanis nem áll meg a megyehatárnál.

Lehet, hogy ez meggyőzően hangzik, de a kormánypárti politikusoktól nem ezeket az érveket hallom. Az USL vezetői arra hivatkoznak, hogy a közigazgatási átszervezés uniós kötelezettség és segíti az uniós alapok lehívását.

Rosszul kommunikálnak. Abban amúgy igazuk van, hogy a közigazgatási átszervezés hatékonyabbá teszi az uniós alapok lehívását. Lengyelország ezt jól példázza. Az EU valóban nem kényszerít régiósításra, ám ez mindenütt megvalósult.

Nem valósult mindenütt meg, az EU tíz tagállamában nincsenek közigazgatási régiók, mégis jobban állnak az uniós alapok lehívása terén, mint Románia.

Azért állnak jobban, mert felkészültebbek nálunk. Jó uniós projektekhez minőségi elemzések és tervek kellenek, ezekre mi még nem vagyunk képesek. Ha azonban a jelenlegi fejlesztési ügynökségek önállóságot kapnak ezen a téren, akkor jelentős javulás várható. Manapság a kormánypárti politikusok is elismerik, hogy az alacsony uniós pénzabszorpcióért a bukaresti hivatalok a felelősek. A regionális fejlesztési ügynökségek tervek ezreit küldik Bukarestbe, ám ezek vagy egy minisztériumban porosodnak, vagy fennakadnak a rossz központi szűrőkön. Ezt nem akarja sokszor elismerni a központi kormányzat: a vidéki önkormányzatok teszik a dolgukat, az uniós lehívások Bukaresten múlnak. Ezért ezt a folyamatot is decentralizálnunk kell. Kolozsvárról például bukaresti kerülő nélkül, egyenesen Brüsszelbe mehetnének a projektek.

Ellenérvként szokott elhangzani az is, hogy egy új közigazgatási szint – a régiók – bevezetése a megyék és a kormányzat szintje közé csak a bürokráciát növelné. Erre mi a válasza?

Van némi alapjuk ezeknek az aggodalmaknak. A bürokrácia túlburjánzását úgy szeretnénk elkerülni, hogy sok központi, minisztériumi hatáskört a régiókhoz utalnánk. Ám úgy, hogy a régiók hatalma ne legyen túlságosan nagy. Szociológusi felméréseim is azt igazolják, hogy Romániában a helyi, megyei identitás nagyon erős a lakosságban. Hogy példát mondjak: a székelyföldiek mindannyian székelyeknek vallják ugyan magukat, de a Kovászna megyeiekben erős a háromszéki identitástudat, és ugyanez a térségi kötődés jellemző a csíkiakra vagy a gyergyóiakra is. Ezért olyan régiókra van szükség, amely átvesz a központtól bizonyos hatásköröket, de több hatáskört a helyi önkormányzatok és a megyék kapnak. Nem az a célunk, hogy a majdani régióközpontok újabb „kis Bukarestekké” alakuljanak. Manapság ugyanis a fővárosban mondják meg azt is, hogy egy vidéki iskola építhet-e korszerű vécét a gyerekeknek vagy sem. A döntési hatáskört ilyen ügyekben a helyi önkormányzatok kapnák meg. Idén még csak a folyamat alapelveiről beszéltünk. Ám ha véglegesül a törvénytervezetünk, igazolódik, hogy a folyamatnak nyertesei lesznek a helyi önkormányzatok.

Említette, hogy a közigazgatási átszervezés ugyan még nem valósítható meg, ám módosulhatnak a fejlesztési régiók határai. Maga a kormányfő is már nem 8, hanem 10-12 régió emleget. Ezek szerint az RMDSZ-nek mégis igaza van abban, hogy a jelenlegi régiók túl nagyok?

A régiók határainak megrajzolásakor nem a demográfiai szempontok az elsődlegesek, és a kormányfő sem azért beszélt több régióról, mert túl nagyoknak tartja a jelenlegieket. A CONREG elemezte a lakossági migrációt, a régiók gazdasági sajátosságait, a funkcionalitásukat, s ezek alapján indokolt lenne a 10 régió létrehozása.

Funkcionalitást emleget. Bihar és Beszterce megye most ugyanahhoz a régióhoz tartozik. Cseke Attila RMDSZ-es képviselőt idézem: milyen közös projektjei lehetnek egy beszterceinek egy nagyváradival?

Nyilván, a nagyváradiaknak az az érdekük, hogy leszakadjanak a Kolozsvár központú észak-nyugati fejlesztési régióról. Ez a szándék áll Cseke Attila nyilatkozata mögött. A két megyének igenis van köze egymáshoz, olyan értelemben, hogy gazdasági téren kiegészítik egymást. Mást termelnek Biharban, mást Besztercén. Az a jó, ha az adott régióban a gazdasági tevékenységeknek egy sajátos elegye létezik.

A fejlesztési régiók átszervezéséhez kapcsolódik az RMDSZ megyei népszavazásokra vonatkozó kezdeményezése (lásd keretes írásunkat) is. Hogyan kommentálja ezt a kezdeményezést?

Fölöslegesnek tartom ezeket a referendumokat. Az RMDSZ-nek szerintem népszavazások helyett orrvérzésig kellene a bukaresti politikusokkal alkudoznia a régiók kialakításának kritériumairól. A referendumok a választóknak szólnak, közelednek ugyanis az európai parlamenti választások.