Színház az egész világnap

2013. 04. 22. 22:37

A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlésének határozata alapján, 1962 óta ünnepeljük a Színház Világnapját, annak emlékére, hogy 1957. március 27-én Párizsban megnyílt a Nemzetek Színháza. Az idén Dario Fo Nobel-díjas olasz drámaíró üzenetét olvasták fel világszerte. Az erdélyi magyar színházak igyekeztek emlékezetessé tenni a komédiások ünnepét.

Színház ízben, játékban, titkokban. A Színházi Világnap nemcsak az ünneplés ideje, hanem jó alkalom megszólítani egy olyan réteget, melyet az év többi napján nem könnyű elérni. A Kolozsvári Állami Magyar Színház a világnap előestéjéna VIA étteremben szervezett vacsorát, ahol színészek főztek és tálaltak a vendégeknek, s az ételeket irodalmi szövegek is ízesítettek.
A világnapon a Café Színházban egész napos előadás-vetítés várta a nézőket. Olyan előadásokat lehetett megtekinteni, melyekhez ritkán adatik lehetőség hozzáférni. A közönség nagyjából két csoportra tagolódott, az egyik nosztalgiázva frissítette a múltban élőben megtapasztalt színházi élményeit, a másikat a fiatalabb generáció alkotta, akik kíváncsian figyelték az eddig csak legendákból ismert jeleneteket. Látható volt a Tompa Gábor rendezte A buszmegálló, Vlad Mugur Cseresznyéskertje, Pantagruel sógornője Silviu Purcãrete rendezésében, illetve a Mihai Mãniuþiu által színpadra állított Woyzeck.
A színház leghálásabb közönségének mindig a gyerekek bizonyulnak, ezt igazolta Györgyjakab Enikő egyéni műsora is, amelyet délelőtt kétszer is játszott a sok érdeklődő miatt. A Mindenke és a varászdoboz alatt nem hallunk szavakat, nincs is szükség rá, hiszen Györgyjakab mindent pontosan közvetít játékával. A beszéd nélküli előadás fényjátékkal, mozgássorozatokkal, és néhány kellékkel meséli el Mindenke utazását és találkozásait. Egy konkrét átalakulás szemtanúi is lehetünk, az ember és a báb kapcsolata és közös lénye mutatkozik meg, mikor a művésznő derékig bemászik a varázsdobozba, és a doboz másik felén bábu hasonmása bújik elő. A Stúdióteremben játékkal folytatódott a gyerekprogram, a társulat tagjai, Kali Andrea, Kántor Melinda és Varga Csilla vegyültek el a csöppségek között.
Sikeres volt a színházi idegenvezetés is, félóránként indulnak a csoportok az épület felfedezésére. A rendezvények közül ez vonzotta a legszélesebb látogatói réteget, mivel nemcsak a rendszeresen színházba járók kíváncsiságát keltették fel a nézők előtt zárt terei a színháznak. Az idegenvezetők a művészek voltak, akik a színháztúrán az épületnek majdnem minden pontját bejárták, felkészülten magyarázva a teátrum működését a zsinórpadlástól a szellőztető berendezésig. Megtudhattuk, mi a dolga az ügyelőnek, melyik a legjobban bevált ragasztó, s azt is, hogy a színpad alatti folyosón is van wireless kapcsolódási lehetőség.
Délután ugyanabban az időben filmvetítés és kosárlabda-mérkőzés kezdődött. Amíg a színészek és a sajtósok között zajló mérkőzésen pattogott a labda, a Stúdióteremben A Griff, a Dámvad és a Varjú dokumentumfilm-sorozatot vetítették. Az Oláh Kata rendezte három részes sorozat animációkkal, régi felvételekkel, szakértők megszólaltatásával mutatja be gróf Bánffy Miklós, Kós Károly és báró Kemény János munkásságát. A vetítés után Visky András kérdezte az alkotókat a forgatási folyamatról. Oláh Kata elmondta, leginkább a fiatalokat, azon belül is a magyarországiakat célozták meg ezzel a sorozattal. A kolozsvári nyílt napot a Tranzit Házban zárta a színészzenekar, a Loose Neckties Society koncertje.

