TESZTelték a múltat Temesváron

Elvileg véget ért az idei TESZT, valójában túl a remek előadásokon, a kísérőprogramokon, a koncerteken, megmarad az a nagyszerű szellemiség, ami e találkozó jellemzője. Az idén a múlt feldolgozása volt a tematika, az előadások patetikamentes szembenézésről tanúskodtak. A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó eseményeit Simon Judit kísérte figyelemmel.

A múlt feldolgozásának szükségszerűségét ismerték fel a színházak a határok minden oldalán, ez jelent meg az idei TESZT-en. A találkozó A megtalált múlt címet viselte, mottója Peter Brook gondolatsora: „A világ színházkultúrájának semmire sincs nagyobb szüksége, mint a különböző fajú és hátterű művészek együttműködésére. Különböző hagyományok találkozásakor legtöbbször akadályok merülnek fel; ám ha elmélyült munkával sikerül megtalálni a közös célt, ezek az akadályok eltűnnek. És mihelyt az akadályok leomlottak, kinek-kinek gesztusai és hangszínei a közös nyelv részéivé válnak, s egyetlen pillanat tartamára kifejeznek egy közös igazságot, amelyben a közönség is osztozik. Ez a pillanat, amely felé minden színház törekszik”. E brooki törekvés érvényesült Temesváron, ahol évről-évre egy hétre megszűnnek a nyelvi, földrajzi és szellemi határok.

Minden nap valami jó Idén először volt nemzetközi az egyetemisták csapata, harminc színművészetist fogadott a Temesvári Csiky Gergely Színház, Budapestről, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Temesvárról. A dramaturg szakosok blogot írtak, a fesztiválfalat töltötték meg jegyzetekkel, idézetekkel, rajzokkal. A színész szakosok Urbán András rendező és Kárpáti Péter drámaíró által vezetett workshopon dolgoztak.
A fiatalok pragmatikus történelemszemlélettel tekintenek a múltra. Számukra a színház a Shakespeare-i tükör szerepét tölti be, el sem tudnak képzelni más feladatot számára. Több nyelven szól a workshopon elkészült előadás – magyarul, románul, németül, szerbül, és a közös nyelven, angolul –, ami ebben a közegben természetes. Az alaptéma Dózsa György, el is mondják, mikor élt és mi történt a parasztvezérrel, de az előadás rólunk és róluk szól, akiknek fontosabb, ami közös, mint az, ami szétválaszt. Egymás mellé sorakoznak a himnuszok – magyar, román, német, szerb, horvát és még néhány – jókedvűen, s a leendő színészek összekapaszkodnak: így is lehet. Emlékezzünk a múltra, tartsuk meg identitásunkat, de így összekapaszkodva, mert csak így jöhetett létre az előadás, így működhet ez a térség, ez a világ.
Újdonság volt a Színházi Jam is, az improvizációs játékot Kárpáti Péter irányította. A hivatásos színészek, zenészek helyzetgyakorlata, adott témára helyben kitalált szöveggel, játékkal.
Tehetségről tettek tanúbizonyságot a temesvári képzőművészeti egyetem hallgatói is, akik az Ég és föld produkcióból inspirálódva alkották az előcsarnok padlóján elhelyezett kiállítás anyagait. A legjobb három alkotást (Hausmann Cecília, Alina Cretu, Szabó Kinga) díjazták is. Kompozícióik sokkal jobbak, mint maga az előadás.
Az előző évekhez képest több társulat és előadás érkezett, szoros volt a program, napi két-három előadás, és keveset volt érdemes „kihagyni”. Néhány kollégával esténként „eredményt hirdettünk”: ez jó nap volt, vagy kevésbé jó. Örömmel jelentem: minden napra jutott legalább egy jó produkció.
Az első nap a találkozásoké és az ismerkedésé a büfében, nagyszerű svédasztal, remek hangulat. Mindvégig szabad a szellem a fesztiválon, ahol rangot jelent részt venni. S nem díjakért versengenek a társulatok, hanem a közönség kegyeiért. A közönség pedig kegyes, minden előadásra pótszékeket kellett bevinni. Magyar, román és angol fordítók dolgoztak, ez a találkozó három „hivatalos” nyelve. Három nyelvű a TESZT saját kiadványa, a Határutak is. Szellemi és intézményi körkép, nem titkolt célja a színházak, művészek közötti kapcsolatok elmélyítése.

Gyűlölet etűdök A házigazdák előadásával nyit a találkozó: a Kanadában élő, libanoni származású Wajdi Mouwad drámája, a Futótűz hazai ősbemutató. Radu-Alexandru Nica rendezése magasra teszi a mércét, ezt az előadást nehéz túlszárnyalni. Megrázó vallomás emberi és családi kapcsolatokról, életről és halálról, polgárháborúról és a lelkekben dúló harcokról. (A produkcióra egyik következő számunkban visszatérünk).
Kíváncsian várom az Egyszer volt Temesváron című előadást, szerzője és rendezője Peter Kerek. A Nemzeti Színház 2. termében játssza a társulat. A román színjátszást is szeretem, alig várom, hogy kezdődjön, aztán alig bírom kivárni a szünetet, hogy lelépjek. Ugorjunk. Méghozzá Budapestre, illetve Szabadkára, a Katona József Színház és a Népszínház magyar társulatának közös produkciójára. Máté Gábor rendezte Brestyánszki B. R. Vörös című drámáját. Izgalmas előadás arról, hogy 1942-ben a magyarok több ezer ember gyilkolnak meg Jugosztávia területén, 1944-ben a partizánalakulatok indítanak bosszúhadjáratot a magyarok ellen. Memoárokból készült a szövegkönyv. A nagyszerű Szirtes Ági alakítja az idős asszonyt, a szerző megtestesítője mesél a háborúról, értelmetlen a pusztításról és pusztulásról. Nem sír, csak mondja a családja, fiai történetét. Magyarul és szerbül hangzanak el a szövegek, lazán fordít a rettegő baka, de mindig tudjuk, mi hangzik el, segít a színészek játéka, és pusztítás, pusztulás jelrendszere.

