Vaskos tudástár a romániai sajtóról

Első alkalommal jelenik meg Romániában olyan kötet, amely a romániai újságírás történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az Istoria jurnalismului din România în date. Enciclopedie cronologicǎ című könyv 1400 oldalon gyűjti egybe a román és kisebbségi lapokat, periodikákat, rádió- és tévéadásokat, újságírók, publicisták, szerkesztők rövid életrajzát. A könyv kolozsvári bemutatóján Kustán Magyari Attila járt.

Aki szereti a számokat, annak érdemes tudnia, hogy az 1400 oldalt számláló enciklopédián több tucat önkéntes dolgozott, nemcsak tapasztalt szakemberek, hanem egyetemi hallgatók is; mintegy 18 ezer kiadványt és közel 34 ezer sajtómunkást ismertetnek a könyvben. Az eredetileg háromezer oldalas munkát kurtítani kellett, és hosszas keresgélés után a Polirom kiadó vállalta a megjelentetését, a művelődési minisztérium anyagi támogatásával.
Az enciklopédiát a román fővárosban már bemutatták, december első péntekén pedig a kolozsvári egyetemi könyvtárban, szakmabeliek és érdeklődők körében ismertették.

Kis sajtótörténelem Hét évvel ezelőtt, 2005 novemberében egy kolozsvári konferencián a romániai sajtó múltját, jelenét és jövőjét vitatták meg, s dr. Marian Petcu sajtótörténeti egyesület megalapítását javasolta. Ilie Rad professzor ismertetője szerint a magyar tagokat is számláló csoport a különféle feladatok mellett 2008-ban a jelen könyv kiadását is magára vállalta, így az elmúlt években összegyűlt az a csapat, amely a többé-kevésbé nyitott könyvtárakkal és levéltárakkal együttműködve időrendbe foglalta össze a romániai sajtó történetét az 1830-as évektől napjainkig.
Constantin Cubleºan író, irodalomtörténész beszédében röviden ismertette a román újságírás kezdeteit. Ma már beszélhetünk ugyan professzionalitásról, a tizennyolcadik században azonban a román kultúra az európaihoz viszonyítva meglehetősen lassan fejlődött, az analfabéták aránya jelentős volt, így sajtótermékek megjelenéséről még nem lehetett szó. Igaz, hogy ªtefan cel Mare krónikásai is egyfajta előfutárai a mai médiának, de az első romániai lap – francia nyelven – 1790-ben jelent meg, a kultúrát igénylő és külföldön tanuló burzsoá fiatalok elvárásait kielégítendő. Román nyelven csak 1829-ben indult útjára a román újságírás, a Ion Heliade Rãdulescu által vezetett, három évtizeden át működő Curierul Românescnek köszönhetően; az összefoglaló enciklopédia tehát ettől az évtől kezdve írta meg a történetét.

Monoki István hagyatéka A bemutatón felszólaló Cseke Péter professzor Monoki István bibliográfust ismertette: a hatvanas évek elején elhunyt szakember negyven éven át a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője volt, a sajtótörténetet kutató munkássága a mai napig alapul szolgál, a jelen kiadványban szereplő adatokhoz is. Monoki az 1935-ben megjelent román–magyar és magyar időszaki sajtótermékek címjegyzékét összegezte, az 1919–1940 közötti romániai magyar időszaki sajtóról írt, de az 1944-ben félig kiszedett állapotban, a megjelenés előtt abbamaradt A magyar könyvtermelés Romániában : 1919–1940 című munkája két évtized önálló műveit csoportosította, és írói álnév-lexikont tartalmazott.
Cseke Péter az enciklopédia hasznát hangsúlyozandó elmesélte, hogy diákjai számára minden alkalommal feltette a kérdést: a szülőhelyükön hány újság jelent meg, és előfordult, hogy Monoki könyve vezette rá őket arra, hogy kutassanak az adott területen. Fontos tehát, szögezte le, a romániai sajtótermékek és személyiségek ismertetése, hiszen a média mindig változásban van, a jövő sajtómunkásainak pedig szükségük lesz a történelmi áttekintésre.

