Pozsonyi magyar szigetek

Magyarország kultúráját és imázsát hivatott népszerűsíteni a Pozsonyi Magyar Intézet, de a helyi civil megmozdulásokat is támogatja. Szerény költségvetéssel, nem mindig barátságos szlovák kormányzás mellett kell működniük, mégis bőven van mit felmutatniuk. Zahorán Csaba általános ügyintézővel Kustán Magyari Attila beszélgetett.

A Pozsonyi Magyar Intézet egy kulturális hálózat része, Rómában, Moszkvában, New Yorkban működnek testvérintézetei. Milyen szerepet kell betöltenie egy olyan országban, ahol jelentős számú magyar kisebbség él?

Az úgymond klasszikus feladatokat kell ellátnia, a magyar kultúrát, elsősorban Magyarország képét népszerűsíti Szlovákiában, de a helyzetből adódóan egyfajta nemzetépítést is vállal, hiszen megszólítja a helyi magyar közösséget és támogatja a civil szerveződéseket is. Ez utóbbiak részéről nagy az igény a segítségre, úgy szállunk be egy-egy rendezvénybe, ahogyan arra lehetőségeink vannak: némi anyagi támogatással, az infrastruktúránkkal. Időnként hallani róla, hogy a szlovák kormány visszafogja a kisebbségi kultúrára szánt összegeket, holott sok egyesület, társaság, színház létezik, amit működtetni kell, így a mi intézetünknek is hozzá kell járulnia a magyar projektek támogatásához a maga szerény eszközeivel. Azt a stratégiát alkalmazzuk, hogy a kiosztható támogatásainkat nem aprózzuk szét, hanem kevesebb projektet támogatunk, de azokra hangsúlyt fektetünk.

Milyen jellegű saját projekteket mutat fel az Intézet?

Koncerteket, kiállításokat szervezünk, emellett beszélgetős műsorokat, ahol nem csak magyar, hanem szlovák szakembereket is fogadunk, hogy különféle témákról folytassanak párbeszédet. Negyedévente egy alkalommal a cseh, lengyel és szlovák partnereinkkel olyan szakértőket hívunk meg, akik a visegrádi országokat érintő problémákról beszélgetnek. Nemrég indult be a kulturális többnyelvűséget támogató programunk, szlovákiai múzeumokhoz, műemlékekhez juttatjuk el a magyar nyelvű tájékoztató szövegeket. Ez a folyamat beindult, megkerestük a Szlovák Nemzeti Múzeumot, jeleztük nekik, hogy saját költségen készítjük el a feliratokat, hogy a helyi vagy magyarországi magyarok is otthonosabban érezzék magukat Szlovákiában. Egyelőre pozitív fogadtatásban részesültünk. Egy helyi szlovák egyesület Pozsony múltjával foglalkozik, Pozsonyi estek néven előadásokat, vetítéseket szerveznek, szakértőket hívnak meg, ezekkel a megmozdulásokkal havonta megtöltik a termet. Jó kapcsolatot ápolunk velük, ők olyan történelmi szemléletet adnak át az embereknek, ami különbözik attól a szlovák nemzeti központú narratívától, amely nem igazán akar a főváros magyar múltjáról beszélni.

Melyik az a réteg, amelyik vevő egy ilyen programra? Tudván, hogy a szlovákok időnként ellenszenvvel viszonyulnak a helyi magyarsághoz, gondolom, csak egy szűkebb kört lehet megszólítani.

Inkább egyfajta idegenkedésről beszélhetünk. A szlovák történelemszemléletben domináns az a nézet, amely szerint a magyarokkal szemben határozzák meg magukat, de ez mára mérséklődött, inkább távolságtartásról beszélhetünk, jelen pillanatban nyugodtak a viszonyok. Az Intézet fontos célja, hogy a többségi társadalmat megszólítsa, ezért zenével, fotókkal, politikától és nemzeti kérdésektől mentes programokkal is készül, ugyanakkor olyan találkozókat is szervez, amelyek kifejezetten a történelmi kérdéseket, konfliktusokat dolgozzák fel. Mondok egy példát erre: egy neves szlovák történész nemrég a magyar történetírásról írt meglehetősen kritikusan, ezt követően meghívtuk őt, hogy különböző helyi és magyarországi szakemberekkel vitázzon. A terem megtelt, parázs vita bontakozott ki. Sajnálatos, hogy nem sikerült egyezségre jutniuk, viszont eredménynek tartom, hogy megfogalmazódott egy magyar válasz az ő kritikájára.

Kassa 2013-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz, ehhez Önök is csatlakoztak.

Igen, különféle magyarországi támogatásokat is bevonva egy olyan rendhagyó várostörténeti útikönyvet állítunk össze, amelyben fiatal magyar és szlovák történészek a város műemlékeit, történetét örökítik meg, és amelyben a szlovák-magyar történeti kontextusról is írnak. A Pozsonyi Magyar Intézet által is támogatott kötet magyar és szlovák szerkesztői, Gayer Veronika, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa és Slávka Otèená¹ová, a kassai Pavol Jozef ©afárik oktatója már javában szerkesztik az egyes fejezeteket.