Él a színház a Maros partján „Előre menekül” a színházi irányzatok, tendenciák között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a világnapon azokkal a produkciókkal kedveskedett a Tompa Miklós Társulat, amelyek a kortárs, megújuló színjátszás védjegyeit viselik az idei évadban. A Keresztes Attila rendezte Mélyben (Éjjeli menedékhely) című nagytermi előadást március 27-én nézhette meg a nagyérdemű: nézőt próbáló produkció, amely meghökkentő kellékekkel-jelmezekkel, látványában-dramaturgiájában is sokkoló világgal szembesít. Van, akik nagyon szereti, van, akit elrettent, egy biztos: a produkció mindenkit megérint. Keresztes „történelmi” előadáshoz nyúlt, Gorkij darabját 1948-ban és 1989-ben is bemutatták Marosvásárhelyen. A színház tárlattal emlékezett a negyed-, illetve több mint fél évszázada színpadra kerülő produkciókra, szembesítve azzal, mennyire új, más irányt nyit ez a kísérletező előadás.
A produkció előtt az előcsarnokban a Nemzeti Színház két művésze tolmácsolta Dario Fo gondolatait, illetve a Román Színházi Szövetség elnöke, Ion Caramitru üzenetét. Előadás után közönségtalálkozót tartottak – nem ez az első a Mélyben történetében, már a próbafolyamatok során volt ilyen beszélgetés. A diákközönség vehetett részt olyan próbán néhány hete, ahol Keresztes Attila mutatta meg és be, hogyan készül az előadás.
A fiatalítás szinte az egész évadra jellemző. A Rómeó és Júlia kistermi produkciót március 28-án nézhette meg a közönség. A „tornacipős” klasszikust Porogi Dorka rendezte, a Keresztes-féle Gorkijhoz hasonlóan a Shakespeare szöveg is „kizökken” klasszikus sarkaiból, sajátos hangsúlyokat, látványvilágot kap, az iskolapadokból színházba igyekvők izgulhatták végig, hogyan éltek és haltak az ötszáz évvel ezelőtti „partiarcok”.
A helyi közép- és fiatal rendezőgeneráció mellett kiemelt szerepet kapott a világszínház is. Március 28-án adták elő a Krzysztof Grabowski által írt, Mi³ka című lengyel és román nyelvű vendégelőadást, a bukaresti Lengyel Intézet támogatásával. A darab alapjául egy lengyel dráma, Micha³ Walczak Homokozó című darabja szolgált. A történet a szuperhősök és más gyerekfigurák által gazdagon belakott, ám a felnőttek által magára hagyott karanténba, a homokozók világába visz. A darabot néhány héttel korábban magyar nyelven a Művészeti Egyetem diákjai mutatták be Bocsárdi László rendezésében. Túlzás nélkül állítható: a marosvásárhelyi színházi évad egyik legmegrázóbb, legletisztultabb előadása „ágyazott meg” a színházi ünnepi lengyel produkciójának.
Marosvásárhelyen a színházi ünnep klasszikusan alternatív, kísérletezően hagyományőrző volt az idén, közép-kelet európai kitekintéssel, de nagyon is helyi érdekű érzékenységgel, elvárásokkal, kíváncsisággal és sok-sok egymásra figyeléssel, beszélgetéssel, vitatkozással. Kell ennél több? Él a színház a Maros partján, ez az ünnepi üzenet.

Bensőséges rendezvény és Karnebál Csíkszeredában is emlékezetessé tették a Színház Világnapját. Dario Fo üzenetét Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze olvasta fel, aki ezekben a hetekben a Csíki Játékszín társulatát erősíti a Képmutatók cselszövése című előadásban, melynek bemutatója április 26-án lesz. Parászka Miklós rendező, színházigazgató elmondta, évtizedes program, hogy kiemelkedő vendégszínészeket hívjanak egy-egy előadásra, játszott már velük Csíky Ibolya, Czintos József és Fülöp Erzsébet is.
Vetítéssel fogadták a közönséget, képekben felidézve a Csíki Játékszín tizennégy évét. Ezt követően a társulat a Karnebál című előadást mutatta be, majd a „színház barátai” körében az előcsarnokban folytatódtak az éjszakába nyúló programok. A színészek kedvenc alkotóik írásaiból olvastak fel részleteket Peter Brook-tól Caragiale-ig, majd a hangulatot Pál András és Iszlai Renáta koncertje fokozta.

