Alattomos háború

A hadviselés leginkább visszataszító módja talán a biológiai fegyverkezés, ez az alattomos módszer, amelynek történetét, magyar vonatkozásait DR. RÓZSA LAJOS zoológus, parazitológus vázolta fel kolozsvári előadásában. Az elhangzottakat Kustán Magyari Attila összegezte.

Biológiai fegyverekkel megbetegíteni vagy megölni lehet egyetlen kiszemelt áldozatot, vagy akár egész népeket, a történelem folyamán pedig megtették ezt anélkül is, hogy pontos ismereteik lettek volna az alkalmazott eszközökről. Biológiai fegyvernek számítottak már a törzsi harcok során, a visszavonuló csapatok által ivóvízforrásokban, kutakban hagyott hullák – a harcosok nem tudták, hogy a fertőző betegségeket mi okozza, de tudták azt, hogy a tetemek valamilyen módon ártanak az embernek.

Ürülékkatapult, trójai pokróc A középkori ostromokkor nem csak kőgolyókat katapultáltak a várakba, hanem a katonák által hátrahagyott és összegyűjtött ürüléket is: azt hitték persze, hogy a bűzössé tett levegővel fertőzik meg az ellenséget, de a szándék egyértelműen a betegség terjesztése volt. Pestissel fertőzött hullákat szintén röpítettek a fal túlsó oldalára, az észak-amerikai indiánoknak pedig ajándékpokrócokat küldtek – a himlőkórházból, azzal a mögöttes céllal, hogy az „elfajzott” népet kiirtsák.
1932-ben a japánok megszállták Mandzsúriát, egy fiatal orvosuk pedig, Isii Siró megalapította az orwelli Víztisztító Alakulatot, a biológiai fegyverek barátságos fedőnevű otthonát, ahol nagytömegű biológiai fegyverekkel kísérleteztek. Az emberi kórokozókat nem táptalajon termelték, hanem élő emberekben: a pestissel fertőzött bolhákat például rajtuk próbálták ki, ezeket 1939-től pedig tömegesen is bevetették, a kínai polgári lakosságon. Az akkori Kína meglehetősen elzárkózott lévén, ezekről a tevékenységekről nem sokat lehetett hallani, azt azonban ma már tudjuk, hogy az áldozatok száma több tízezerre rúg.
Ahogy a Vörös Hadsereg előrenyomult, a japán tudósok egy része hazamenekült, egy kisebb csoport viszont szovjet hadifogoly lett. Az amerikai megszállók vezetője, Douglas MacArthur tábornok szorgalmazta, hogy a japán biohadviselési projekt bűnösei ne részesüljenek büntetésben, cserébe az értékes szaktudásért, amelyet felhalmoztak. Ez az alku megtörtént, a Víztisztító Alakulat tudósait nem vonták felelősségre, ugyanakkor az oroszok is iparkodtak megszerezni a fogságba ejtett csoport tudását. Egy kirakatpert megszerveztek ugyan, elítélték a japánokat – kemény 2-3 éves börtönbüntetést róttak rájuk, jóval kevesebbet, mint amennyi egy csípős Sztálin-viccért járt akkoriban –, néhány évvel később aztán elengedték őket, vélhetően az ismeretanyag megszerzéséért.

Spórabomba, tehénkeksz A második világháborúban a szövetségesek tudtak a német nagykövetségeken alapított mikrobiológiai laboratóriumokról, így arra számítottak, hogy Németország biológiai fegyverekkel fog támadni. Nem tudták, hogy Hitler megtiltotta az ilyen jellegű hadviselést, ők azonban a saját arzenál kifejlesztésére törekedtek: az egyik első lépést Franciaország tette meg, ahol 1935-ben megalapították a megtévesztő nevű Járványmegelőzési Laboratóriumot. Olyan bombákat építettek, amelyeket a masírozó német katonák fölött robbanthatnak szét, anthrax-spórákkal fertőzve őket. Hogy az apró szuronyokat szétküldő bombák hatását leteszteljék, a saját lakosságukat használták fel rá, természetesen titokban: a halálos spórákat hasonló méretű, de kevéssé virulens, észrevehető betegséget nem okozókra cserélték le.
Nagy-Britannia is igyekezett felvértezni magát a németek ellen, ők az ún. tehénkekszet fejlesztették ki, amellyel az ellenség marhaállományát irtották volna ki, emellé pedig az anthrax aeroszol bombával is készültek, amelyet Dél-Angliát tették volna lakhatatlanná a német partraszállás esetén.
Az Amerikai Egyesült Államok sárgalázzal készült az összecsapásra, abból a humánus meggondolásból, hogy ez a feketék számára kevésbé letális: persze nem a néhai rasszizmust akarták ellensúlyozni, mindössze azzal számoltak, hogy egy háború esetén ők könnyűszerrel összeállítanak egy afroamerikai hadsereget, míg a Szovjetuniónak erre nem igazán lesz lehetősége.

Baktériumba csomagolt vírus 1973-ban Richard Nixon elnök garantálta, hogy az Egyesült Államok felszámolja a biológiai fegyver készleteit, és megszünteti a termelésüket, majd diplomáciai nyomást gyakorolt a többi országra, hogy hasonlóképpen járjanak el. Lassan szinte mindenki csatlakozott, a Szovjetuniót beleértve, ők azonban ugyanebben az évben engedtek a paranoiának. Szovjet tudósok ugyanis, a nyugati imperialisták trükközésére hivatkozva meggyőzték Brezsnyevet arról, hogy egy saját kutatóintézetet alapítsanak, természetesen a legkíméletlenebb fegyvernemek kidolgozása céljából. Elérték azt is, hogy a halálos vírusokat baktériumokba „csomagolták”, így a lebetegedett páciens tulajdonképpen akkor járt pórul igazán, amikor az orvosok antibiotikumokkal kezelték.
A szovjeteket végül egyik üzemük, a Szverdlovszk városában nagy mennyiségű lépfene spórát termelő egység leplezte le. Az évek óta három váltásban működő biofegyvergyárban egy munkás hibázott, ennek köszönhetően pedig közel hetven ember tüdő-eredetű anthrax-fertőzést kapott, majd meghalt. Az esetnek nagy visszhangja lett, előbb illegális húsnak tulajdonították a fertőzéseket, de a sorozatos leleplezések következtében később már Oroszország tárgyalásokat kezdett az USA-val és Nagy-Britanniával, majd több intézmény kapuit megnyitották a nyugati szakértők előtt.

A cikk alapjául szolgáló előadást a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet szervezte a kolozsvári BBTE-n a Collegium Talentum támogatásával.