Slam poetry, avagy a rögtönzés diadala

Várható volt, hogy a Magyarországon népszerű slam poetry Erdélyben is hódítani fog a fiatalok körében. Vonzó műfaj, hiszen a mindennapok problémáiról az utca nyelvén szól. Február végén a Bulgakov Irodalmi Kávézóban két rendhagyó slam poetry est is volt. Varga Melinda írása.

A slam poetry (szabad fordításban odacsapó, rögtönző költészet) 1984-ben indult, amikor egy építőipari munkás, Marc Smith és barátai a kedvenc klubjukban felolvasóesteket szerveztek egymás szórakoztatására. Később több csapatot is meghívtak, így már egy komolyabb versennyé nőtte ki magát az, ami kezdetben csak hobbiként indult. A hangsúly itt már nem a versek hangulatáról szólt, sokkal inkább egy performansz lett. Nagyobb esteken, amikor több csapat, illetve egyén indult, akkor az egész egyfajta párbajjá alakult át, ahol a közönség döntötte el, mely alkotás a legjobb.
A slam poetry gyorsan népszerűvé vált Európában, de Japánban, Dél-Koreában, Indiában is vannak rajongói. A műfaj hódolói külföldön és Magyarországon is gyakran szerveznek versenyeket, amelyeket kieséses fordulókban bonyolítanak le. Az első fordulókban több csapat/egyén felléphet, majd ezeket pontozva a továbbjutók részt vehetnek a következő fordulókban. A műveiket legalább három perc alatt kell előadni, a lehető legjobb performansszal. A bírók, illetve a közönség dönt a továbbiakról. A magyar slamerek között az sem ritka, hogy nem versenyszerűen, hanem egyéni vagy csoportos előadóestek keretén belül lépnek föl.
Ha merészen akarunk fogalmazni, akkor a múlt hetet a slam poetry kolozsvári hetének is nevezhetjük, hiszen a Bulgakov Irodalmi Kávézóban két ilyen élő költői estre is sor került. A hétfői Bretter György Irodalmi Körön sepsiszentgyörgyi, középiskolás meghívottak léptek föl, szerdán pedig a befutottabb, közismert előadóké volt a terep.

Bretteres slamerek Irodalmi rendezvényen ritkán fordul elő, hogy annyi ember gyűljön össze, hogy egy gombostűt se lehessen leejteni, s látva, hogy a közönség zöme még egyetemista, vagy annál fiatalabb, még inkább elcsodálkozik az ember. Aki viszont a hatalmas tömeget, a cigarettafüstöt és a hangoskodó, lármázó érdekklődőket nem kedveli, inkább a meghittebb beszélgető estek, bemutatók híve, jobban tette, ha távol maradt a Bulgakovos slam-őrülettől.
A Bretteren az ősz óta összeállt sepsiszentgyörgyi csapat tagjai: Csinta Áron, Kocsis István, Morar Ervin és Müller Henrietta mutatták be, szerintük milyen is a Székelyföldön születő slam poetry. Mert az előadott szövegekből többek között az is kiderült, ezek bizony Erdélyben, Székelyföldön kreált alkotások. Az ironikus hangon, a román és angol jövevényszavakat kritizáló vers és rap között mozgó írások szándékosan utaltak arra, hogy milyen az erdélyi fiatalok nyelvhasználata, hogyan épül be lassan az interneten használt szleng a közbeszédbe, illetve a románból miként veszünk olykor észrevétlenül is át kifejezéseket.
„A vers nem vész el, csak átalakul, a vers is csak egy anyag” – foglalták össze a résztvevők, mit is jelent számukra a slam poetry. A ritmusos, pörgős, eredeti nyelvi játékokkal tűzdelt, olykor már-már a raphez közelítő szövegek a mindennapi emberről szóltak, azokról a problémákról, amelyek körülveszi őt. Az utca nyelvén, de mégsem a trágár kifejezések tárházát fölvonultatva helyett kapott itt, mint téma a gazdasági válság, az autonómiáért és az erdélyi autópályáért harcoló politikusok, „szintetikus” vagyis álpolitikusok jellemrajza, tanügyi rendszer és sanyarú tanársors, na meg az örök és kifogyhatatlan téma, a szerelem is. De hallhattunk a fiatalos, bohém hangulatú nyári teraszozásról, Winchester cigaretta hamujában sült pogácsáról, Parti Nagy Lajosról és Mikes Kelemenről, Kolozsvárról és a Bretter Kör szellemiségéről is. A másfél órás, izgalmas előadás közben Albert-Nagy Örs szaxofonon és Pál Előd gitáron muzsikált.
Társadalomkritikai éllel megfogalmazott, szórakoztatni, nagyobb közönséget megszólítani akaró szövegeik azt bizonyítják, a kilencven után született generáció nemcsak az irodalom, hanem a közélet iránt sem közömbös. Illetve fölveti azt a kérdést is, hogy talán a slam poetry műfaja lesz a közeljövőben a kortárs irodalom fegyvere.
Az est végén Selyem Zsuzsa író, esztéta, irodalomtörténész, egyetemi oktató tett fel néhány kérdést azzal kapcsolatban, hogy miként gondolkodnak a meghívottak a műfajról. Csinta Áron ezzel kapcsolatban megállapította: a szó hatékony fegyver, mert szavakkal fejezhetjük ki legjobban, hogy miből is van elegünk, hogy mi nem tetszik, ami lehet vicces vagy nem annyira humoros hangvételű, de semmiképpen sem bántó vagy személyeskedő. A cél, hogy elgondolkodtassák az embereket, változásra sarkalljanak.
Müller Henrietta szerint a nyelv egy olyan kortárs irodalmi fegyver, amellyel nemcsak kifejezhetjük a gondolatainkat, hanem másokat is szórakoztatunk ez által. A slam poetry formában írt és előadott művek több embert megmozgatnak, mint egy verseskötet. Kocsis István szerint viszont nem kell mindenkinek slamelnie, ez nem egy divat, amelyet kötelező módon követni kell. Az alkotónak abban a műfajban kell megnyilvánulnia, amelyben úgy érzi, hogy leginkább ki tudja fejezni a mondandóját.
A fiatalok hangsúlyozták: az előadott művek nem kötetek vagy folyóiratok lapjaira íródtak, ezeket kizárólag előadva érdemes megmutatni másoknak is, tehát az általuk művelt slamnek legfennebb ritmusos jellege miatt van köze a hagyományos lírához.
A közélet azért érdekli őket, mert úgy érzik, ők is felelősséggel tartoznak a közösségért, amelyben élnek, más szóval, kötelességüknek érzik valamiképp reflektálni a világra. Szerintük a slam poetryhez hozzátartozik a nagyon jó előadásmód. Előre megírt szövegekre alapoznak a műsor során, de néha az improvizatív elemek is helyet kapnak. Bár mindegyik előadó foglalkozott színházművészettel is, egyetértettek abban, hogy a slamnek van köze ugyan a színházhoz, de ez teljesen más műfaj. Míg a színházban különböző szerepeket játszanak el, itt önmagát kell hozniuk – hangzott el az egyik érv ezzel kapcsolatban.