Üdítő kakofónia A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban a világnapon három előadás mellett este hangszert ragadtak a színészek. Az eseménysorozatot a fiataloknak szóló Kire ütött ez a gyerek? című produkció nyitotta, Nagy Kopeczky Kálmán rendezésében. Az előadás Janikovszky Éva művei alapján a kamaszokat szólítja meg. A nézők egy része a kulisszák mögé ülhetett, betekintést nyerve az előadók munkájába. A Kamarateremben Mátray László Egy őrült naplója című egyéni előadását, majd a Zakariás Zalán rendezte, nagy sikerű Tesztoszteron című vígjátékot játszották. Utóbbiban három dalt élőben játszanak el a színészek, ebből a „bandából” jött létre a Tesztoszteron Zenei Alakulat, mely este lépett fel a színház előcsarnokában. Nagy Alfréd színész, az együttes gitárosa, énekese elárulta, amikor a Tesztoszteront próbálták, úgy érezték, kár lenne nem folytatni a zenélést. Néhány hét alatt két órás produkciót állítottak össze. Kolcsár József és Fekete Zsolt (dobok), Márton Lóránt (basszusgitár), Zakariás Zalán (gitár), Kónya-Ütő Bence (billentyú, ének) mellett fellépett a társulat csaknem összes tagja. – Fontos szabály, hogy profi zenész nem lehet a zenekar tagja – tette hozzá Nagy Alfréd.
A zsúfolásig telt előcsarnokban könnyed latin zenével indítottak, a közönség lelkesen biztatta őket. Sorra futottak a legnagyobb slágerek, gegekkel tarkítva. Példaként: a Judas Priests Breaking The Law dalát Erdei Gábor rendőrnek öltözve, pisztollyal hadonászva kezdte, el is sütötte a fegyvert. Pálffy Tibor az A. E. Bizottság Szerelem című szerzeményét átlagember bőrébe bújva énekelte, aki egyre kétségbeesettebb, mert ismét megjelent életében az a szörnyű érzelem. Kolcsár József Elvis Presley Love Me Tender dalát dúdolgatta bársonyosan, szerelmet vallva feleségének, közben Erdei Gábor és Kónya-Ütő Bence összebújva simulóst táncoltak. Mátray László a The Doors Alabama Song dalát énekelte hol angolul, hol magyarul. Nagy sikert aratott Nemes Levente, aki a Tankcsapda Egyszerű dalát énekelte. Szakács László AC/DC dalokkal aratta a jól megérdemelt sikert. Énekelt Derzsi Dezső, Kicsid Gizella, Benedek Ágnes, sőt, az irodalmi titkár, Nagy B. Sándor is.


Álmot játszó fiatalok Nagyáradon a Színház az iskolában, iskola a színházban program részeként középiskolások előadásával ünnepelték a Színházi Világnapot, miután ifj. Kovács Levente színművész felolvasta Dario Fo üzenetét.
Karinthy Ferenc: Gellérhegyi álmok című drámáját és Örkény István egyperces novelláit használták fel alapul az Álmok című előadáshoz. Középiskolások mellett a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói is csatlakoztak a programhoz, így állt össze a 90 fős társulat. Kilenc csapat három hónapig dolgozott a jeleneteken Ababi Csilla, Csatlós Lóránd, Faragó Zénó, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Pál Hunor, Pitz Melinda, Szotyori József, Tóth Tünde és Varga Balázs vezetésével. Szabó K. István művészeti igazgatónak az volt a feladata, hogy a 18 etűdöt egységes előadássá komponálja.
Karinthy drámájának fő vonulata a háború és a „kismeber” ehhez fűződő viszonya. Az egyén, aki semmit sem tud tenni, csak álmodozni, amivel elvonja a figyelmét a rosszról. A fiatal szereplők igazi összművészeti alkotást hoztak létre. Az Álmok nem szokványos színházi produkció. A történet nem egységes, hiszen minden csapat mást, egyedit hozott létre. A kulcsszavak, a főbb szálak megmaradtak, vissza-visszaköszöntek a produkció során, jelezve, hogy megértették a dráma alapgondolatát.
Az Örkény egypercesek kiválóan illettek e kialakított képekbe. A szünetben az egyik egyetemista csoport, bohócruhában Örkény-novellát énekelt az előtérben. A csoportvezető színészek igyekeztek kiegyenlíteni a szerepeket, hogy hasonló feladatot kapjon mindenki. Az sem érződött, hogy csak három nap állt rendelkezésükre, hogy együtt próbáljanak a színpadon, addig mindenki külön dolgozott. A produkcióból kiderült: a fiatalokat érdekli a jövőjük. Az előadás végén behoztak egy táblát, amin az állt: „Nézzünk bizakodva a jövőbe”.