Történelmi tabló Türelmetlenül vártam Howard Baker Európa, Európa című darabját, részint mert a budapesti Stúdió K előadása, részint Koltai M. Gábor állította színpadra. Nem csalódtam. Látványában, tartalmában is nagyszerű produkció, kiemelkedő alakításokkal a háború okozta értékvesztéről és értékkeresésről, a művészet, a színház szerepéről. Noha a cselekmény a 17. században játszódik, amikor Lipót császár kiűzte a törököket Bécsből, a ma emberének küszködéséről szól. No meg a történelmi csúsztatásokról. Az előadás bevonja a játékba a közönséget, mintegy figyelmeztetve: nem kívülálló szemlélők vagyunk, hanem részesei a korok játékainak, állást kell foglalnunk, különben az utánunk jövőknek nem marad más, mint a hazug, idilli kép. Politikus előadást rendezett Koltai M. Gábor, központi kérdése: mitől Európa Európa?
Végel László Neoplanta című regényének színpadi változata Urbán András munkája az Újvidéki Színházban. „Minket mindig felszabadítanak” – mondják keserűen Neoplanta lakói, magyarok, szerbek, németek. Mária Terézia alapította a várost, és az alapítólevélben az áll, nevezze el mindenki a saját nyelvén. Újvidék, Novi Sad, Neustadt, csak három név a sok lehetséges közül. S jöttek a felszabadítók: osztrákok, magyarok, németek, oroszok, szerbek. Minden felszabadítás megkövetelte a maga áldozatait, minden diktatúra a maga kegyeltjeit és kegyvesztettjeit. Kemény szavak nemzetről és nacionalizmusról, élhető és élhetetlen körülményekről, bátorságról, gyávaságról, emberi kisszerűségről, élniakarásról. S a kemény szavak megrázó jelentekben elevenednek meg. Noha a dráma Újvidékről szól, az előadás megmutatja minden térségbeli ország, nemzet viszontagságait. Az utolsó jelenetben a szereplők kisebbség és többség viszonyáról vitatkoznak, hogy kiderüljön: a többség sem érzi sokkal jobban magát, mint a kisebbség. A különbség, hogy most övék a hatalom..
A tavalyi Nagy Füzet emlékével vártuk Horváth Csaba újabb rendezését, az Irtást. Helen Edmundson drámáját koprodukcióban mutatta be a Forte Társulat és a Szkéné. 1652-ben az angolok törvénybe iktatták: Írország lakóit – férfiakat, nőket, gyerekeket – a sziget kietlen tartományába száműzik, az egyedülálló nőket elhurcolják a tengerentúlra. Aki ellenáll, kivégzik. Mi történjen a családdal, ahol a férj angol, a feleség ír? Nagyszerű előadás, Horváth Csaba pontosan megkomponált, erős képeivel, feszes színészi játékkal. Fekete és vörös jelmezek, barna föld. Koncentrált gesztusnyelv, jól irányított fények, költői képek. Semmi nem vulgáris, minden kifejező.
Nagyszerű előadást hozott Pintér Béla és Társulata. A színház névadója írta és rendezte a Titkaink című előadást. Határozottan politikai játék a szocialista múltról és a jelenről. A pedofil népzenegyűjtőt, néptáncost az elmúlt rendszer megzsarolja, beszervezi, majd Kossuth-díjjal kitünteti. A szamizdat lapot szerkesztő táncházigazgatót lecsukják. A pedofil öngyilkos lesz, nem bírja elviselni szörnyű titkát. Persze pintérbélásan lesz öngyilkos: tökön szúrja magát, amikor barátja kisfia iránt érez vágyat. Tragikomédia a Titkaink, amely alatt úgy nevetünk, hogy a hideg futkározik a hátunkon.

A zene, a szó, a tánc öröme Nagy József, a Franciaországban világhírűvé vált mozgásművész Jel színháza mutatta be a Tolnai Ottó szövegére készült Wilhelm-dalok című előadást. Bicskei István nagystílű szöveginterpretációja, Nagy József izgalmas mozgásvilága, a vetített animáció gyönyörűen beszélt az öregségről, a halál közeledtéről. Semmi melodráma, tiszta, jól megkomponált dráma, érzelmekkel teli, sajátos színházi nyelv. Pontos, tökéletes előadás.
Cári Tibor UNITER-díjas temesvári zeneszerző A színház zenéje című koncertjére sokan voltunk kíváncsiak, a szólista Tóth Tünde váradi színművész. Fergeteges zene és hangulat, elillan a fáradság, muszáj mosolyogni, dobogni. Színház és zene együtt valódi éjszakai csemege.
Nemzetközi zenekar muzsikájára varázsolt szépséges táncelőadást a temesvári Baczó Tünde és a szabadkai Táborosi Margaréta. A próbáikra is be lehet nézni. Pár nap állt rendelkezésükre, hogy megismerkedjenek és rátaláljanak a tánc közös nyelvére. Metafizikus és egyéni történeteket, szenvedéseket közölnek testükkel. Nagyszerű egységet alkot a két művész. Minden mozdulatuk kidolgozott, minden pillanat a szabadságvágyról beszél. Pontos, feszes, érzelmekkel telített mozgássorok. A két művész előadását nem kevésbé művészi zenével kísérte Cári Tibor, Bakos Árpád és Jovancic Miroslav.

A búcsú, mint minden évben: jövőre veletek ugyanitt!