Slamre töltve a Korunk Akadémia Pion István, Závada Péter és Simon Márton tavaly ősszel már járt Erdélyben. Marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi fellépésük nagyszámú érdeklődőt vonzott, de talán egyik esten sem voltak annyian, mint a kolozsvárin. A kávézó bulis pincéjében több száz ember várta a fél órás késéssel érkező előadókat, akiknek valósággal át kellett verekedniük magukat a tömegen.
A rendhagyó estet röviden Balázs Imre József költő, irodalomtörténész, egyetemi oktató vezette föl, aki utalt arra, hogy bár a Korunk Akadémia több ismert szerzőt hívott már meg, Nádas Pétert vagy Krasznahorkai Lászlót, ahol ugyancsak számos érdeklődő vett részt, de ilyen sokan egyik irodalmi rendezvényükön sem voltak.
Elsőként arra volt kíváncsi, miben is különböznek az alkotók egymástól. Aki nem ismerte volna Simon Mártont, az megtudhatta: két éve publikál verseket és foglalkozik slam poetryvel. Závada Péter öt éve teszi ugyanezt. Mindkét szerzőnek van önálló verseskönyve is. Pion Istvánnak még nincs ugyan kötete, de tervezi publikálni a költeményeit ilyen formában is. Mint mondta: ő az, aki írott formában is szereti a slam poetry szövegeit viszontlátni.
Ezzel szemben Závada megpróbálja szétválasztani a slam, a rap műveket és a versszövegeket. A kötetbe bekerülő anyagok azok, amelyeket valódi versnek tekint és nem olyan szövegnek, ami csak előadva fejtené ki hatását. Simon más formában ír verset, mint slam poetryt, ezért a kettő nála is szigorúan különválik.
A közismert és kevésbé ismert slam poetry alkotások egyébként azt bizonyítják, hogy tematikában nagyon is hasonlítanak a szerzők, mindhármunknál hallhattunk ugyanis Budapestről, az anyáról, a nőkről szóló szövegeket és az előadásmód is hasonló stílusú volt. Megjegyezendő azonban, hogy a hétfői Bretter körrel ellentétben a magyarországi művészek saját verseiket is fölolvasták, hol verseskötetből, hol papírlapról, hol pedig okostelefonról, s előkerültek a líraiabb hangú költemények is.
Simon, Závada és Pion estje arra enged következtetni, hogy elsősorban az előadásmód az, ami közönséget vonz, tömegeket mozgat meg. Ha úgy van „tálalva” az illető vers, alkotója rendelkezik megfelelő képességgel arra, hogy ne csak elmotyogja, hanem érthetően, hatásosan olvassa föl, többen fölkapják rá a fejüket.
Az irodalmi rendezvények átalakulóban vannak, új műfajok jelennek meg, a tömegigény azt mutatja, nem elég már a jó könyv, valami más is kell, ami felhívja az alkotásra a figyelmet. Az utcát, a mindennapjaink gondjait pedig legjobb, ha slamben mondja el az ember, ha azt szeretné, hogy érdemi változás történjen.