Punnany Massif: Közösséget építünk a zenénkre

A hiphopról sokaknak a gengszterek és öntömjénező illetve trágár szövegek jutnak eszébe, néhány pécsi srác viszont egészen mást gondol a műfajról. A tíztagú csapat két szöveggyárosát, FELCSER MÁTÉT, azaz RendbenMan-t és FARKAS ROLANDOT, azaz Wolfie-t nagyváradi koncertjük előtt Tasnádi-Sáhy Péter kérdezte.

Az elmúlt 11 év alatt valami hihetetlen népszerűséget sikerült kiépítenetek. Próbáltam megérteni a jelenséget, és arra jutottam, nagyon is tudatos munka áll mögötte. Beszélnétek erről?

Máté: Nemrég fogalmazta meg valaki elég jól, a magyar popzenében komoly űr volt a mondanivaló terén. A népszerű slágerek nagyobbik része végtelenül egyszerűen fogalmaz, legtöbbször valami bánatot próbál elsírni, mi viszont minden számmal egy adott témát igyekszünk körbejárni igényes, de érthető szöveggel.
Emellett, mivel a rendszerváltást gyerekként éltük meg, sokkal szabadabban tudunk gondolkodni, bizonyos sémákat - mint például, hogy el kell menni a tévébe - nem feltétlenül vonatkoztatunk magunkra. Kezdetektől fogva közösséget igyekszünk építeni a zenénkre, ez az, ami mostanra ilyen szép nagyra nőtt.

Azt érzem, hogy hiába választottatok az együttesnek illetve magatoknak is angolszász neveket, a Punnany Massif mégis nagyon magyar…

Roland: Ez természetes, mivel egy szöveg centrikus műfajt képviselünk, magyarul beszélünk.

Már beszéltünk róla, hogy témaorientáltak a szövegek. Mi érdekel benneteket?

Roland: Személyes dolgok, mivel ezek bárki mással is megtörténhetnének. Hétköznapi emberek vagyunk, és nem is szeretnénk ettől eltávolodni.
Egyébként pedig új téma nem létezik, csak új megközelítés, nem mi fogjuk feltalálni a spanyolviaszt.

Máté: Nyilván fontos azért valamiféle érzékenység, amivel a világhoz közelítesz.

Ha jól tudom, a hiphop nagyjából Ganxsta Zolee-val tört be Magyarországra, legalábbis a fősodorba. Õ fontosnak tartotta valamitől, hogy magyartanár létére vélhető szellemi szintje alatti szövegeket nyomjon, és iszonyatosan nagy gengszter legyen. Nálatok láthatóan nincs erre törekvés, sőt, mintha ellene mennétek…

Roland: Azért nem akarunk gengszternek látszani, mert nem vagyunk azok. Azt is hozzá kell tenni, hogy Zolee-nál, saját bevallása szerint is, az első négy lemez tükörfordítás volt. Mi mindig is adtunk arra, hogy a saját hangunkon szólaljunk meg.
Például büszkén vállaljuk a lokálpatriotizmusunkat, vidékről jöttünk, nem is akarjuk titkolni. Annak ellenére sem, hogy ez tíz évvel ezelőtt még kifejezetten hátrányt jelentett. Ma már, talán valamennyire nekünk köszönhetően, de ez a trend, a mai vidéki csapatok már nyitott kapukat döngetnek.

Nem csak hogy vidékiek vagytok, de pécsiek, ami azért is érdekes, mert a Kispál és a Borz illetve a 30Y is onnan jönnek. Mitől van Pécsen ennyire pezsgő könnyűzenei élet?

Máté: Pont a napokban beszélgettem Halott Pénzzel, ő egy új előadó, és arra jutottunk, hogy nagyban Lovasiéknak (Lovasi András, a Kispál és a Borz illetve a Kiscsillag frontembere - a szerk.) köszönhetően. Õk tudtak teremteni egy olyan hallgatói bázist, méghozzá alternatív vonalon, ami szinte hihetetlen. Pécs kétszázezres városka, de volt egy közeli példa, hogy ezt a szintű népszerűséget meg lehet csinálni. Jött utánuk a 30Y, aztán mi, most már Halott Pénz ugyanezeket az utakat járja be, csak időeltolódással.

Innen nézve úgy tűnik, mintha – a magyarországi általános gyakorlattól eltérően – szeretnétek is egymást.

Roland: Így van, és ebből is látszik, hogy a szeretet működő és produktív dolog, sajnos sokan hajlamosak ezt elfelejteni. Ez a gondolat a hiphop műfajától némileg idegen, mi viszont valljuk, ezért sokszor inkább már popzenészekként gondolunk magunkra.
A hiphop nagyon ki van hegyezve az egyéni teljesítményre: ki mit ért el, mije van, mennyire kemény, ez bizonyára nálunk is fellelhető, de egészen más formában.

Máté: Mi csak valós dolgokat állítunk magunkról, és igyekszünk kihagyni a felesleges körítést. Nem kell ehhez lövöldözésről és torokátvágásról szövegelni, ezek nélkül is át lehet adni fájdalmakat és örömöket, az emberek megértik.

Mondanátok valamit a saját hátteretekről? Mindig is popsztárnak készültetek vagy voltak alternatív tervek?

Roland: Én kiskorom óta azt éreztem, hogy valamilyen módon a szövegek körül fog forogni az életem, körülbelül 14 éves korom óta ezt művelem különböző formációkban. Persze a Punnany Massif-on keresztül történt meg az áttörés, de ez feltehetően annak köszönhető, hogy nem adtam fel az álmaimat. Sokan nem is látják, mekkora munka, kitartás és türelem van a mögött, amit elértünk.

Máté: Én fogtechnikus lettem volna egyébként, és úgy volt, hogy önálló bírósági végrehajtóként tovább viszem apám munkáját, de egyik sem érdekelt, csak a zene volt igazán fontos. Ezért rengeteg mindenről hajlandó voltam lemondani, akár emberi kapcsolatok szintjén is. Hosszú ideje minden csak második a zene mögött.

Tudtommal ez az első erdélyi turnétok. Mennyire ismernek benneteket itt, illetve mennyire ismeritek ti ezt a közeget?

Roland: Valóban, tíz éves fennállásunk óta először vagyunk itt, volt már róla szó, hogy jöjjünk, de eddig mindig közbejött valami, pedig csak jó dolgokat hallottunk, amit a tapasztalat is igazolt. Kiszálltunk Váradon a buszból, és a moszkvások (Moszkva Kávéház, a nagyváradi koncert helyszíne – a szerk.) annyira kedvesek voltak, hogy azt mondtam magamnak: Jézusom, itt jobb, mint otthon!
Azt hiszem, érvényesek tudunk itt is lenni, hiszen sokat beszélünk a békés egymás mellett élésről, meg arról, hogy a boldogságért nem kell feltétlenül negyven évet teperni, hanem minden egyes percben meg lehet találni.

Máté: Mindig próbáljuk elmondani, hogy a szabadság benned él, reméljük vevők lesznek erre az itteni emberek is, nem hiszem, hogy csalódni fogunk.

A teljes interjú az Erdélyi Riport 2014/19. számában olvasható.