Az intézet elsősorban a fővárosban tevékenykedik, így rálátása lehet arra, hogy miként fest a mai pozsonyi magyar közösség arculata.

A második világháború után olyan törést éltek át az itteni magyarok, amilyenre Romániában nem volt példa. Az újjáalakuló Csehszlovákiában teljesen meg szerettek volna szabadulni a magyar közösségtől, a nagyhatalmak ellenkezése miatt azonban csak részleges lakosságcserére került sor, de olyan ügyesen oldották ezt meg, hogy az értelmiség jó részét, a módosabb réteget, a városi lakosság tekintélyes részét sikerült Magyarországra telepíteniük. Pozsonyt ez erősen érintette, ráadásul a „reszlovakizáció” néven ismert intézkedések során azok, akik nem vallották magukat szlovák nemzetiségűnek, évekig jogfosztottak maradtak. Ma egy körülbelül tizenötezres magyar közösség él a közel félmilliós fővárosban, inkább szétszórtan, mintsem egységes közösséget alkotva, viszont sok magyar költözik be, vagy jár tanulni, szórakozni, bevásárolni Pozsonyba. Õk nem feltétlenül tagozódnak be a kis helyi magyar csoportokba, aki pedig nem épül be egy ilyenbe, az könnyen beolvad a többségi társadalomba.

Milyen a pozsonyi magyar világ?

Ez egy nagyon szétforgácsolt, egymástól elszigetelt körökből álló társadalom. Létezik Magyar Kaszinó, amelyik elsősorban az idősebb generációt szólítja meg vagy az Ifjú Szívek Táncszínház, a József Attila Ifjúsági Klub pedig a fővárosban tanuló magyar fiatalokat tömörítő egyesület, de ezek nem állnak össze egy jól működő magyar közösséggé. A Pozsonyi Magyar Intézet igyekszik feltérképezni ezt a világot, összeállítani egy olyan adatbázist, amely mindenféle magyar vonatkozású jelenséget feltérképezne: egy szobrot, egy épületen álló táblát, egy éttermet, antikváriumot. Ez egy hosszú, soha véget nem érő munka, hiszen egy folyamatosan változó világról szól. Az intézet egyébként egy Café Nappali nevű kis kulturális kávézót is nyitott nemrég, ahol elsősorban magyar napilapokat, folyóiratokat, vagy az intézeti könyvtár könyveit lehet olvasni, zenét hallgatni, internetezni – a célunk az, hogy magyarok, de akár szlovákok is szívesen járjanak ide. Tervezzük, hogy a tavaly megszűnt egyetlen magyar könyvesboltot is pótoljuk a kávézóban.

Mint magyar társadalomkutató, megtanult románul is. Miért?

Történelem szakon végeztem Budapesten, mindig is érdekelt Erdély, Bukarest, Moldva, Románia története, de az egész Balkán Kelet- és Közép-Európa. Mindezen belül egy bizonyos téma fogott meg nagyon, az pedig a székelyföldi románság kérdése. Amikor először olvastam erről, nem értettem igazán, hogyan lehetséges az, hogy a többségi társadalom „panaszkodik”. A közbeszédben persze jelen van ez a téma, de Románián kívül nem igazán tudnak róla, én pedig kíváncsi lettem, miként működik a magyar–román együttélés a térségben. Azt gondolom, bizonyos értelemben valóban „el vannak nyomva”: mint az országos szinten többségi társadalom részei, teljesen más bánásmódot várnának el a magyaroktól, azt akarnák, hogy többségiként kezeljék őket kisebbségben is, románul szólítsák meg őket stb. Miközben valójában inkább nekik kellene alkalmazkodniuk a helyi magyar többséghez, de sokak számára, elsősorban az elitek körében ez megemészthetetlen. Hasonló a párhuzam a történelmi Magyarországgal, ahol a domináns magyar nemzet képviselői kellemetlenül érezték magukat Zólyom, Trencsén, vagy Beszterce-Naszód és Krassó-Szörény vármegyében, néhány százalékos magyar lakossággal, akik főleg az épülő magyar nemzetállam végváraiban éltek. Az impériumváltással megfordult a helyzet, a szlovákok, a románok kerültek bizonyos területeken, például a Székelyföldön vagy Dél-Szlovákiában abba a helyzetbe, hogy többségiként kisebbségiek lettek. Ugyanakkor tény, hogy helyi kisebbségként számos valós, orvoslásra váró problémával is küszködnek, csakúgy, mint például másutt a szórványmagyarság. Ez egy rendkívül izgalmas kérdés, ezért foglalkozom vele a jövőben is.