Tűrtek és tűrhetetlenek

2015. 04. 07. 13:57

Alkotót nemzetellenességgel nem támadtak ennyire, mint amit most a Berlinben Ezüst Medvével jutalmazott rendezőnek el kell viselnie. Parászka Boróka írása Radu Jude: Aferim! című román, bolgár, cseh koprodukciós játékfilmjéről.

 

 

Ha negatív térségi jelzőt akarunk használni tájainkon, akkor legtöbbször azt mondjuk „balkáni”. Egyike az igazolhatatlanul igazságtalan fogalmainknak: egyrészt kultúrákat, embereket származási alapon bélyegzünk meg vele. Másrészt úgy beszélünk a Balkánról, hogy ismétlünk egy sematizált, történelmi zsigerből és előítéletekből preparált kifejezést. A Balkán történetéről, kultúráiról, jelentéseiről, jellegzetességeiről alig tudunk valamit. Radu Jude Aferim című filmje szembesít ennek az előítéletnek a veszélyességével, sekélyességével, és szembesít úgy általában az előítéletek természetével, eredetével, működésével. Azzal a ténnyel, hogy a „balkánizás” milyen káros, kikezdi a közösségi identitást, terheli a nemzeti kultúrát (amely amúgy is terhelt, ideologizált, kihasznált).
A film stilizált, vizuálisan rendkívül átgondolt, mértéktartó, visszafogott és mellbevágó világa a 19. század elejére (1835-be) Havasalföldre visz. Hősei, egy szökött cigány rabszolga nyomát kutató hajdú (zapciu) és fia elszántan követik azt a páriát, akit uruk, a bojár feleségével kaptak rajta. A szökevényt elfogják, visszaviszik tulajdonosához, aki megbünteti a tettest. Ennyi az egyszerű szerkezetű dráma, amely a máig élő múlt kulcshelyzeteihez és kulcsfiguráihoz visz közel.
Kiszolgáltatottak, kiszolgálók, önkényurak, bérharcosok, megélhetési papok, törvényszabók és törvényszegők, harcmezők és rejtekhelyek, valamint: férfiak és nők feszülnek egymásnak. Ki veszejt el, és ki vész el? Erről szól minden történet, és mindegyik ugyanúgy, veszteséggel ér véget. A veszteségek sűrűjében azonban alakul, újjászületik ez a világ, amely így reménnyel is, ígérttel is teli. A cigányt üldöző hajdú és fia embervadászatát látjuk, de közben azt is, ahogy ez a két ember neveli egymást, ahogy megtörténik a férfivá avatás, és ahogy elkerülhetetlenül beköszönt az öregség. A szerelem és a megcsalás is egyszerre mutatkozik meg egy bravúrosan megrendezett, átmulatott éjszakán. A cigány rabszolgák menekülnek és ügyeskednek, túlélésre játszanak a periférián. És mellesleg elmesélik, mi van a világ más részén, ott ahol azt mondják, a civilizáció lakik: Párizsban, Bécsben. Ők a világpolgárok itt a világvégén. Az alázat és kiszolgáltatottság mellett és mögött ott van a méltóság is, az emberség bennük, ha csak egy szemvillanás, egy fejbiccentés erejéig, akkor is. A bojár úgy önkényúr, hogy saját szégyenének, személyes félelmeinek, szerelemféltésének rabja. Az ortodox pópa a bölcsesség, és isteni titkok tudója két kézzel szórja a sötétséget: a kelet-európai nacionalizmus termékeny magjait, arról, hogy mindenki ember, még a magyarok, a cigányok is, csak a zsidók nem.

Mert mindig van egy határ, az emberek és a nem emberek, a tűrhetők és a tűrhetetlenek között: Radu Jude (akinek a nevét a Berlini filmfesztiválon fonetikusan átírták a német házigazdák egy szóróanyagon, nehogy félreolvassák a német nézők) elmegy eddig a határig.

Bemutatja a tűrés, reménykedés biztató, ígéretes, titokzatos és félelmetes vidékeit. Nagytotálokkal, jól kiszámított távolságról, tapintattal, az azonosulásra és a követett arcokkal, profi (Teodor Corban, Alexandru Dabija, Cuzin Toma, epizodistaként felbukkan Pálffy Tibor) és amatőr színészekkel, mint a gyerekrabszolgát megrázóan kedvesen alakító Alberto Dinache. Történetileg hiteles-e az Aferim? Olyan mértékben, amilyen mértékben egy fikciós műtől elvárható: igen. A történeti-társadalmi gócpontok, alaphelyzetek, problémák sűrítve megjelennek a vásznon. Mindezen túl olyan képi-zenei világ, atmoszféra bomlik ki Radu Judenak köszönhetően, ami magával ránt és felemel. A film díszvetítése március 14-én, egy nappal a magyar nemzeti ünnep előtt volt Marosvásárhelyen. Azzal az ajánlással népszerűsítettem: aki érteni akarja, mit jelent a nemzeti identitás és az arra való hivatkozás Kelet-Európában, az menjen és nézze meg ezt a filmet. Pontosan értik Radu Jude üzenetét a román nacionalisták, antiszemiták, idegengyűlölők is. Alkotót nemzetellenességgel nem támadtak ennyire, mint amit most a Berlinben Ezüst Medvével jutalmazott rendezőnek el kell viselnie. Támogatásként, a szolidaritás jeleként is: menjen el kedves olvasó, és nézze meg a hazai mozikban az Aferimet.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!