Transzilvanizmus Székelyföldön?

Sepsiszentgyörgyön is megismerhették az érdeklődők Czika Tihamér tavasszal megjelent publicisztika-válogatását. A Tortoma kávézóban elhangzottakat Tamás Kincső foglalta össze.

Czika Tihamér első könyvének harmadik bemutatójára érkezem augusztus 22.-én, a Csíki utcában nemrég nyílt Tortoma nevű kávézó-könyvesboltba. Honnan a neve és mit jelent, csak a baróti tulajdonos mondhatja meg, feleli a kávézó vezetője, aki parádésan felszolgált rövid kávét tesz elém. A Tortoma tető Erdővidék egyik legszebb dombja, ahonnan belátni az egész vidéket, áll a kiadó és könyvkereskedés honlapján.

„Nem gondoltuk, hogy Sepsiszentgyörgyön is be lehet mutatni a könyvet”, – mondja a szerző. A bemutató végén minden részvevő az Álmodok egy Erdélyt című színes, puha borítójú könyvvel a kezében távozik. Kétségtelen: a téma halhatatlan. A szerző, aki élt az Egyesült Államokban, Kolozsváron, most Belgiumban, érdekes szögből közelít. Nyugat felől keresi Erdélyt, ahol Székelyföld nem elkülönülő, szeparatista mag, ahol a román, a szász (ha még van ilyen) identitását vállalva büszkén mondja: erdélyi vagyok. Először is szükség lenne egy Erdély-brandre, állítja, a Nyugat nem tud semmit a régióról.

Megtudom, hogy létezik Erdély zászló. Látom a gondolat nagyszerűségét, látom a kék-piros-sárga zászlót lobogni. Látom az értetlenkedő arcokat, akik értelmezni próbálják. Ezen túl kellene lépni. Vannak útjaink, műveljük a mezőket, ahogy eddig. Csak a fenntartható falvak maradjanak meg, de azok legyenek ápoltak, halljuk a szerző kívánságát.

A fiatal és lelkes publicistát a Riport Kiadó igazgatója faggatja, akinek gondozásában a könyv Nagyváradon megjelent. Simon Judit vérbeli újságíróként felteszi a kérdést: attól, hogy – tegyük fel – sikerül megteremteni egy identitászavartól mentes, egységes Erdélyt, amit magyar, román és szász (a romakérdés nem merül fel) egyaránt képes vállalni anélkül, hogy egész Romániát kénytelen lenne, a fizetés, a nyugdíj lesz-e nagyobb? Nem láttam szegény autonóm területeket Nyugaton, – feleli a publicista, aki nyilván ennek alaposan utána járt. Arra a kérdésre azonban, hogy Erdélyhez hasonló etnikai összetételű és az etnikumok területi megoszlásában hasonlóan változatos tartomány létezik-e, a száját biggyeszti: sajnos nem tud ilyenről. Viszont minden autonóm tartománynak van brandje, önrendelkezési joga, valamiféle jogi és politikai szerveződési formája, ami Erdélyben teljességében hiányzik.

Az est kimondottan interaktív, a hallgató nem csak kérdez, de mélyen és alaposan hozzászól. Amint azt a könyv előszavában olvashatjuk, a szerző egyaránt vallja magát kolozsvárinak és sepsiszentgyörgyinek. Jó, hogy nem találkozunk székelykedő, a történelmet feszegető felszólalással, igazán jól esik. Majdhogynem meglep. Nem tudni azonban, hogy ez csak annak köszönhető-e, hogy az könyvbemutatón jobbára a szerző rokonai, ismerősei vesznek részt. Vékonyka szelete ez a mai valóságos Székelyföldnek.

A szerző bloggerként indult, román cikkekkel is, aztán áttért Facebookra. Cikkei írásának, megjelentetésének nem titkolt célja, hogy vitát gerjesszen. Felszólaljon mindenki, akit érdekel az Erdély-téma, hogy az etnikai, politikai, gazdasági kérdések felszínre kerüljenek.