Közönséget nevelnek Dario Fo üzenetében ezt mondja: „A most hatalmon lévők már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának” Szerencsére mifelénk egyelőre sem az állam, sem az önkormányzatok nem vonult ki teljesen a színházak fenntartásából. Hogy mire elég a pénz? Erről is beszélt Bessenyei István, a szatmári Harag György Társulat vezetője három középiskola diákjai előtt. Megmutatta a főbejáratnál azt a táblát, amelyen félszáz mecénás neve olvasható. Ha ők nem álltak volna a színház mellé, rég bazárhatott volna, vagy fele annyi bemutatóra lenne lehetőség. A diákok, miután körbejárták a díszletkészítő műhelyeket, a szabóságot és sok minden más „titkos helyet”, könnyebben megérthették, miért szükséges egy bemutatóhoz 120 ember összehangolt munkája.
A beszélgetés elején egy diák azt kérdezte: mikor lesz a Padlás musical szatmári bemutatója. Az igazgató válasza: „Majd ha lesz hozzá elegendő pénz! Egyelőre nincs. A válság itt is érezteti hatását, mind a várostól, mind a mecénásoktól kevesebb pénz jön. Ráadásul késve.” Az viszont megfontolandó, amit egy másik középiskolás felvetett: a minden igényt kielégíteni akaró színház legyen még igényesebb a könnyű műfajoknál is. Jó ötletnek tartották a fiatalok Bessenyei igazgató bejelentését: a magyar középiskolákban nemrég alakult Színházi Baráti Köröknek külön is felajánl bizonyos, általuk választott előadásokat! Amit nem egyszer viták követnének.
A következő Világnapot már az új főtéri szakszervezeti művelődési házban ünnepli a társulat. Õsszel az évadot is ott kezdik, mert pályázaton nyert forrásokból megkezdődhet az 1892-ben emelt színház teljes felújítása. Bessenyei igazgató alig rejtett iróniával tette hozzá: a felújítás tovább tart majd (három évig), mint egykor a színház építése!

Élet színház Temesváron A Csiky Gergely Színház bemutatóval ünnepelt. Mi is szólhat hangsúlyosabban és őszintébben a színházról, mint maga a színház? Hajdú Szabolcs többszörösen díjazott magyarországi filmrendező igazi színházat varázsolt Temesváron, izgalmasat, mellbevágón őszintét. A színészekkel és Gálovits Zoltán dramaturggal közösen „írták”, improvizálták a szöveget. Közös produkció – mondják az alkotók. Arról szól, amit éreznek és gondolnak a világról, az otthonról és az itthonról, az emberekről, önmagukról. A Békeidők az alkotásról szól, az alkotó emberről, a gyönyörről és kínról, mindarról, amit a szöveg és a színház létrehozása jelent. A kis halálokról és az életről, az örömökről és drámákról beszél vidáman és szomorúan. Szól továbbá a vallásról és hitről, társadalomról, családról, barátokról és ellenségekről.
Hajdu Szabolcs és a társulat hosszú hónapokig készült erre a különleges, letisztult előadásra. A színház lényegét keresve várták és élték meg Thalia ünnepét. Az előadásban kétszer „kíséreli meg” a színész felolvasni Dario Fo üzenetét. Nem figyelnek rá. A színészek tesznek-vesznek a színpaddá alakított térben, a nézők figyelmét is elterelik.
Iuliana Vilsan az Európa szerte híres képzőművész szürreális terét Nagy András budapesti operatőr fényei alakítják templommá és temetővé, s ezek a fények hangsúlyozzák a játszók lelki vívódásait. Hajdú is ott van színészként a színpadon, olyan mint egy játékmester, vagy demiurgosz, aki a sorsokat alakítja. Szép, tiszta őszinte játék ez életről, halálról, szerelemről. Az előadás után a büfében nem hangzik el sem beszéd, sem köszöntő, csak ölelések és gratulációk vannak, és valami felemelő érzés, ami egyaránt hatalmába keríti a kisbusznyi budapesti kritikust, és minket, itthoni nézőket. Thalia ünnepén, Temesváron a színház betöltötte évezredes szerepét: emberekről mesélt az embereknek.