Erős ellenszélben nehéz dolgozni Dr. Elena Abrudan és dr. Mircea Popa egyetemi professzorok rövid felszólalása után az enciklopédia szerkesztését koordináló Marian Petcu következett: kifejtette, hogy ilyen mű megvalósítására valóban szükség volt már, de hogyha még egyszer esélyt kapna rá, akkor nem vágna bele. Humorosan megjegyezte, ez egyébként az utolsó kommunista projekt Romániában, mert a munkához csatlakozó kétszáznegyven szakember és diák rengeteget dolgozott, teljesen ingyen.
Petcu azt is elmondta, hogy a munka során egy olyan Romániát fedezett fel, amiről korábban nem is tudott. Sajnálatos módon rossz tapasztalatokról is be kellett számolnia, azokról a könyvtárakról, amelyekről úgy gondolta, az elmúlt évtizedek alatt bőven volt alkalmuk a helyi sajtómegjelenések osztályozására, de nem éltek vele. A megkeresett intézmények fele nem kívánt részt venni a munkában, például a kolozsvári egyetemi könyvtár sem, amely otthont adott a jelen bemutatónak. Érdekes történetük van a visszautasításoknak, előfordult, hogy egy igazgatóváltással cserélődött az elutasítás beleegyezésre, de megtörtént az is, hogy az első igazgató igent mondott az ötletre, a csere utáni új funkcionárius nemet, az őt követő pedig ismét igent. Találkozott alkoholista igazgatókkal, vagy olyanokkal, akik más megközelítésben voltak teljesen alkalmatlanok a szerepre.
Gyakran feladta volna a küzdelmet, mondta, de úgy gondolta, hogy ezt már nem teheti meg azokkal szemben sem, akikkel együtt dolgozik. Ami az átfogó munka megjelentetését illeti, nehézségeik adódtak, de végül a művelődési minisztérium támogatásával sikerült olyan kiadót találniuk, amely vállalja a monumentális mű publikálását, és előreláthatóan második kiadásra is lesz lehetőség.

Kevesen, lelkesen A könyv, mint arra már utaltunk, a romániai magyar újságírás ismertetésének is teret ad, többek között a német, zsidó, bolgár, orosz kisebbségek mellett. A kötetről két megye önkéntesét kérdeztem, Györffy Gábor egyetemi professzort, aki a Kolozs megyei sajtótörténetet állította össze, és Szonda Szabolcsot, a Kovászna megyei könyvtár igazgatóját.
Ezelőtt másfél évvel dolgoztak a hatalmas ismeretanyag háromszéki részével, akkor nem is hitték volna, hogy végül sikerül kiadni a könyvet. Szonda Szabolcs elmondása szerint Demeter Lajos helytörténésszel közösen 1849-től 2009-ig gyűjtöttek össze adatokat, de a kiadványhoz csak a húszas évektől igényeltek információkat, így mintegy huszonöt sajtóterméket és természetesen számos újságírót, szerkesztőt ismertettek. Önmagában a háromszéki anyag is jelentős terjedelmű, a százoldalas gyűjteményben hosszabb-rövidebb életrajzok, a helyi újságírás történetének kronologikus leírása olvasható.
Györffy Gábor egyszemélyes lelkes csapatként dolgozott, a szerkesztők kérésére pedig csak az 1918 utáni időszaktól fogva gyűjtötte össze az információkat, így a helyi magyar sajtótörténelem tetemes része kimaradt, és az internetes portálokkal sem foglalkozott. Ennek ellenére természetesen gazdag újságírói aktivitásról lehet beszámolni, Györffy meglátása szerint érdemes volna egybegyűjteni a teljes megyei sajtótörténetet.