Dario Fo üzenete a Színházak Világnapján

Hajdanán a hatalom intoleráns volt a komédiásokkal, és elkergette őket az országból. A színészek és a társulatok ma azzal kínlódnak, hogy helyet, színházat és közönséget találjanak; és mindennek a válság az oka. A hatalmon levők tehát már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának. Ezzel szemben a reneszánsz korában, Itáliában a hatalomnak nehéz dolga volt, amikor féken akarta tartani a komédiásokat, mert azok nagy népszerűségnek örvendtek. Köztudott, hogy a Commedia dell’Arte színészeinek tömeges elvándorlása az Ellenreformáció korában következett be, amikor elrendelték a színházi terek elpusztítását, különösen Rómában, ahol a szent város meggyalázásával vádolták őket. XII. Ince pápa, a polgárság konzervatívabb és a klérus magas rangú képviselőinek kitartó nyomására 1697-ben elrendelte a Tordinona színház bezárását, amelynek színpadán a moralisták szerint a legtöbb obszcén előadást játszották. Az Ellenreformáció korában, az Észak-Itáliában működő Carlo Borromeo bíboros tevékenységének nagy részét a „milánói hívek” megváltásának szentelte, méghozzá úgy, hogy különbséget tett a művészet, mint a szellemi nevelés legmagasabb formája és a színház között, amely szerinte a szentségtörés és a hiúság megnyilvánulása. Egy – a munkatársaihoz írt – levelében, amit emlékezetből idézek, többé-kevésbé a következőket fogalmazza meg: „Mi, akik a mérgező gyomok elpusztítására vállalkozunk, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy tűzre vessük a gyalázatos szövegeket, hogy kitöröljük ezeket az emberi emlékezetből, és üldözzük azokat, akik mindezt kinyomtatják. Nyilvánvaló azonban, hogy amíg mi aludtunk, az ördög újra meg újra megújuló ravaszsággal munkálkodott. Mennyivel mélyebben hatja át a lelket az, amit a szem lát, mint ami az ilyen könyvekben olvasható! Mennyivel súlyosabban rombolja a fiatal fiúk és lányok elméjét a kimondott szó és az azt kísérő gesztus, mint a könyv lapjain olvasható holt szavak. Következésképpen sürgősen el kell űzni a városainkból a színészeket, ahogy ezt a nemkívánatos személyekkel tesszük.” Éppen ezért a válság megoldására az az egyetlen reményünk, hogy üldözni kezdenek bennünket és főleg azokat a fiatalokat, akik színházzal akarnak foglalkozni: így kialakul majd a komédiásoknak és színházcsinálóknak egy új diaszpórája, amely a tiltásokból minden képzeletet felülmúló erényt farag, és új színházat hoz létre.


Bíró Réka (Kolozsvár), Parászka Boróka (Marosvásárhely), Szilágyi Katalin (Csíkszereda), Miklóssi Szabó István (Sepsiszentgyörgy), Derzsi Pálma (Nagyvárad), Sike Lajos (Szatmárnémeti), Simon Judit (Temesvár)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!